Hamilton majdnem ütközött Vettellel, aztán megkapta a győzelmet

Események

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes

Vágólapra másolva!
Az Orosz Nagydíjon Vettel nem tudta kihasználni a hosszú szélárnyékot a rajtnál, és azt sem, hogy a kerékcserék során átmenetileg Hamilton elé került. Ahogy várható volt, a Mercedes nem engedte nyerni Bottast.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül46 bejegyzés

Lewis Hamilton zsinórban a harmadik győzelmét aratva 50 pontra növelte az előnyét Sebastian Vettellel szemben a bajnokságban Oroszországban, miközben a hátralévő öt futamon már csak 125-öt lehet gyűjteni. A címvédőnek ezúttal csapattársa segítségére is nagy szüksége volt, az élről induló Valtteri Bottas kétszer is szívességet tett neki: a rajtnál szélárnyékkal kínálta, amivel visszaverte a nála jobban kilövő Vettel támadását, majd a Mercedes utasításának engedelmeskedve elengedte a táv felénél.

Utóbbira számítani lehetett, de a finn kicsit zokon vette,

a célhoz közeledve pedig még reménykedett benne, hogy csapata visszaadja neki az 1. helyet és idén először futamot nyerhet. "Neked és nekünk is nehéz napunk volt. Megbeszéljük később" – vigasztalta a csapatfőnök Toto Wolff rádión a leintés után.

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, légiparádé
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Sebastian Vettel, Ferrari

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vlagyimir Putyin
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull

Hamilton "úriembernek" nevezte csapattársát. "Átérzem a helyzetét. Fantasztikus munkát végzett a hétvégén, megérdemelte volna a győzelmet."

Centiken múlt, hogy a bajnoki riválisok ne ütközzenek

Vettel hátránya a futamon nem volt akkora, mint az időmérőn, végig tartotta a Mercedes iramát, jóllehet, támadni egyáltalán nem tudta őket a pályán. Az élmezőnyből Bottas érkezett először vizitre a szerelőkhöz (12. kör), aztán Vettel (13.), majd Hamilton (14.), és az egy körrel korábbi kerékcserének, illetve Hamiltonnak a bokszutca bejáratánál elkövetett kisebb hibájának köszönhetően a Ferrari ideiglenesen megbontotta az Ezüstnyilak alakzatát.

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, légiparádé
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vlagyimir Putyin
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, légiparádé
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vlagyimir Putyin
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, légiparádé
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vlagyimir Putyin
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel

Az "ideiglenesen" alig egy kört jelentett, ugyanis Hamilton szinte azonnal visszavette Vetteltől a pozíciót. A belső ívet agresszívan lezáró német a célegyenes végén még megúszta a pozícióvesztést, de a következő féktávon már nem.

– kifogásolta Hamilton a manőverét. – Szerencsére nem ütköztem a palánknak, utána meg az volt a kérdés, ki fékez később a következő kanyarnál. Én akartam jobban a pozíciót."

Vettel így látta az esetet: "Azt hiszem, megleptük őket a nagyon jó kivezető körömmel a bokszból – mondta. – Megelőztem Lewist, de Valtteri kicsit visszavett a tempóból, az utolsó szektorban küszködtem is kicsit, időt vesztettem, így Lewis felzárkózott. A 2-es kanyarnál levédekeztem, a 3-asban azonban nem láttam végig, nem tudtam, hol halad. Muszáj volt helyet hagynom neki és megelőzött."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Innentől csak abban bízhatott, hogy Hamiltonnal kibabrál a hátsó gumik hólyagosodása, ám ez nem következett be, és végül semmire sem ment azzal, hogy néhány másodperces távolságból üldözte a célig a Mercedeseket.

Verstappen tűzijátéka a szülinapján

A büntetések miatt a mezőny végéről kezdő Red Bullok a várakozásnak megfelelően visszakapaszkodtak az 5-6. helyre.

A látványosabb felzárkózás a vasárnap 21 éves Max Verstappené volt, aki a lágy gumin (a legkeményebb hétvégi típuson) úgy ment át a középmezőnyön, mint kés a vajon:

a 2. körben már 11., a 8.-ban 5. volt, és kései bokszkiállásának köszönhetően ő töltötte a legtöbb kört az élen az Orosz Nagydíjon.

Az ultralágy gumin indíthatott volna egy rohamot a 4. Kimi Räikkönen ellen, de 8 mp-es hátrányát csak 5,5-re tudta lefaragni a célig. Csapattársa, Daniel Ricciardo később foglalta el a helyét a középmezőny előtt, de őt az első szárny sérülése akadályozta. "A rajt után az egyik McLaren szélárnyékából félrehúzódtam, és pont nekimentem valamilyen törmeléknek" – mondta az ausztrál.

A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, légiparádé
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vlagyimir Putyin
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, légiparádé
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vlagyimir Putyin
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, légiparádé
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kevin Magnussen, Haas
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Vlagyimir Putyin
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel

A maradék pontszerző helyeken Charles Leclerc, Kevin Magnussen, Esteban Ocon és Sergio Pérez futottak be. A sorrenden elsősorban Leclerc változtatott, aki a rajtnál megelőzte Ocont, majd a 2. körben egy bevállalós manőverrel körbeautózta Magnussent a 3-as kanyar külső ívén. "Ez hatalmas előnyt jelentett – ismerte el. – E nélkül sokkal nehezebb dolgom lett volna."

A Force India rövid időre megcserélte a pilótái sorrendjét, hátha Pérez maga mögé utasítja Magnussent,

de nem járt sikerrel, ezért vissza kellett adnia a 9. helyet csapattársának.

A versenyt csak a Toro Rosso pilótái adták fel, fékhiba miatt, aminek előjele az volt, hogy az első körökben Pierre Gasly és Brendon Hartley egyaránt megforgott. Gasly elmondta, hogy "az elejétől fogva jobban beesett a fékpedál, mint szokott," és nem maradt más választásuk, mint kiállni.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix