Letették az új magyarországi harcjárműgyár alapkövét

MARÓTH Gáspár; PALKOVICS László
Zalaegerszeg, 2020. december 17. Alexander Sagel, a Rheinmetall AG fegyver- és lőszerosztály vezetője, Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos (b-j) együttműködési megállapodást ír alá a Lynx-harcjárműgyár ünnepélyes alapkőletételén a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépületében 2020. december 17-én. A német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, a kategóriájában legkorszerűbbnek számító Lynx harcjárműveket gyártó üzemből 218 harcjármű kerül a Magyar Honvédséghez, amelyből 172-t gyártanak majd le a 2023-ra elkészülő zalai üzemben. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét csütörtökön Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.
Vágólapra másolva!

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta:

a kategóriájában legkorszerűbbnek számító Lynx harcjárművekből 218 kerül a Magyar Honvédséghez, ebből 172-t gyártanak majd a 2023-ra elkészülő zalai üzemben, amely kutatás-fejlesztéssel és teszteléssel is foglalkozik.

Hozzátette, hogy a háromhektáros területen felépítendő gyárépület és a hozzá kapcsolódó tesztkörnyezet kivitelezése - közvetlenül a ZalaZone Járműipari tesztpálya szomszédságában - meg is kezdődik.

Alexander Sagel, a Rheinmetall AG fegyver- és lőszerosztály vezetője, Armin Papperger, a Rheinmetall AG igazgatótanácsának elnöke, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos (b-j) együttműködési megállapodást ír alá a Lynx-harcjárműgyár ünnepélyes alapkőletételén a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépületében Forrás: MTI/Varga György

Palkovics László úgy fogalmazott:

Mindez azonban nem előzmények nélküli, hiszen a korábbi évtizedekben Magyarország még komoly hadiiparral és ehhez kapcsolódó járműgyártással rendelkezett.

Az új korszak innovációs bölcsője Zalaegerszegen lesz, a 45 milliárd forintos beruházással épülő járműipari tesztpálya mellett, annak páratlan adottságaira épülve jön létre egy nemzetközi szinten is jelentős újabb ipari-innovációs bázis. A ZalaZone Ipari Park Zrt. és a Rheinmetall Landsysteme GmbH közös vegyesvállalata, a Rheinmetall Hungary Zrt. Európa egyik legkomplexebb off-road tesztkörnyezetét is kialakítja - ismertette a miniszter.

A Lynx gyalogsági harcjármű bemutatója a Brave Warrior 2020 nemzetközi hadgyakorlaton a Veszprém megyei Hajmáskér közelében 2020. szeptember 24-én Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Palkovics László jelezte továbbá: a kormány hétfőn fogja tárgyalni és varhatóan elfogadni azt a hadiipari fejlesztési előterjesztést, amelynek egyik legfontosabb eleme a Lynx-gyár. A Rheinmetallal pedig további - egyelőre nem részletezhető tartalmú - tárgyalások zajlanak újabb beruházásokról, de annyit elárult, hogy a német cég vezetői ennek kapcsán Zalaegerszeg után a szegedi lézerközpontban tesznek látogatást.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy vélekedett,

nemcsak Zalaegerszeg és térsége, hanem Magyarország számára is hatalmas előrelépés a zalaegerszegi harcjárműgyár megépítése.

A kormány elkötelezett a honvédség fejlesztésében, mert erős nemzeti hadsereg nélkül nincs nemzeti megbecsülés, önbecsülés és érdekérvényesítés. A honvédelem nemzeti ügy, amelynek alappillére a honvédség felkészültsége és eszközei, az erős NATO-szövetség és a magyar állampolgárok elkötelezettsége a haza, a nemzet ügyei iránt - sorolta a honvédelmi tárca vezetője. Szavai szerint mára elértük, hogy NATO-szövetségeseinek felnéznek ránk, míg korábban "potyautasként" jellemeztek bennünket, most azonban már példaértékűnek tekintik a magyarországi haderőfejlesztési folyamatokat.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos arról számolt be: a vegyesvállalat következő beruházásaként Várpalotán robbanóanyagokat, illetve nagykaliberű lőszereket és aknavetőgránátokat gyártó üzemeket építenek fel. Hozzátette, hogy az európai közösség számára is kiemelkedő ez a beruházás, mert robbanóanyagokból hiányt szenved Európa. A nagykaliberű lőszerek gyártásához csatlakozva pedig a nemrég az állam által megvásárolt Hirtenberger aknavetőgyár gránátgyártását is Várpalotára helyeznék át.

Lynx gyalogsági harcjármű a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya fogadóépülete közelében 2020. december 17-én Forrás: MTI/Varga György

Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy

olyan gyár épül Zalaegerszegen, amilyen még nincs Európában, ugyanis olyan technológiákat is alkalmaznak, amelyek a mesterséges intelligenciát is felhasználják.

Ezzel a technológiával, digitális berendezésekkel a katonákat is védeni tudják.

A Lynx gyalogsági harcjárműve Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Kijelentette: a mesterséges intelligencia a következő tíz évben beépül a harcászati rendszerekbe, a zalai fejlesztés pedig olyannyira előremutató, hogy sehol a világon nincs hasonló, a következő 10-15 évben pedig tartósan az amerikai technikát is megelőzi. A Rheinmetall több mint 600 millió eurós befektetést tervez a következő években Magyarországon, a kutatás-fejlesztés területén és a fegyverzet- és lőszergyártást illetően pedig mindez Magyarországot Európában is vezetővé teszi.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott:

a Lynx-gyár a magyar hadiipar fejlődésének legújabb állomása, ami a munkaerőpiacra és a térség gazdasági fejlődésére is kedvező hatással lesz.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) a helyi gazdaság megerősítése érdekében tett, minden korábbi álmot felülmúló újabb lépésnek nevezte a harcjárműgyár beruházását, ami egyben újrapozicionálja a zalai megyeszékhely szerepét is.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a ZalaZone Járműipari tesztpálya miniszteri biztosaként jelezte: jelenleg mintegy 80 százalékos készültségen áll a beruházás, és már határidő előtt, a jövő év végére mindennel szeretnének elkészülni.

A zalaegerszegi rendezvényen a honvédség H145M helikopterével helyezték el a beruházás alapkövét, mindezt a résztvevők online közvetítésen keresztül tekinthették meg.

A zalai üzemben 2023-tól gyártandó Lynx harcjármű egy példányát a helyszínen működés közben is bemutatták. Az akár tíz katona szállítására is alkalmas páncélozott jármű gépágyút, géppuskát és irányított rakétákat tud kilőni, az 1140 lóerős motorja 70 kilométeres sebesség elérésére képes, egyetlen tank üzemanyaggal 500 kilométert tud megtenni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!