A Ferrari bakijával Hamilton nagyot nyert Barcelonában

Események

Forma-1, Spanyol Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, címlapi kép
Mercedes' British driver Lewis Hamilton competes in the Spanish Formula One Grand Prix at the Circuit de Catalunya in Montmelo in the outskirts of Barcelona on May 13, 2018. / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Vágólapra másolva!
Hamilton fölényesen nyerte meg a Spanyol Nagydíjat, és Sebastian Vettel ahelyett, hogy minimalizálta volna a veszteséget, végül a dobogóra sem állhatott fel a második kerékcseréje miatt. Max Verstappen sérült első szárnnyal is maga mögött tartotta az egyetlen állva maradt Ferrarit, Kimi Räikkönent ugyanis újabb motorhiba sújtotta.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül63 bejegyzés

Első idei győzelméhez két hete nagy adag szerencse kellett Lewis Hamiltonnak, de a világbajnoki címvédő Spanyolországban hihetetlenül magabiztosan, 20 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt és növelte előnyét a tabellán Sebastian Vettel előtt.

A futam elején úgy tűnt, a német pilóta minimalizálhatja a veszteséget, mivel az első kanyarnál körbeautózta Valtteri Bottast és feljött a 2. helyre,

végül azonban a dobogóra sem állhatott fel a második kerékcseréje miatt

– az élmezőny többi tagja vele ellentétben csak egyszer járta meg a boxutcát.

Vettel a verseny elején bevágott a Mercedesek közé Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A második kerékcseréjekor elméletileg megmenthette volna a bronzérmet, csakhogy a művelet több mint 5 másodpercig elhúzódott, így Max Verstappen pont befért még elé, aki korábban a másik Ferrarit, a motorhiba miatt a 25. körben kieső Kimi Räikkönent üldözte.

Vettel a táv utolsó harmadában hiába ment frissebb gumikon nála, nem tudott rendes támadást indítani, holott Verstappent a bal első szárnyvéglap hiánya is hátráltatta;

azt a lekörözött Lance Stroll Williamsén törte le a virtuális biztonsági autós fázis alatt.

Räikkönen és Verstappen csatája Forrás: AFP/Josep Lago

"Kimi kiesésével szerencsénk volt, de a gumik nagyszerűen bírták a strapát, úgyhogy szerintem ez segített hozzá a 3. helyhez – vélekedett az első idei dobogós eredményét jegyző holland. – Figyeltem, hogy a szárny stabil-e, de minden rendben volt vele."

Vettelnek le kellett nyelnie a keserű pirulát

A Ferrari az Esteban Ocon elfüstölt autója miatt életbe léptetett VSC-fázist és az ezzel járó kisebb időveszteséget használta ki a 42. körben arra, hogy sort kerítsenek a német második boxkiállására. Az elsőt még a 17. körben hajtották végre, amivel sikeresen ellehetetlenítették Bottas elévágási kísérletét, de ahogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is rámutatott a Sky Sportsnak, Vettel nem úszhatta meg a második depólátogatást, annyira tönkrement a bal első gumija a nyújtott kanyarokban.

Éppen ezért a négyszeres világbajnok nem gondolja, hogy a Ferrari stratégiai hibát követett volna el.

Ma durvábban fogyasztottuk gumikat, mint a többiek. Tévedésnek tűnhetett [a kerékcsere], de helyes döntésnek érzem" – mondta. A 2. helyen befutó Bottas egyébként úgy gondolta a verseny előtt, hogy egy boxkiállással nem lehet gyorsan teljesíteni a Spanyol Nagydíjat.

Räikkönen műszaki hiba miatt nem szerzett pontot a Spanyol Nagydíjon Forrás: AFP/Josep Lago

Hamilton a győzelmével 17 pontra növelte az előnyét a tabellán Vettel előtt, a Mercedes pedig még jobban meglépett a Ferraritól Räikkönen nullázása miatt.

A finnt a hétvégén már másodjára hagyta cserben a motorja.

"Hirtelen elszállt az erő vagy a hajtás, bár a garázsba még vissza tudtam gurulni – nyilatkozta. – Nem tudom, mi történt, ellenőriznünk kell." Később hasonlóan járt a McLaren pilótája, Stoffel Vandoorne is.

Az elmúlt két nagydíjon a Mercedes javára billent a mérleg nyelve, de Toto Wolff kijelentette: a formajavulást kellő mértéktartással kezeli. "Ma nagyon jók voltunk, de nyugodtnak és szerénynek kell maradnunk – intett. – Monacóban teljesen más lehet a történet, azon a pályán sokat szenvedtünk korábban."

Hamilton zsinórban másodszor nyert Forrás: AFP/Lluis Gene

Hamilton ugyanakkor áttörést érzett. "Ma összhangban voltam az autóval, ami idén korábban hiányzott. Kellemes érzés" – mondta. A díjátadó ceremóniára készülve Bottasnak azt magyarázta a leintés után, hogy jobban segíthette volna a rajtnál. "Gondoltam rá, hogy belülre vágjak és szélárnyékot adjak neked, mert Sebastian az enyémből táplálkozott" – közölte csapattársával, bár utóbb nem számított, hogy Bottas pozíciót vesztett az első métereken.

Megint volt egy nagy baleset

Idén egyszerűen nem telhet el futam Safety Car nélkül – az Ocon félreállt autójakor bejelentett virtuális változat előtt a valódi biztonsági autóra is szükség volt, rögvest a rajtot követően: a 3-as kanyarban három pilóta versenye is véget ért.

A Spanyol Nagydíj rajtja Forrás: AFP/Lluis Gene

A dominót Kevin Magnussen indította el, akinek

a picit megcsúszó autójára hirtelen kormánymozdulattal reagált csapattársa, Romain Grosjean,

és a külső ívre csúszva nem tudta elkerülni a megpördülést. A nagyobbik baj az volt, hogy a megforgó Grosjean elkaszálta az érkező Nico Hülkenberg Renault-ját és Pierre Gasly Toro Rossóját, a tömegkarambol után egyikük sem tudta folytatni.

LIGHTS OUT = 3 CARS OUT . #F1 #Formula1 #SpanishGP #Barcelona #Grosjean #Gasly #Hulkenberg #InstaSport #Drama @circuitdebcncat

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

"Elvesztettem az uralmat az autó hátulja fölött. Próbáltam visszaszerezni, amíg lehetett, de nem sikerült" – mondta a francia, akit az orvosi központban kivizsgáltak elővigyázatosságból.

Az 5. helyezett Daniel Ricciardo mögött a középmezőny ezúttal csendesebb versenyén Magnussen, Carlos Sainz, Fernando Alonso, Sergio Pérez és Charles Leclerc szerzett még pontot. Utóbbi sokáig hősiesen ellenállta a kétszeres világbajnok Alonso rohamainak is, mielőtt elvesztette pozícióját.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix