Vágólapra másolva!
Londoni születésű thaiföldi pilóta lehet jövőre a Toro Rosso egyik versenyzője. A Red Bull korábban bevette őt a pilótaprogramja, de el is küldték.

A végéhez közelít a Toro Rosso pilótacastingja a 2019-es szezonra, és egyre több jel utal arra, hogy a Forma-2-ben szereplő brit-thai Alexander Albon lesz Danyiil Kvjat csapattársa. Pierre Gasly jövőre Daniel Ricciardo helyén, a Red Bullnál folytathatja a pályafutását, Brendon Hartley teljesítménye pedig várhatóan nem győzi meg a döntéshozókat.

A Red Bull sikeres juniorprogramot működtet, de az általuk támogatott újoncok között jelenleg nincsenek olyanok, akik megkaphatják az F1-es jogosítványt, az ún. szuperlicencet, ezért olyan pilóták felé kénytelenek fordulni, akik korábban már kapcsolatban álltak a márkával, de eltanácsolták őket. Jean-Eric Vergne és Sébastien Buemi nemet mondott, így jutottak el Albonhoz.

Alexander Albon F1-es pilóta lehet Forrás: DPPI/Dppi

A londoni születésű fiatal sikeres gokartos éveinek köszönhetően csatlakozott a Red Bull programjához, de az autóversenyzői pályafutása nehézkesen indult a Eurocup Formula Renault 2.0-ban, és 2012-ben el is küldték a programból. 2014-ben a 3. lett a bajnokságban, majd 2015-ben a 7. helyet szerezte meg az F3-as Európa-bajnokságon. Az áttörés 2016-ban jött el,

Charles Leclerc mögött a 2. lett a GP3-ban, az idén pedig egyelőre a 2. helyezett az F2-ben, a Williamshez szerződtetett George Russell és a McLarenhez kerülő Lando Norris között.

Albon már leszerződött a Nissan csapatával a Formula E-be, de az Autosport információja szerint Helmut Marko tárgyal az autógyárral a pilóta elengedéséről. A 22 éves versenyző a kedden megkezdett teszten nem ült autóba.

A Toro Rosso az idei teszteken Sean Gelaelt indította, az USA Nagydíj szabadedzésén ismét ő kap lehetőséget Forrás: Hungaroring

A pilóta augusztusban már beszélt arról, hogy szeretne a Toro Rossóhoz kerülni, a Magyar Nagydíj idején azonban mégis aláírt a Nissanhoz hosszú távra, valószínűleg ő sem számított arra, hogy Ricciardo átigazol az F1-es Renault-hoz. A faenzai istállónál a Mercedes korábbi protezsáltja, Pascal Wehrlein is képben volt, ő azonban a Mahindra versenyzője lett, szintén a Formula E-ben.

Albon szerződtetése Hartley számára igen rossz hír lenne,

hiszen ülés nélkül maradna azután, hogy a Formula E-ben is elkeltek a helyek (bár Albon autója megüresedhet), és a Red Bull szempontjából sem jó üzenet, mert Hartley is eltanácsolt pilótából lett visszatérő, de az eddigi versenyek során egyértelműen Gasly árnyékába szorult.