Itt a legújabb Majmok bolygója, de mintha az Avatart látnánk

Az 1968-as A majmok bolygójának (amelynek előtörténete A majmok bolygója: A birodalom című legújabb rész) sikere arra vezethető vissza, hogy felvázolt egy olyan utópiát, amelytől a hidegháború idején mind a keleti, mind a nyugati részen lakó emberek rettegtek. Mégpedig attól, hogy csak eljut oda az emberiség, hogy egy atomháborúban szinte teljesen kipusztul. Charlton Heston, akit már az 1959-es Ben-Hur című filmben megszeretett a közönség, egy hasonlóképpen igazáért és életéért harcoló jó embert alakít az 1968-as filmben, aki időutazóként túlélő lesz, és egy nővel az oldalán, Ádámként és Évaként egy majmok által birtokba vett és uralt világban 3978-ban szembesül a tragédiával, és a film végén a Szabadság megvilágosítja a világot című szobornál, ismertebb nevén az amerikai Szabadság-szobor romjainál összeomlik, és térdre borulva ezt mondja: “Végül mégiscsak megtettük. Őrültek! Felrobbantottátok! Átkozott pokolfajzatok!”

A majmok bolygója: A birodalom egy új trilógia első része

A sikeres filmnek aztán lett még hat folytatása, a hatodik 1980-ban készült, de egyik sem tudta megismételni vagy túlszárnyalni az első rész sikerét, bár az is igaz, hogy a nézők nagy része kíváncsi volt mindig is arra, hogy miben hasonlít és miben más a majmok világa az emberekéhez képest. Az első részből Tim Burton készített harminchárom évvel később, 2001-ben egy remake-et, amelyben az addigra már kultikussá vált filmnek nagyon sok fontos elemét, sőt, még a befejezését is megváltoztatta, nem is csoda, hogy nem tudta megismételni az eredeti mű sikerét. Arról már nem is beszélve, hogy az átírások miatt zavarossá vált a mű, a befejezést pedig nemcsak a nézők nem igazán értették. Mark Wahlberg alakítása se közelítette meg Charlton Hestonét, a film nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a tervezett folytatása is elmaradt.

Akkor még négy és fél órába telt feltenni a kosztümöt és a sminket, és másfél órába telt levenni, vagyis összesen hat órát vett igénybe az öltözködés azoknak a szereplőknek, akik a majmokat alakították, a majom álarcok hiányossága volt, hogy árnyalt érzelmeket nem tudtak kifejezni a szereplők. Ehhez képest jöttek a mai CGI-s előzménytörténetek, a számítógép által teremtett világ, amely brutális realitást tudott adni a beszélő majmoknak. Az előtörténetek első része 2011-ben került a moziba, amelyből megtudhatta a közönség, hogyan, milyen szer hatására kezdtek okosdni a majmok. Egy tudós, akinek édesapja Alzheimer-kórban szenvedett, a betegséget gyógyító szérum kutatásán dolgozott, és a majmokkal való kísérlet során azt vette észre, hogy nemcsak az Alzheimer-kórt gyógyítja a találmánya, de a kezelteket, esetünkben a majmokat, meg is okosítja. Ám a szer hatása nem bizonyult túl hosszúnak, ezért ki kellett dolgozni egy erősebb szérumot, amely a majmoknál hatásos volt, az emberekre nézve viszont halálos, ráadásul vírusként terjedni kezdett, vagyis megszületett a majom-influenza. Az előtörténetből aztán trilógia lett (alcímei: A lázadás, A forradalom, A háború), a valódi főhős már nem ember, hanem majom, Caesar a neve, aki viszont ténylegesen árnyalt érzelmeket mutatott a mozivásznon, így az átlagos sci-fi filmek sorából mind a három előtörténet kitűnt, a harmadikban pedig, amely az új rész előtörténete, Woody Harrelson feltűnően jól játszott.

A majmok bolygója: A birodalom a legutóbbi előtörténet rész után 300 évvel játszódik. Különböző majomklánok alakultak a Ceasar által alapított beszélő majom-civilizációban, az emberek viszont őskori körülmények között élnek, visszafejlődtek, néhány kivételtől eltekintve már beszélni is alig tudnak. Wes Ball által rendezett filmben a majom-civilizációk már az ígéret földjén laknak, és a legtöbbjük próbál a Caesar által teremtett erkölcsi törvények szerint élni. A rendező több helyen is azt nyilatkozta, hogy egy új trilógiát készít, amely még mindig az eredeti mű előtörténete, de – mint mondta – sokkal közelebb áll a film Pierre Boulle 1963-ban megjelent tudományos fantasztikus könyvének világához.

A film legújabb főszereplője, egy Noa nevű majom Caesar késői leszármazottja, a kolónia, amelyben él, sasokat szelídít. A sas röptetések és a harcoló sasok látványa újabb színt visz a történetbe. A sasok és az a világ, ahol majmok laknak, egyértelműen megidézi az Avatar című filmet. Mindez azért érdekes, mert az Avatar megszületése kapcsán az embernek eszébe jutott A majmok bolygója, most pedig a legújabb rész kapcsán megfordult a folyamat. Annak idején az Avatar volt az a film, amely megváltoztatta a gondolkodásunkat, új (bár sokszor önmaga ellen forduló) minőséget hozott a filmgyártásba. A majmok bolygója legújabb részét sem rossz nézni, még akkor sem, ha kicsit többször életlen a háttér, mint kellene, ami arra utal, hogy nem mindig vesződtek a kép teljes kidolgozásával. De az kétségtelen, hogy lenyűgöző világot teremtettek, amelyben még van remény arra, hogy Caesar erkölcsi törvényeit a zsarnok majom, Proximus ellenében érvényesíteni lehet, és arra is van talán remény, hogy szövetségre tud lépni egymással ember és majom, a fiatal felnőtt korú Noával a történet során szövetségre lép Mae, a szintén fiatal felnőtt korban lévő lány, aki ráadásul még rendelkezik a civilizációs erényekkel, nemcsak beszélni, de gondolkodni is képes.

Wes Ball rendező mindenesetre egy igazán izgalmas és látványos sci-fi kalandfilmmel lepte meg a közönséget, és a szereplők kora és a film eleji problémái arra engednek következtetni, hogy most a kamaszok a célközönség. Mivel egy fejlődéstörténetről van szó, és egyre jobban tért hódit a fiatalok körében a mindent átható energia, amely révén sas és majom képes egymással kommunikálni, ha megtörténik az egymásra hangolódás, valószínűleg szeretni fogják a legújabb részt is. A film operatőre a magyar Pados Gyula volt, aki belevitte a filmbe azt az európai látásmódot, amely a magyar operatőröket világhírűvé tette. A közeli képek beszédesek voltak, a megvilágítás pedig segítette az arcokon megszülető érzelmek kifejezését. Bár nagyon hiányzott egy Woody Harrelson szintű gonosz figura, vagyis egy igazán nagy kaliberű ellenfél, arról már nem is beszélve, hogy a történet túlságosan kiszámíthatóra sikeredett.

Sommásan: 7/10