Vidnyánszky Attila: Tényszerűen nem igaz, amit Udvaros Dorottya mond

Most akkor kirúgta Udvaros Dorottyát, ahogyan fogalmaz, vagy sem? Ebben a kérdésben van némi értetlenség a különböző közlemények és nyilatkozatok miatt.

Először is szeretném elmondani, hogy nagyon sajnálom ezt a sajtón keresztül történő üzengetést, utalgatást, sejtetést. Saját tapasztalatom szerint ez kizárólag félreértésekhez és nem tisztázáshoz vezet. Meg aztán méltatlan is, ezért az elmúlt években arra törekedtem, hogy a színházon belüli dolgokat ne a sajtó előtt tárgyaljuk ki. Most sem erre készülök, hanem megpróbálom az elmúlt napok nyilatkozatait a tényszerűség mezején tartani. 

 Ami a kérdését illeti: 

Ez persze legitim szerepfelfogás, csak nem biztos, hogy a szakmáról szól. 

Azt, hogy ki mit gondol politikai kérdésekről, sosem firtattam, azt pedig tíz éve mindenféle következmény nélkül nézem végig, ahogyan Dorottya hangot ad a politikai-közéleti meggyőződésének. 

A nézetkülönbségek ellenére mi együtt tudunk dolgozni a Nemzetiben. Sőt, számomra ez része is az ország első számú színházáról alkotott képnek: nyolcvan szakma képviselője dolgozik nálunk, nyilván sokféle ember és gondolkodásmód jelenik meg ebben a sokszínű társaságban. Mi éppen így szeretnénk együtt élni és dolgozni, mert van egy számunkra fontos ügy: ez maga a Nemzeti Színház. Nálunk a másként gondolkozókat soha nem érte hátrány. Ezzel tehát nehéz engem vádolni.

És mit szól ahhoz, hogy a sajtó máris azt hangoztatja, hogy nem Udvaros Dorottya az egyetlen távozó, hanem sok színész hagyja el a Nemzetit?

Valóban történik átalakulás, de tíz év után ez természetes folyamat. Az pedig, hogy három vagy négy ember elmegy, a szakmánk része, ezt a tényt felnagyítani ezért szintén nem méltányos. A balesetet szenvedők szándékáról még nem tudok. 

A Rómeó és Júlia előadáson bekövetkezett, mindannyiunkat megrázó balesettel kapcsolatban viszont szeretnék valamit tisztázni: a színház összes dolgozója számára elérhető a belső vizsgálat eredménye, a jegyzőkönyvek. Ha Dorottya színészként úgy érzi, hogy felhatalmazott arra, hogy ítéletet mondjon egy ügyben, aminek büntetőjogi következménye is lehet, akkor tegye meg. Ha pedig nem tartja magát alkalmasnak, milyen alapon várja el és vádolja meg kollégáit? S ha már csúsztatás: a belső vizsgálat nem azt mondta ki, hogy senkit nem lehet felelősségre vonni, hanem hogy nem lehet egyszemélyi felelőst találni. Ezek nyilván nem olyan hangzatos mondatok, viszont hitelesek.

A Magyar Hangnak adott interjúban elhangzott, hogy a külföldi rendezők elveszik a teret a saját produkcióktól a Nemzetiben.

Ez tényszerűen nem igaz. 

 Azért Theodorosz Terzopulosz, Silviu Purcărete vagy Valerij Fokin rendezőkről fontos elmondani, hogy a világ bármely színházában szívesen foglalkoztatott művészek – előadásaik mellett ők segítettek abban, hogy a Nemzeti most már határozottan ott van a világszínház térképén. A Nemzeti Színháznak esztétikai értelemben is vezető szerepe kell, hogy legyen. 

Nem gondolom tehát, hogy a „külföldiek” jelenlétét fel lehetne róni. A nemzetközi jelenlétünkről pedig csak annyit: még ebben az évadban olyan turnéhelyszínek várnak ránk, mint például Törökország, Olaszország, Szerbia és Bulgária.

És valóban annyi nagyszínpadi előadás bukik meg, ahányról a művésznő beszél?

Maradnék a tényeknél:

 Az elmúlt tizenegy évben egy kézen meg lehet számolni azon produkciókat, amelyek nem éltek meg tíz előadást. A Meggyeskert és a Krokodilus jut eszembe, az általam rendezett Agón valóban nehezen befogadható előadás, de még repertoáron van. Ahogyan a Valerij Fokin által rendezett REX is – amit nem vettünk le a műsorról, csak Horváth Lajos Ottó balesete miatt szüneteltetjük. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a Meggyeskert – amiben Dorottya is szerepelt – a Covid miatt döccent meg, a Krokodilus pedig első magyar produkcióként szerepelhetett a rangos Moszkvai Művész Színházban. És akkor a sikerszériáink: János vitéz, Fodrásznő, Egri csillagok, Vitéz lélek, Körhinta – ezek mind a századik előadásaikon is túl vannak már. De ott van a színházon kívül is tízezrek előtt előadott Csíksomlyói passió, a nyolc éve műsoron lévő Csongor és Tünde, és még sorolhatnám azokat az előadásokat, amelyeket éve óta szeretnek a nézőink.

Udvaros Dorottya rendezvényekről, koncertekről beszélt, amelyek miatt nem játszhatók a Nemzeti saját előadásai…

A Nemzeti Színház különleges műhely, sajátos felelősséggel. A működésünk öt pillérre épül, amelynek egyik, de leginkább meghatározó eleme a repertoárszínházi funkció. 

Mi ezekre úgy gondolunk, mint ügyekre, nem úgy, mint olyan tehertételekre, amik valami elől teret vesz el. Ugyanilyen fontos, hogy hidat képezzünk a vidék és a határon túli magyar társulatok és a főváros között, ezért hívunk meg színházakat, hogy az ország első színházában bemutatkozhassanak. Csak idén a vendégünk Szombathely, Békéscsaba, Székesfehérvár. Hasonló szándékkal és nagy logisztikai erőfeszítéseket megtéve utazzuk be előadásainkkal a magyar lakta területeket az országban és a külhoni vidékeken. 

Összetett működési rendünk része, hogy az oktatásnak is teret adunk: vizsgaelőadásoknak adunk helyet, jelenleg zajlanak a felvételik, a kaposvári és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói nem vendégei a színháznak, hanem otthon érezhetik magukat nálunk. A Rátóti Zoltán által rendezett Molnár-egyfelvonásosok, az Egy, kettő, három – Az ibolya például színinövendékek és tapasztalt színművészek összjátéka – és egy népszerű, repertoáron lévő darab. Ezek mind számunkra fontos küldetések. Ahogyan a háború kitörése miatt rendkívül nehéz helyzetbe került beregszászi társulat befogadása is. Ha valaki őket belekeveri a hétköznapi torzsalkodásokba, annak a szolidaritás nem sokat jelent. A Nemzeti Színház ezeket a tevékenységeket szolgálatnak tekinti, mert azt szeretnénk, hogy nálunk minden magyar néző színvonalas előadásokkal találkozzon, és a kultúrán keresztül közelebb kerülhessünk egymáshoz. Ez a komplex működés csak nyitott szemlélettel valósítható meg.