Miért menekült el Karácsony főtanácsadója? – videó

A-híd, Karácsony Gergely, Lánchíd
Vágólapra másolva!
Felbukkant Karácsony Gergely főtanácsadója, de el is futott a sajtó elől. A Karácsony Gergely-féle Mozgalom gyanús pénzügyeiről szerették volna megkérdezni Tordai Csabát, ő azonban válaszok helyett a metróba menekült. Gyurcsány Ferenc egykori államtitkárának ügyvédi irodájában tavaly ősszel házkutatást tartottak, ugyanis itt hamisíthatták meg a Karácsony Gergely-féle mozgalom félmilliárdos adománygyűjtésének jegyzőkönyveit.
Vágólapra másolva!

Válaszadás helyett inkább a metróba menekült Karácsony Gergely főtanácsadója. 

Tordai Csaba és Karácsony Gergely mozgalma körül azután tört ki a botrány, hogy kiderült: összesen

félmilliárd forintnyi támogatást kaptak, többnyire euróban és angol fontban.

Karácsony Gergely szerint ezek mikroadományok voltak. Az NGO számlavezető bankja, az OTP azonban nem így látta, és feljelentést tett pénzmosás és más bűncselekmények gyanúja miatt.

Az adóhatóság nyomozói pedig többek között a főpolgármester jogi főtanácsadójának, Tordai Csabának az ügyvédi irodájában is kutattak, és bizonyítékokat is lefoglaltak.

Sajtóértesülések szerint ugyanis

Tordai Csaba lehetett az, aki a félmilliárdos adománygyűjtést lepapírozhatta.

Tordai Csaba azonban nem kívánt nyilatkozni a ládabotrány néven is elhíresült külföldi kampányfinanszírozás ügyében.

Csakúgy, ahogy korábban Perjés Gábor sem, akiről utólag derült ki: ő volt az, aki a főpolgármester mozgalmának számlájára befizette a félmilliárd forintnak megfelelő eurót és fontot.  De tavaly decemberben egy – látszólag – másik ügyben is házkutatást is tartottak a NAV munkatársai.

Az Amnesty International Magyarországot vezető Vig Dávid testvérénél, Vig Mórnál több százmillió forint értékben találtak fiktív számlákat.

Az, hogy a számlagyár és a guruló dollárok ügye összefügghet, Szaniszló Sándor DK-s polgármester sokat sejtető nyilatkozatából derült ki.

Vig Mór neve később már a hídpénzbotrány kapcsán is felmerült:

a NAV ugyanis a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is vizsgálódott.

Ráadásul sajtóinformációk szerint a vállalat összesen 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott ügyvéd egyik cégének.


 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!