Hamilton kezdett az élen, Alonso Ferrarija megállt

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, McLaren
Vágólapra másolva!
Az első Indiai Nagydíj nyitóedzésén Hamilton máris jobb köridőt ért el, mint amit az egész hétvégére jósoltak. Mögötte a két Red Bull végzett az elképesztően poros pályán.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül43 bejegyzés
08:21
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

A várakozásoknak megfelelően mozgalmasra sikerült az új indiai pálya bemutatkozása a péntek délelőtti szabadedzésen, amelybe a vastag por miatti sok kicsúszás mellett egy kóborkutya hirtelen megjelenése csempészett szokatlan izgalmakat.

A sportbíróknak már az edzés kezdete előtt is le kellett zavarniuk egy kutyát a pályáról, majd alig hat perccel azután, hogy a bokszkijáratnál zöldre váltott a lámpa, piros zászlóval megszakították az edzést, mert egy újabb eb tévedt az aszfaltra. Igaz, ekkor még úgyis kevés versenyző vállalkozott rá, hogy kimerészkedjen a Buddh International Circuitre, amely kezdetben rendkívül maszatos volt. Ráadásul előzőleg fel is locsolták, hogy megpróbálják letisztítani, ezért a célegyenesben még az edzés elején is állt a víz.

A történelmi első mért kört a Lotus helyi versenyzője, Karun Chandhok tette meg a megszakítás előtt, aztán honfitársa, Narain Karthikeyan, majd Michael Schumacher áll az élre. Az 1:30-as határt Jenson Button törte át elsőként a 47. percben, de a leggyorsabbnak végül a másik McLarent vezető Lewis Hamilton bizonyult: ő az utolsó pillanatban futotta meg 1:26.836-os körét, 0,580 másodpercet verve a két Red Bullra.

Ez azért bravúros eredmény, mert a csapatok szimulációi az egész hétvégére sem jósoltak jobb időeredményt ennél, s ahogy az aszfaltra egyre több gumi kerül, a pálya még gyorsabb lesz. A Mercedes 1:25-1:30-as, a Renault és a Pirelli pedig 1:27-es köridőt prognosztizált a hétvégére.

Button a leintés előtt lengetett sárga zászlók miatt nem tudott javítani, és 1,558 másodperces hátránnyal végzett a 4. helyen, bő egy tizedmásodperccel előzve meg Schumachert, aki az edzésen végig feltűnően gyors volt. Többször az élen is állt, Nico Rosberg csak az utolsó pillanatokban zárkózott fel mögé.

Forrás: AFP

A Ferrari számára döcögősen indult az Indiai Nagydíj: Felipe Massa autóján szikrázva súrolta az aszfaltot az új fejlesztésű első vezetőszárny, ami felkeltette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) érdeklődését is, míg Fernando Alonso motorja már 4 kör után elromlott. Noha az edzés után úgyis ki akarták cserélni, mert az élettartamának végéhez közeledett, így Alonsónak nem volt alkalma gyakorolni a pályát. Pastor Maldonadót szintén egy motorhiba kényszerítette a pálya szélére.

Az edzésen se szeri, se száma volt a kicsúszásoknak, mivel a por sok versenyzőt megtréfált. A legrosszabbul Jaime Alguersuari járt, aki a 9-es kanyarból kigyorsítva megpördült a rázókövön, és farral a védőkorlátnak ütközött. A Toro Rosso hátulja megrongálódott a becsapódástól.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2011_17_1.html
08:22
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

Üdvözöljük kedves olvasóinkat az Indiai Nagydíj péntek reggeli szabadedzésén, amely ottani idő szerint reggel 10-kor veszi kezdetét. 8 perc múlva indul a gyakorlás, a csapatoknak szokás szerint másfél óra áll rendelkezésükre a délelőtti gyakorláson.

08:23
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Még nincs túl meleg

A levegő egyelőre 25, a levegő 29 fokos.

08:25
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kóbor kutyát kergetnek a pályán

A pályamunkások az utolsó percekben azzal voltak elfoglalva, hogy egy elszabadult kutyát kergettek, amelyet végül sikerült elfogni. A hírek szerint nem ő az egyetlen állat a pályán: tegnap a sajtóközpontban és a többi kiszolgálólétesítményben állítólag denevérek és patkányok fogadták az újságírókat és a csapatokat.

08:27
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Egy helyen vizes a pálya

A versenyirányítás jelezte, hogy a pálya a célvonal előtt és után nedves - valószínűleg föllocsolták valamiért, ahogy azt a Török Nagydíj egyik szabadedzése előtt is tették.

08:33
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Chandhoké az első mért kör

Az új indiai pályán stílszerűen a helyi versenyző teszi meg az első teljes kört, az ideje 1:52.148. Ez persze még nem komoly, a szimulációk általában 1:27 körüli időeredményt prognosztizáltak. De sok fog múlni az aszfalt minőségén, amely egyelőre borzasztóan poros. Chandhok egyébként versenyezni is szeretett volna a hétvégén, végül azonban a Lotus Kovalainent és Trullit hagyta a pilótafülkében.

08:36
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Piros zászló egy kóborkutya miatt

Már megint rátévedt egy a pályára, úgyhogy az edzést megszakították. A versenyen ez komoly probléma lehet. Teszteken gyakran előfordul, hogy a versenyzők elütnek egy-egy állatot, ami nekik is veszélyes lehet. Schumacher az 1990-es években örökbe fogadott egy kóborkutyát, ami valahogy bekeveredett a brazíliai pályára, és a biztonságiak ki akarták dobni.

08:40
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

A pilóták Wheldonra és Simoncellire emlékeznek

A Ferrari versenyzőinek sisakjára a motorsport két, mostanában elhunyt nagy alakját idéző matricákat ragasztottak, míg Trulli Simoncelli tiszteletére különleges sisakot visel. Hamiltonénak a tetejére is felfestették az olasz motorversenyző portréját.

08:41
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Az edzést újraindították, Button McLarenje az első autó a pályá. Egyelőre nagyon lassan megy körbe. Buttonnak a hétvégén új versenymérnöke van, Jakob Andreasen, mert Dave Robsonnak, akivel általában együtt dolgozik, hamarosan gyereke születik, ezért otthon maradt.

08:46
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Ralf Schumacher a paddockban

Az RTL riporterével, Froilan Königgel sétálgat a paddockban. Valószínűleg a német közvetítés szakértőjeként van itt. Most épp a Mercedes garázsából integet a kamerába, bátyja autója mellett álldogálva. Az örömre minden oka megvan, mert a Mercedes nemrég hosszabbította meg a szerződését a DTM-ben.

08:48
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton első szárnyába megint gumi ragadt

Még csak egy felvezető kört tett meg, de a McLaren szerelői máris eltávolítottak egy darabkát az első szárnyáról. A csapatnál úgy vélték, két hete, Koreában hasonló okokból vált kezelhetetlenül alulkormányzottá Hamilton autója. Button közben arról számol be, hogy a pálya második és harmadik szektora különösen tetszik neki. Pillanatnyilag csak Karthikeyan és Hamilton van kint, Rosberg most tért vissza. Mért kört egyelőre senki nem teljesít.

08:51
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Rosberg a kemény gumikat használta

A próbaköréhez. Ami azért érdekes, mert ezen a hétvégén kivételesen az a keverék az "opciós", tehát ma egész napra csak egy szett áll belőle a versenyzők rendelkezésére. Lágy gumiból három garnitúrát kaptak mára.

08:53
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Karthikeyan az élen

1:45.906-os körrel veszi át a vezetést honfitársától. Közben Hamilton óriásit ellenkormányzott a 9-es kanyar kijáratánál, egy pillanatra lecsúszva a műfűre. Az aszfalt egyelőre reménytelenül poros és csúszós.

08:54
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Karthikeyan tovább javít

1:42.310 az új eredménye, míg harmadikként Ricciardo is megtett egy mért kört, egyelőre 0,867 másodperces hátránnyal. Kobajasi és Schumacher is kint van a pályán, Button viszont a garázsban állva cseveg.

08:56
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher átveszi a vezetést

Elsőre 1:38.658-as kört fut, szemlátomást nagyon óvatosan, a kemény gumikon. A pályán tényleg óriási a szintkülönbség, sok helyen olyan, akár egy hullámvasút. A 4-es kanyar bejáratánál elképesztően széles az aszfalt, az autók matchboxnak tűnnek rajta.

08:59
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Kobajasi megcsúszik

A poros pályán elméri a tempót, és egy pillanatra lesodródik a pályáról. Közben Schumacher 1:34.635-re faragta le a köridejét. Már hat autónak van mért köre, Rosberg egy 1:39.797-es eredménnyel nyitott.

09:03
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Már Alguersuari vezet

1:34.314 alatt teljesítette a körét, 3 tizedet verve Schumacherre, aki 8 tizeddel előzi meg a 3. helyezett Rosberget. Alonso a Ferrari garázsának hátsó sarkában üldögélve figyeli az eseményeket.

09:05
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Alguersuari re javít

Egész pontosan 1:31.904-re, a lágy gumikon. Rosberg feljött másodiknak, Maldonado pedig harmadiknak.

09:07
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

A McLaren vicces kedvében van

Egy helyi rajongójuk megkérdezi, hogy Buttonnak tetszett-e a tuktuk, a motoros riksa, amit tegnap kipróbált a pályán. A csapaz azt feleli: "Imádta - csak kissé instabilnak érezte a féktávokon!"

09:08
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Senna majdnem nekimegy Buttonnak

Az egyik kanyar bejáratánál váratlanul éri, hogy a McLaren milyen lassan halad, és a kormányt félrerántva a bukótérbe menekül. Az események kezdenek felpörögni, megnőtt a forgalom a pályán. Alguersuari legjobbja már 1:31.299, mögötte Buemi van.

09:11
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Sutil kirohan a bukótérbe

Az 5-ös kanyar után túl későn fékez, és egyenesen kirobog a fűre, ahonnan bolondul pattogva kormányozza vissza a pályára a Force Indiát, kis híján eltalálva az éppen ott elszáguldó Sauberek egyikét.

09:13
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Button az élre áll

1:30.794-es körével 0,505 másodpercet ver az eddig vezető Alguersuarira, akit közben Buemi is megelőz. Már 17 versenyzőnek van mért köre.

09:15
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel kicsúszik

Megtapasztalja, hogy mennyire csúszik az aszfalt, ugyanott, mint az előbb Sutil: az 5-ös és 6-os kanyar között. Mindezt egy remek kameraállásból nézhetjük végig, amely szemből mutatja a kormánykerékkel bűvészkedő Vettelt. Csapattársa, Vettel egyelőre a 6. helyen áll.

09:17
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Button áttöri az as határt

1:29.694 az új ideje, Webber feljött másodiknak.

09:18
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher a leggyorsabb

1:29.353-ra javította az etalont, pedig az utolsó métereken éppen saját csapattársa, Rosberg tartotta fel. Ezúttal már a lágy keveréket használta, bár a Renault szerint a gumik egyelőre nem kopnak, csak porosodnak! A legnagyobb végsebességet eddig 319 km/ó-val a két Toro Rosso érte el.

09:21
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher tovább javít

1:28.656 alatt teljesítette a legutóbbi körét, 1,038 másodpercet verve Buttonra. A Mercedes 1:27-es köridőket jósolt, de úgy tűnik, ennél lesznek sokkal jobbak is... Massa a 4. helyen kezdett, majd feljött másodiknak, Alonso egyelőre a 20. helyen áll. Már csak a két Virginnek és Hamiltonnak nincs mért köre.

09:24
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Alonso Ferrarija megállt

Ez nem jó hír számára, mert még meg sem tanulta a pályát. Csüggedten leült egy kivetítő alá, majd felállt, és megnézte rajta a visszajátszást saját magáról! Magas sebességfokozatokban haladt a 4-es kanyartól kezdve, aztán rádión szóltak neki, hogy parkoljon le. Valószínűleg a motorjával volt probléma - már az életének végénél járt, ezen az edzésen használták volna utoljára. Pech.

09:29
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Petrov kisodródik

Aztán Maldonado is, míg Massa óriásit broadslide-ol a porban. Látványos volt!

09:32
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton feljön másodiknak

Megelőzi Massát, 6 tized a hátránya Schumacherhez képest. A rádión közlik vele, hogy az első szektorban 4 tizedet kellene javítania.

09:33
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Button átveszi a vezetést

1:28.501 a körideje, ez 0,155 másodperccel jobb Schumacherénél. A sorrend: Button, Schumacher, Hamilton, Massa, Rosberg, Petrov, Webber, Sutil, Alguersuari, Maldonado. Már mindenkinek van mért köre a mezőnyben.

09:35
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton az élen

Az első két szektorban absuzolút legjobb részidőt elérve 1:27.515 alatt teszi meg a körét. Ahhoz képest, hogy 1:27-es legjobbat jósoltak a hétvégére, ez nem rossz! Vettel közben megkaparintotta a 4. helyet Schumacher mögött.

09:37
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel a második

Az utolsó szektorban gyorsabb volt Hamiltonnál is, de összességében 0,801 másodperccel le van maradva tőle.

09:42
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Webber megközelíti Hamiltont

Már csak 0,156 másodperc a lemaradása, megelőzte Vettelt.

09:43
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel és Webber megelőzi Hamiltont

Vettel 1:27.416-os kört fut, Webber 12 ezreddel lassabbat. A két Red Bull az élen. Sutil felkapaszkodott a 6. helyre, Schumacher mögé.

09:46
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Schumacher a fékekre panaszkodik

A rádión azt mondja, a Mercedes hátsó kerekei blokkolnak a féktávon. Az előbbi körében javíthatott volna, de egy Virgin feltartotta. Közben Alonso Ferrariját visszaszállították a garázsba.

09:48
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Maldonado és Chandhok kis híján ütközik

Mégpedig a bokszban: Chandhokot éppen Maldonado útjába akarták kiengedni, és a poros asztafalton nehezen állt meg.

09:50
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Massa első szárnya lefittyed

Lehet, hogy egy kerékvető csapta le, de annyira lelóg az aszfaltra, hogy menet közben szikrákat vet.

09:51
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Alguersuari összetöri az autóját

A 9-es kanyar kijáratánál, a döntött 10/11-eshez közeledve megpördült, és háttal a védőkorlátnak csapódott. A Toro Rosso fara és hátsó szárnya nagyott kapott, meg is sérült.

09:53
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Massa fityegő szárnnyal is a pályán maradt

Úgy tűnik, az aszfaltra leérő első szárny nem zavarta a Ferrarit: simán kint hagyták a pályán, és az előbb még javított is, felzárkózva Schumacherhez. Az FIA technikai küldötte, Jo Bauer állítólag kíváncsi is lett, hogy vajon miért ül annyira alacsonyan az a szárny. A csapatok már tavaly óta rugalmas első szárnyakkal és splitterekkel feszegetik a szabályosság határait. Na, most viszont csak lecserélik az orrkúpot Massa autóján. A Ferrari szerint ez a fejlesztési program része.

09:55
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Maldonado Williamse megállt

Valószínűleg motor- vagy váltóhiba miatt, de nagyon csúnya hangja volt. Egy beavatkozó bíró azonnal odaugrott, és poroltóval lefújta az autót. Helyi és bahreini sportbírók vegyesen dolgoznak a pályán.

09:58
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Mindenki a pályán van

Kivéve Alonsót, Maldonadót és Alguersuarit, nyilvánvaló okokból. Óriási a forgalom.

10:01
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton az élre ugrik, az edzésnek vége

Utolsó körében, a leintés után 1:26.836-ra javít, fél másodpercet verve a Red Bullokra. Rosberg is felzárkózott Schumacherhez. Az edzésnek vége, rövidesen bővítjük a cikket a teljes eredménylistával.

10:03
október 28, 2011
Vágólapra másolva!

Hamilton sárga zászlók alatt volt gyors?

A visszajátszásból úgy tűnik. A sportfelügyelők alighanem meg fogják vizsgálni, hogy nem szabálytalanul érte-e el a legjobb részidejét. Ezen a hétvégén Johnny Herbert segíti őket.