A börtönben várja, hogy mentelmi jogot kapjon a szélsőbaloldali Ilaria Salis, aki miatt ártatlan magyarokat vertek meg

ilariasalis
Ilaria Salis
Vágólapra másolva!
Az Alapjogokért Központ elemzője, Kőszegi Éva a Robert Fico elleni merénylet kapcsán írt arról, hogyan dehumanizálja a jobboldalt a baloldal, csak azért, hogy igazolja erőszakos tetteit.
Vágólapra másolva!

A börtönben várja, hogy mentelmi jogot kapjon az a szélsőbaloldali Ilaria Salis, aki csoportosan támadott meg és vert féltholtra ártatlan járókelőket Budapest utcáin. Egy baloldali olasz párt ugyanis helyesnek látta jelöltnek állítani az uniós választáson azzal a nem titkolt céllal, hogy mentesítsék tettei következménye alól. Véleményük szerint ugyanis a puszta feltételezés, hogy a megtámadottak jobboldali gondolkodásúak igazolja, hogy megérdemelték a brutális verést.

Ugyanez a gondolat jelenik meg a nagy baloldali feministák írásaiban. Akik bármilyen, nőkkel szembeni erőszak gyanúja esetén - nagyon helyesen - felemelik a szavukat, a Varga Judittal történtek felett nagyvonalúan elsiklanak. Sőt piedesztálra emelik az elkövetőt. Hisz szerintük Varga Judit nem nő, hanem jobboldali.

...és most. Egy baloldali költő úgy gondolta, megteheti, hogy lelövi Szlovákia miniszterelnökét, mert nem ért egyet a politikájával.

Ide vezet a háborús pszichózis, az erőszak magasztalása, amivel minden nap bombáznak bennünket a baloldali dollármédia felületein. Ugyanezek a globalista-progresszív, uszító médiumok Szlovákiában is megtalálhatók. Fico bűne a háborús uszítók szemében, hogy békepárti politikusként azt képviseli: az ukrajnai háborút nem tüzelni, hanem csitítani kell. Robert Fico a merényletet követően az életéért küzd.

De mi is találkoztunk már ezzel a gondolkodással. A hazai baloldal is fenyegette a 2022-es választások előtt a jobboldali politikusokat, sőt szavazókat lámpavassal, IFA platóval, földönfutóvá tevéssel, börtönnel.

Végignéztük mi történt Lengyelországban a baloldal hatalomra kerülését követően. A demokrácia helyreállítása érdekében átmenetileg megszűnt a jogállamiság. Jobboldali képviselőket börtönöztek be.

Most pedig a baloldali kommentelők a baloldali híroldalakon egymásra licitálnak, hogy egyetértsenek a merénylővel, sőt hasonló tettekre invitálják hazánkba.

Szerdán a merénylő átlépte a Rubicont. Hogy van-e visszaút, nem tudom. Ami viszont ennél is ijesztőbb, a baloldalt mozgató erőkben nem is mutatkozik szándék a változtatásra.

A nemzetközi sajtóban naponta olvashatunk a magyar börtönviszonyokra panaszkodó, Salist mentegető cikkeket. Magyar Péter ígéri, hogy a következő tüntetésükön nem lesznek békések. Lengyelország hirtelen jogálammá vált, és felszabadították számukra az EU-s forrásokat. A gyűlölködő kommenteket a Fico-merénylet után nem moderálják.

Ez az egész a jobboldali érzelmű emberek dehumanizálásával kezdődött. Mondtak már a minket patkányoknak, rémisztő képződményeknek, de legenyhébb esetben is agyatlan birkának. A történelemből már ismerjük ezt a mintát, gyűlöletet kelteni bizonyos embercsoport ellen lassú, kitartó méregcsepegtetéssel. Sokszor tettük már fel a kérdést, minek kell történnie, hogy ráeszméljenek, mennyire veszélyes útra léptek. Most már az a kérdés, tud-e olyasmi történni?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Origo avatar
Szerző:Origo
Szerző:Origo