Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

Oroszország, Ukrajna, háború, orosz-ukrán háború, Grad, sorozatvető, rakéta, rakétasorozatvető, katona, Donyeck, Bahmut
Donyecki terület, 2023. május 19. Ukrán katonák egy BM-21 Grad rakéta-sorozatvető mellett a kelet-ukrajnai Donyecki területen, a bahmuti fronton 2023. május 19-én. MTI/EPA/Oleh Petraszjuk
Vágólapra másolva!
Ukrajna visszautasította az indonéz védelmi miniszter javaslatát az ukrajnai konfliktus békés rendezésére, amely többek között tűzszünetet, demilitarizált övezet létrehozását és ENSZ-békefenntartók betelepítését tartalmazta - írta az iz.ru. Nagyon sokan féltek tőle, hogy az ukránok minden békejavaslatot elutasítanak.
Vágólapra másolva!

Kijev elutasítja az Indonézia által javasolt béketervet az ukrajnai konfliktus megoldására. Ezt június 3-án, szombaton jelentette be Oleg Nyikolenko, az ukrán külügyminisztérium sajtószóvivője.

- írta Facebook-oldalán.

Nem akar békét Ukrajna Forrás: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

Emellett Nikolenko felkérte Jakartát, hogy csatlakozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, a béke megvalósítását célzó tervéhez.

A sajtótitkár szerint Kijevnek vissza kell szereznie a háború során elvesztett területeit, és ebben nem segít a tűzszünet vagy egy demilitarizált övezet létrehozása.

Korábban a nap folyamán Prabowo Subianto indonéz védelmi miniszter egy tervet javasolt az ukrajnai konfliktus békés rendezésére, amely többek között tűzszünetet, demilitarizált övezet létrehozását és ENSZ-békefenntartók behívását tartalmazta.

Megjegyezte, hogy Indonézia kész részt venni mindezekben a folyamatokban, beleértve katonáinak békefenntartó misszió keretében történő kiküldését is.

A konfliktus megoldására vonatkozó terveket Kína, a Vatikán, Afrika és Dél-Amerika országai is felajánlották.

Az Orosz Föderáció és Ukrajna közötti tárgyalások utolsó személyes tárgyalási fordulójára 2022. március 29-én került sor Törökországban. Később Kijev hivatalosan elutasította a Moszkvával való kapcsolatfelvételt .

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!