Társoldalunk:

Hivatalos: 2020-tól F1-es futamot rendeznek Vietnámban

2018.11.07. 09:17

A Forma-1 és Hanoi városa hivatalosan bejelentette, hogy először a száguldó cirkusz története során 2020 áprilisától versenyt rendeznek Vietnámban, miután a felek többéves megállapodást írtak alá.

Aligha érhetett bárkit meglepetésként, a vietnámi kormány ugyanis már korábban kijelentette a megállapodás megszületését, azonban csak most vált hivatalossá, hogy a 2020-as szezonban a Vietnámi Nagydíj is az F1-es versenynaptár része lesz. A hivatalos bejelentéssel együtt azt is megtudhattuk, hogy a futamot Hanoi belvárosában, 5565 méter hosszú utcai pályán rendezik.

Ilyen lesz az első Vietnámi Nagydíj vonalvezetése

A bejelentés után Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója csatlakozik Hanoi városvezetéséhez és a verseny promóteréhez, hogy a Hanoi Citadellán méltó módon megünnepeljék az ország első Forma-1-es futamát, amely az első teljesen új versenyhelyszín lesz a Liberty Media hatalomátvétele óta.

Örömmel jelentjük be, hogy Vietnám Forma-1-es futamot fog rendezni. Mióta 2017-ben kapcsolatba kerültünk a sportággal, arról beszéltünk, hogy új helyszíneket vonunk be az F1 népszerűbbé tételéért – mondta Chase Carey. – Vietnám ezen ambíciónk valósággá válása. Izgatottak vagyunk, hogy itt lehetünk Hanoiban, a világ jelenleg egyik legizgalmasabb városában, amelynek gazdag történelme van, és hihetetlen jövő előtt áll.

F1-es bemutató már volt Vietnámban - Galéria!Forrás: 2018 Getty Images/Thananuwat Srirasant

„Ez a tökéletes helyszín a Grand Prix-versenyzésnek, arra számítok, hogy ez a futam a naptár fénypontja lesz” – mondta Carey.

Az F1 elnök-vezérigazgatója a pályáról is szót ejtett, amely reményei szerint nemcsak a pilóták tudását teszi próbára, hanem izgalmas futamokra is lehetőséget ad. 

Nguyen Viet Quang, a promóter Vingroup alelnöke és vezérigazgatója kiemelte, hogy az izgalmas futam mellett a vietnámi emberek életének jobbá tétele is szerepet játszik az F1-es verseny tető alá hozásában. A Vietnámi Nagydíjnak köszönhetően munkahelyeket teremthetnek, a turizmus fellendülése mellett pedig a város infrastruktúrája is fejlődhet, valamint azt remélik, hogy más, világméretű sporteseményeket is könnyebb lesz az országba csábítaniuk. A futam jó lehetőséget kínál arra is, hogy megismertessék a világgal a vietnámiak első autómárkáját, a VinFastot.

A pilóták néhány kanyarban egy kicsit Szuzukában érezhetik majd magukat

Az aszfaltcsíkkal valóban igyekeztek előre biztosítani, hogy izgalmas és előzési lehetőségeket kínáló helyszínt hozzanak létre, több, nagy múltú pályából is merítettek ötletet. Ami talán a legfontosabb, hogy

egy 1,5 km hosszú egyenes is a vonalvezetés részét képezi, amely a legjobb hely lesz az előzésre.

A végsebesség ebben az egyenesben az előzetes kalkulációk szerint 335 km/h körül lesz. 

A szűk 1-es és 2-es kanyart a Nürburgring stadionrészéről mintázták, a 12-es kanyar utáni emelkedő a monacói Saint Devote kanyar utáni részre hajaz, a 16-os és 19-es kanyar közötti részt pedig a szuzukai S-kanyarok ihlették. Főként az utcákon fut majd a pálya, de van egy része, amelyet még nem építettek meg – mondta Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója, aki a Japán Nagydíj előtt látogatta meg a helyszínt. – A még el nem készült rész egy nyílt terület, amelyen a bokszépületek kapnak helyet, valamint a pálya egy része is itt lesz, ami aztán közúttá válik a futam után.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK