Holtversennyel végződött a második tesztnap Mugellóban

Események

Forma-1, Romain Grosjean, Lotus, tesztelés
Vágólapra másolva!
Kamui Kobajasi az utolsó pillanatokban Romain Grosjeannal ezredmásodpercre azonos köridőt ért el, de így is csak második lett. Mögöttük a Red Bull párosa fejezte be a napot, míg Michael Schumacher két és fél versenytávot tett meg a gyors pályán.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül79 bejegyzés
11:06
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Most száraz a pálya

Köszöntjük a kedves olvasóinkat a mugellói tesztsorozat második napjáról, a szerdairól élőben írt tudósításunkban! A tegnapi eső után néhol még nedves az aszfalt, ezért a versenyzők egyelőre intermediate gumikon tették meg az ellenőrző köreiket. Mára azonban száraz időt jósolnak, úgyhogy a csapatok várhatóan többet haladhatnak majd. Már tizen voltak kint a pályán, köztük Michael Schumacher, Romain Grosjean pedig két kört is teljesített.

11:13
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Webberé az első mért kör

2:20.133 alatt teljesítette, már a negyedik körében jár. Ez még nem komoly, hiszen Fernando Alonso tegnap 1:22.444-gyel nyerte meg a tesztnapot, amelyről az összefoglalónkat itt olvashatják.

11:19
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Ma ők vezetnek

Mark Webber, Romain Grosjean, Gary Paffett, Kamui Kobajasi, Paul di Resta, Felipe Massa, Vitalij Petrov, Charles Pic, Michael Schumacher, Bruno Senna és Jean-Eric Vergne.

11:25
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Webber már slickeken ment ki

A levegő hőmérséklete jelenleg 12 fok körül van. Süt a nap, és szépek a fények, ahogy a Lotus által feltöltött képen is látszik.

11:28
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Petrov imádja a pályát

A Caterham idézi a lelkes oroszt a Twitteren: "Ez nagyon komolyan szórakoztató pálya. Versenyzésre nem lenne túl jó, de tesztelésre? Elképesztő." Perov hozzáteszi azt is, hogy "Mugellóban minden van: egymásba fonódó, borzasztóan gyors kanyarok, nagy szintkülönbségek, és mindez gyönyörű környezetben."

11:39
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vergne jó kört fut

Mármint jobbat: 1:27.134-re javítja a napi etalont, miután már 8 kört megtett a Toro Rossóval. Senna is regisztrált egy 1:53.242-es kört.

11:42
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Aerodinamikai teszteket végeznek a csapatok

A Williams az oldaldoboz elé, a McLaren a diffúzor mögé, a Red Bull pedig az első kerekek mögé szerelt áramlásmérő berendezéseket. A csapatok csak ezt a tesztet tudják kihasználni rá, hogy kötetlenül kísérletezzenek a különféle megoldásokkal, mert a pénteki edzésnapokon erre kevés az idő. A Ferrari ma folytatja annak a kipufogórendszernek a tesztelését, amit Alonsóval tegnap meg kellett szakítaniuk. Itt is van egy friss kép Felipe Massáról.

11:48
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher átveszi a vezetést

Az 5. körében 1:25.215-ös eredményt ér el a Mercedesszel. Tegnap csak 5 ellenőrző kört teljesített, a munka oroszlánrésze Nico Rosbergnek jutott. Már hat versenyzőnek van mért köre.

Forrás: Mercedes
Ez egy keddi kép Schumacherről

11:54
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher tovább javít

Az új ideje 1:24.180, mögötte Pic van a Marussiával, de az ő hátránya már több mint két másodperc. A csapat Twittere szerint ugyanakkor "nagyon pozitív benyomásokról számolt be" az autóra szerelt új alkatrészekkel kapcsolatban. Új hátsó futóművet és különféle aerodinamikai fejlesztéseket, köztük egy első szárnyat hoztak Mugellóba.

11:59
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A pálya még nedves

Petrov 8 körös etapjának végeztével közli, hogy "az aszfalt még mindig nedves egy kicsit, és nem túl jó a tapadás, de javul."

12:04
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean megelőzi Schumachert

Az ideje 1:23.190, de az imént Kobajasi is futott egy 1:23.969-es kört, így Schumacher már csak a 3. helyen áll. Grosjean ezzel az eredménnyel már tegnap is a 2. lett volna.

12:10
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények az első óra után

1. Grosjean (Lotus E20)  1:22.876 - 11 kör
2. Kobajasi (Sauber C31)  1:23.924 - 13 kör
3. Schumacher (Mercedes W03)1:24.180 - 15 kör
4. Webber (Red Bull RB8)  1:26.127 - 8 kör
5. Pic (Marussia MVR-02)  1:26.320 - 11 kör
6. Vergne (Toro Rosso STR7)  1:27.134 - 9 kör
7. Petrov (Caterham CT011:27.818 - 11 kör
8. Senna (Williams FW34)  1:33.567 - 13 kör
9. Massa (Ferrari F2012) - 5 kör
10. Paffett (McLaren MP4-27) - 4 kör
11. Di Resta (Force India VJM-05)  - 3 kör

12:16
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Webber feljön harmadiknak

1:23.975-ös kört fut, ezzel éppen Kobajasi mögé sorol be, még hátrébb szorítva Schumachert a tabellán. Az eredményét a közepes keverékű slickeken elérő Grosjean előnye több mint egy másodperc. Schumacher a lágy Pirellikkel teljesítette a legjobb körét.

12:23
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vergne és Schumacher javít

A francia 1:23.831-gyel 2. lett, Schumacher pedig 1:23.948-cal visszaelőzte Webbert. Úgy tűnik, már alig van tócsa a pályán. Szépen süt a nap Mugellóban, ahogy ezen a képen is látszik.

12:30
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Új fékeket tesztel a Caterham

És az autójuk hátsó részén is új a karosszéria-borítás. A csapatok érthető módon az aerodinamikai fejlesztéseikre koncentrálnak, ahogy azt már megszokhattuk. Massa nemrég többször is alacsony fordulatszámmal hajtott át a bokszutcán. A McLaren ezt az áramlásmérőt szerelte a diffúzorára.

12:33
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Webber cáfolja, hogy a Ferrarihoz igazol

Azt mondja, nemrég Pérez volt soron, most pedig őt kiáltották ki Massa utódjául, de ennek semmi alapja nincs. A sztorinkat részletesen itt olvashatják erről.

12:47
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean a hét legjobb körét futja

1:21.603-ra javít, 8 tizedet verve Alonso tegnapi legjobbjára. Közben Kobajasi és Vergne is 1:22-es időt ért el, és Webber újra megelőzte Schumachert, aki viszont már mindenkinél több, 25 kört tett meg. Éppen egy hosszú etapot teljesít.

12:50
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Massa is feliratkozott a tabellára

Egyelőre 1:23.740-es eredménye van, amivel Schumacher előtt van. Itt pedig egy kép az élen álló Grosjeanról. A Lotus új első szárnya rendkívül összetett konstrukció.

13:00
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A McLarennek még nincs mért köre

Paffett és a Force India versenyzője, Paul di Resta egyelőre csak ellenőrző köröket tettek meg: szám szerint 9-et illetve 3-at. Az aszfalt hőmérséklete közben már a kellemes 30 fokot is elérte.

13:02
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények két órányi tesztelés után

1. Grosjean (Lotus E20)  1:21.603 - 24 kör
2. Kobajasi (Sauber C31)  1:22.424 - 19 kör
3. Vergne (Toro Rosso STR7)  1:22.715 - 23 kör
4. Webber (Red Bull RB8)  1:23.071 - 17 kör
5. Massa (Ferrari F2012) 1:23.263 - 19 kör
6. Schumacher (Mercedes W03) 1:23.948 - 31 kör
7. Pic (Marussia MVR-02)  1:24.088 - 20 kör
8. Petrov (Caterham CT011:25.983 - 27 kör
9. Senna (Williams FW34)  1:26.127 - 21 kör
10. Paffett (McLaren MP4-27) - 10 kör
11. Di Resta (Force India VJM-05)  - 3 kör

13:09
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Találós kérdés a Caterhamtől

Azt kérdezik, hogy mi látható ezen a képen. Valószínűleg nem lövünk le túl nagy poént, ha eláruljuk, hogy az áramlásjelző festék, amit az autóra kennek, hogy vizuálisan ellenőrizhessék a a levegő útját a karosszéria-borítás mentén.

13:11
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A nagymamák is bírnák a tempót?

Folytatódik a vita Schumacher bahreini kifakadása kapcsán, amelyben azt állította, hogy a mostani Pirellikkel nem lehet a határon vezetni. Vannak, akik nem értenek egyet vele, Rosberg mellett például Webber sem, aki azt mondta: ""Mindannyian szeretnénk jobb köridőket és nagyon tartós gumikat, mint régen, de ettől nem lesznek izgalmasak a versenyek. Mindig nehéz megtalálni az arany középutat, jelenleg nagyon jó showműsort nyújtunk a közönségnek. Mindegy, hogy ez szándékos vagy nem, most így állunk." Néhányan viszont állítólag buzgón bólogattak Schumacher kijelentésére. Erről részletesen ebben a friss cikkünkben olvashatnak.

Forrás: Red Bull
Webber szerint a show az első

13:17
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lassan kell cirkálnia Petrovnak

A Caterhamnél azt írják, többször is "tempomatot" kell majd használnia, hogy az aerodinamikai tesztekhez egyenletes sebességgel haladjon. A versenyzőknek aligha ez a szívük csücske.

13:23
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher újabb hosszú etapnak vág neki

1:24.9-es körrel indít a közepes gumikon, ami arra utal, hogy meglehetősen sok benzin van a Mercedesben. Az utóbbi percek során senki nem javított, megfagyott a tabella.

13:34
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Érdekes púp van a McLaren orrán

Képet sajnos nem tudunk mutatni róla, de a McLaren orrkúpjának bal elején van egy kis hupli, amit a jelek szerint szigszalaggal ragasztottak oda, de az sem egyértelmű, hogy milyen anyagból készült. Nyilván az is valamilyen szenzor. Közben Paffett is megtett mért kört végre, eddig 1:26.746 az ideje, amivel a 10. helyen áll.

13:38
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A Force India folytatja az aero-tesztet

A csapat legfrissebb Twitter-bejegyzéséből úgy tűnik, di Resta továbbra sem száguldozhat a pályán. Azt írják, újabb aero-köröknek vág neki.

13:42
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher elérte a 40 kört

Eddig ő a legszorgalmasabb. Tegnap Rosberg tette meg a legtöbb kört, de a rossz idő miatt egész nap csak 49-et.

13:46
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher és Massa is javít

A német 1:23.404-re faragta le a köridejét, Massa viszont már 1:22.799-nél jár, amivel a 4. helyre tornázta fel a Ferrarit. A maranellói istálló számára kulcsfontosságú ez a teszt, mert itt fog kiderülni, hogy az új fejlesztéseikkel megteszik-e a várt nagy lépést.

13:51
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Massa már a második

A legutóbbi körét 1:22.257 alatt teljesítette, de még így is 0,654 másodperc a hátránya az 1. helyezett Grosjeanhoz képest. A Ferrarin kemény keverékű gumik vannak.

13:56
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso Maranellóban lóg

A Twitteren azt írja: "Ma szabadnapom van, úgyhogy eljöttem Maranellóna, hogy találkozzak néhány barátommal ;)! Közben Mugellóban Felipe Massa folytatja a tesztelést."

14:02
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A Williams már csak egy etapot tervez ebéd előtt

Mugellóban 13 és 14 óra között van ebédszünet, Senna ezen a képen épp délelőtti utolsó etapjának vág neki a Williamsszel.

14:06
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények három órányi tesztelés után

1. Grosjean (Lotus E20)  1:21.603 - 34 kör
2. Webber (Red Bull RB8)  1:22.160 - 30 kör
3. Massa (Ferrari F2012) 1:22.257 - 31 kör
4. Kobajasi (Sauber C31)  1:22.424 - 32 kör
5. Vergne (Toro Rosso STR7)  1:22.715 - 38 kör
6. Schumacher (Mercedes W03) 1:23.404 - 52 kör
7. Pic (Marussia MVR-02)  1:24.088 - 35 kör
8. Senna (Williams FW34)  1:25.506 - 35 kör
9. Petrov (Caterham CT011:25.691 - 48 kör
10. Paffett (McLaren MP4-27) 1:26.746- 24 kör
11. Di Resta (Force India VJM-05)  - 7 kör

14:09
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Webber megszerezte a 2. helyet

Egy 1:22.160-as körrel hátrébb tolta Massát a listán. Grosjean előnye még mindig fél másodperc fölött van.

14:22
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher a gumikopással kísérletezik

Állandóan hosszú etapokat tesz meg, úgy tűnik, a Mercedes a gumik kopását igyekszik alaposabban feltérképezni. Tulajdonképpen eleve ez a csapatok legfontosabb feladata a jelenlegi helyzetben. Schumacher már 60 körön van túl, őt Petrov (48) és Senna (40) követi a kilométerlistán.

14:26
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Webber is befér alá

1:21.997-es köre révén, szintén a kemény gumikon 0,394 másodpercre közelíti meg Grosjeant. Akiről itt látható egy friss kép.

14:38
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean szándékosan engedte el Räikkönent Bahreinben

Ezt eddig is sejteni lehetett, de itt van róla a nyílt beismerő vallomás a franciától. Persze ebben nincs semmi dráma, a Lotustól teljesen érthető, hogy kierőszakolta a helycserét. Räikkönen már így is épp elég időt vesztett a csapattársa mögött. Mugellóban egyébként nem fog tesztelni, a Lotus autójába csütörtökön is Grosjean ül be majd.

14:51
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher megéri a 70-et

A 70. körét 1:24.287 alatt tette meg. Az utóbbi percekben Massa a leggyorsabb a pályán, akinek a legutóbbi három köre 1:22.271, 1:22.782 és 1:22. 908 volt. Az ebédszünet előtt kilenc autó van kint.

14:55
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

F1-es sztárok követtek el fegyveres rablást

Mario Andrettit és Tyler Alexandert a dél-kaliforniai Wellfordban tartóztatták le fegyveres rablásért. Megijedni azért nem kell, mert a sztori F1-es szemszögből nézve inkább mókás, mint komoly: a két elkövetőnek természetesen csak a neve egyezik meg a versenyzőlegendáéval és a McLaren egyik alapítójáéval. A szaksajtó azonnal lecsapott a véletlen egybeesésre, a Twitteren sokan viccelődnek a hírrel.

15:04
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A délelőtti eredmények

A teszt délelőtti félidejének vége, mindenki visszatért a garázsba. Grosjean maradt az élen, di Resta nem tett meg mért kört. A pályát 14 órakor nyitják meg újra. Mindenkinek jó étvágyat!

1. Grosjean (Lotus E20)  1:21.603 - 47 kör
2. Webber (Red Bull RB8)  1:21.997 - 54 kör
3. Massa (Ferrari F2012) 1:22.257 - 54 kör
4. Vergne (Toro Rosso STR7)  1:22.422 - 51 kör
5. Kobajasi (Sauber C31)  1:22.424 - 48 kör
6. Schumacher (Mercedes W03) 1:23.404 - 74 kör
7. Pic (Marussia MVR-02)  1:23.982 - 46 kör
8. Petrov (Caterham CT011:24.312 - 62 kör
9. Paffett (McLaren MP4-27) 1:24.480 - 38 kör
10. Senna (Williams FW34)  1:25.221 - 40 kör
11. Di Resta (Force India VJM-05)  - 7 kör

16:04
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A Mercedes elégedett a délelőtti munkával

A Twitteren "nagyon hasznosnak" minősítették a nap első félidejét. A Force Indiánál viszont elismerték, hogy műszaki problémák tartották a garázsban di Restát. "Ha minden jól megy, még a nap vége előtt visszatérhetünk a pályára" - írják. Már újraindították a tesztet, de még senki nem hajtott ki a pályára.

16:08
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Webber szerint a versenyzőknek is fontos a teszt

Bár a McLaren a tesztpilótáit veti be Mugellóban, Webber ma azt mondta, a Red Bull számára "teljesen evidens" volt, hogy a versenyzői vezessenek a teszten. "Manapság olyan keveset tudunk vezetni, hogy nekem nagyon jó, ha autóba ülhetek" - magyarázta. "Minden alkalmat, amikor éles körülmények között vezethetek, ki kell használnunk." Webber tegnap kijelentette, hogy a Red Bull számára kiemelten fontos ez a teszt, ugyanakkor hozzátette, hogy jelentős változtatásokat nem láthatunk majd az autón. "Azt hiszem, csak a részletekben lesz különbség" - mondta. "Amennyire én tudom, semmilyen drasztikus újítást nem vetünk be."

16:14
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher az első fecske

Délelőtt is ő tette meg a legtöbb kört, és most újra a Mercedes lát munkához elsőként. Schumacher a 76. körét 1:25.481 alatt teljesítette, a lágy gumik vannak az autóján.

16:23
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megint üres a pálya

Schumacher egy 5 körös etap után visszatért a bokszba, úgyhogy megint nincs kint senki. A Marussiánál délután Timo Glock váltja Picet, a csapat azt ígéri, fél óra múlva ki is mehet a pályára. Az 1. helyezett Grosjeannak sincs nyoma, a Lotus éppen átállítja az autóját.

16:26
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Senna kiment

Lassacskán csak beindul a munka: a Williams nekivágott egy etapnak. Az idő egyébként továbbra is szép, 19 fok van, a napsütés zavartalan. Az aszfalt már 41 fokos. Ma egyébként sokkal kevesebben ülnek a lelátókon, mint tegnap, amikor Alonso vezette a Ferrarit.

16:29
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel váltja Webbert

Délután nemcsak a Marussiánál, hanem a Red Bullnál is versenyzőcsere lesz, Webber helyett Vettel ül be az autóba. A német délelőtt biciklis edzést teljesített, tegnap este pedig egy focsimeccsen játszott. Az Auto Motor und Sport szerint a csapata 3:2-re nyert, de ő maga nem lőtt gólt.

16:32
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Már négy autó köröz

Sennához csatlakozott Schumacher, Vettel és Paffett is. A brazil 1:25.968 alatt fejezte be a legutóbbi, 44. körét.

16:37
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel es körrel kezdett

Aztán 1:29.721-re, majd 1:27.194-re javított. Jelenleg Schumacher a leggyorsabb a pályán, ő 1:24.681 alatt teljesítette a legutóbbi körét, de aztán rögtön visszatért a garázsba.

16:43
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Átépítették a Caterhamet

Az ebédszünetben a karosszéria-borítás "számtalan pontján" változtattak, Petrov most ül vissza az autóba. Most csak Paffett köröz, jellemzően 1:26-os idővel.

16:56
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel már hetedik

1:23.649-es eredményével felkapaszkodott Schumacher mögé a tabellán. E pillanatban Glock is megtette mai első ellenőrző körét a Marussiával.

17:02
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel megelőzte Schumachert

1:23.268-as körével szűk két tizedet vert rá. És itt egy délelőtti kép arról, ahogy a tesztelést nézte a pálya mellől.

Forrás: AFP

17:09
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények hat óra után

1. Grosjean (Lotus E20)  1:21.603 - 47 kör
2. Webber (Red Bull RB8)  1:21.997 - 54 kör
3. Massa (Ferrari F2012) 1:22.257 - 54 kör
4. Vergne (Toro Rosso STR7)  1:22.422 - 51 kör
5. Kobajasi (Sauber C31)  1:22.424 - 54 kör
6. Vettel (Red Bull RB8)  1:23.268 - 17 kör
7. Schumacher (Mercedes W03) 1:23.404 - 97 kör
8. Pic (Marussia MVR-02)  1:23.982 - 46 kör
9. Petrov (Caterham CT011:24.312 - 71 kör
10. Paffett (McLaren MP4-27) 1:24.480 - 59 kör
11. Senna (Williams FW34)  1:25.221 - 54 kör
12. Di Resta (Force India VJM-05)  - 7 kör
13. Glock (Marussia MVR-02) - 1 kör

17:12
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Ilyen szép idő van Mugellóban

A kép délelőtt készült Massa Ferrarijáról.

Forrás: AFP

17:20
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A Ferrarit még szerelik

Most készítik fel a délutáni programra, Massa rövidesen nekivághat a következő etapjának. Még sürgölődnek a szerelők a Lotus garázsában is. Jelenleg Petrov magányosan köröz a pályán.

17:23
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A McLaren célzottan gyakorolta a kerékcseréket

Lewis Hamilton bahreini problémái után megígérték, hogy módszertanilag is átgondolják a kerékcseréiket, és az elmúlt percekben gyakorolták is. Kifejezetten a balhátsó kerékkel foglalkoztak, mert Hamiltonnak mindkét kiállásánál ott hibáztak, akárcsak Jenson Button esetében a Kínai Nagydíjon. Ennek a cikkünknek a második szakaszában részletesen kibogoztuk, hogy újabban mi a titka a villámgyors kerékcseréknek.

17:32
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean kimerészkedett egy ellenőrző körre

A Lotust átállították, de a francia, aki továbbra is a tabella élén áll, egyelőre csak egy kör erejéig hagyta el a garázst.

17:33
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A Ferrari aerodinamikai munkára készül

A Twitteren arról számolnak be, hogy ezért küldték vissza a pályára Massát. Grosjean közben megtett egy mért kört 1:23.025 alatt, és Vergne is kigurult a bokszból a Toro Rossóval. Schumacher egyébként már elérte a 100 kört, de jelenleg a garázsban van.

17:44
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Műszaki hibával küzd a Marussia

Az autón elromlott a kormányszervó, ezért Glock kénytelen a garázsban vesztegelni, amíg orvosolják a problémát. Ez várhatóan sokáig fog tartani. Közben a Ferrari hátulján változtattak valamit, és áramlásjelző festékkel kenték be a diffúzor környékét.

17:58
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Kobajasi Sauberje állt meg a 12-es kanyarnál. Vettel másodpercekkel korábban javított, 1:22.248-as körével felkapaszkodva a 3. helyre, éppen csapattársa mögé. Grosjean első helye egyelőre nem forog veszélyben.

18:02
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Panorámakép az új texasi pályáról

A 19-es és 20-as kanyar között készült, érdemes körbeforgatni. Az első versenyt, az USA Nagydíjat november 18-án fogják megrendezni itt, a Circuit of the Americas fantázianevű pályán.

18:10
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, Kobajasi kicsúszott

A Saubert a kavicságyból kellett kihúzni. Azt még nem tudjuk, hogy az autó komolyabban megsérült-e. Grosjean addig türelmesen vár az autójában ülve.

18:11
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények két órával a teszt vége előtt

1. Grosjean (Lotus E20)  1:21.603 - 58 kör
2. Webber (Red Bull RB8)  1:21.997 - 54 kör
3. Vettel (Red Bull RB8)  1:22.248 - 33 kör
4. Massa (Ferrari F2012) 1:22.257 - 62 kör
5. Vergne (Toro Rosso STR7)  1:22.422 - 57 kör
6. Kobajasi (Sauber C31)  1:22.424 - 68 kör
7. Schumacher (Mercedes W03) 1:23.404 - 111 kör
8. Pic (Marussia MVR-02)  1:23.982 - 46 kör
9. Petrov (Caterham CT011:24.312 - 85 kör
10. Paffett (McLaren MP4-27) 1:24.480 - 59 kör
11. Senna (Williams FW34)  1:25.221 - 67 kör
12. Di Resta (Force India VJM-05)  - 7 kör
13. Glock (Marussia MVR-02) - 1 kör

18:15
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Massa, Grosjean, Vergne és Petrov azonnal megragadták az alkalmat, és kimentek a pályára. Pérez közben arról áradozik a Twitteren, hogy milyen jó ismét Olaszországban lenni, ahol este finom pizzát ehet.

18:18
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean megint gyors

Egy 1:22.290-es körrel kezdte az etapját a megszakítás után. Közben Vettel és Senna is aktivizálta magát.

18:25
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjeané a második legjobb kör is

Az imént futott egy 1:21.834-es kört, a középső szektorban abszolút legjobb részidőt érve el. Ez is elég lenne számára az 1. helyhez. A versenyzők többsége visszatért a bokszba, most csak Senna körözget odakinn.

18:29
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Rosberg akár örökre maradna a Mercedesnél

A Sport Bildnek azt nyilatkozta, hogy az Ezüstnyíllal szeretne világbajnok lenni, mert ezt még nagyobb sikernek érezné, mintha a Ferrarival jutna el a csúcsra. "Örökre ezüstben? Miért is ne?" - válaszolt az ezirányú kérdésre, hozzátéve, hogy nem érdekli, ki a csapattársa, de örülne neki, ha Schumacher maradna az. "Szerintem csodálatos lenne, ha folytatná" - mondta. "Pillanatnyilag rendkívül magas szinten teljesít, ezért simán el tudom képzelni, hogy hosszabbítani fog."

18:48
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher a 6. körében jár

Egy közepesen hosszú etapot teljesít, 1:24-1:25-ös körökkel. Vettel legutóbbi köre 1:22.330-as volt, és a kormányszervóval kapcsolatos gondjai után most Glock is visszatért a pályára.

18:56
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hosszú etapokra készül a Williams

Sennát délután még több körös etapokra akarják kiküldeni, de egyelőre a bokszban van. Schumacher viszont egy 11 körös etap után épp most tért vissza a garázsba. Massa is a pályán van, ő felváltva teljesít lassabb és gyorsabb köröket.

19:08
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Glock autójában kormányművet cseréltek

Ennek köszönhetően már 13 kört teljesíthetett, és jelenleg 1:26.120-szal a 12. helyen áll. Tulajdonképpen ő az utolsó, csak di Restát előzi meg, aki a műszaki problémái miatt még nem térhetett vissza a pályára.

19:11
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel felugrott a 2. helyre

1:21.825-ös kört futott az imént a Red Bull-lal, saját csapattársát, a délelőtt vezető Webbert előzve meg. Mindezt egy 6 körös etap végén.

19:13
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények az utolsó órában

1. Grosjean (Lotus E20)  1:21.603 - 47 kör
2. Vettel (Red Bull RB8)  1:21.825 - 46 kör
3. Webber (Red Bull RB8)  1:21.997 - 54 kör
4. Massa (Ferrari F2012) 1:22.257 - 78 kör
5. Vergne (Toro Rosso STR7)  1:22.422 - 65 kör
6. Kobajasi (Sauber C31)  1:22.424 - 68 kör
7. Schumacher (Mercedes W03) 1:23.404 - 123 kör
8. Pic (Marussia MVR-02)  1:23.982 - 46 kör
9. Petrov (Caterham CT011:24.312 - 96 kör
10. Paffett (McLaren MP4-27) 1:24.480 - 59 kör
11. Senna (Williams FW34)  1:24.842 - 81 kör
12. Glock (Marussia MVR-02) 1:26.014- 17 kör
13. Di Resta (Force India VJM-05)  - 7 kör

19:21
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Petrov is túl van a 100 körön

A 127 körös Schumacher után ő a második, aki eléri ezt a bűvös határt. Másnak már nem igazán van rá esélye. A Red Bull hátsó szárnyát közben bekenték áramlásjelző festékkel.

19:26
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kobajasi visszatért a pályára

Korábbi kicsúszása után az utolsó fél órában folytathatja a körözést. A Toro Rosso közben Ricciardót ültette be az előzőleg vezető Vergne helyére, és az ausztrál a legjobb, 1:23.411-es eredménye révén máris a 8. helyen áll.

19:38
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Ricciardo megelőzte Schumachert

Az ausztrál 1:22.759-es eredményt ért el, 3 tizedre közelítve meg csapattársát, Vergne-t, aki sokkal többet vezetett. Húsz perccel a tesztnap vége előtt öt autó van a pályán.

19:51
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Boldogok a Williamsnél

"Nagyon eredményes napunk volt, úgyhogy csupa mosolygó arcot látni a garázsban" - írják a Twitteren. A Caterham az utolsó etapjára készül. A Lotusnál azt találgatják, hogy vajon lesznek-e, akik az utolsó pillanatban rukkolnak elő egy gyors körrel. Hatan még a pályán vannak.

19:53
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A Toro Rosso még a kerékcserét gyakorolja

Ők erre használják ki az utolsó perceket. A Toro Rosso új kipufogójával egyelőre nem volt gond. Az Auto Motor und Sportnál közben kiszámolták, hogy Schumacher a nap folyamán csaknem félútig elért volna Mugello és Stuttgart, a Mercedes központja között...

19:56
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

És igen: Kobajasi a második

Mégpedig Grosjeannal ezredmásodperce azonos, 1:21.603-as idővel! Rendkívüli... Azért az 1997-es vb-döntőnek, az Európa Nagydíjnak nem ér a nyomába, amikor Villeneuve, Schumacher és Frentzen autózott ezredre egyforma kört az időmérőn!

20:01
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Közben di Resta is megjelent

Ahogy a Force India ígérte, az autóját az utolsó percekre meg tudták javítani. Gyorsan ki is préselt magából egy 1:24.749-es kört, amivel beférkőzött Senna elé.

20:04
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

A tesztnapnak vége

Grosjean maradt az élen, de holtversenyben Kobajasival. Köszönjük az egész napos figyelmet! A teljes eredménylistával és a csapatok reakcióit tartalmazó összefoglalóval hamarosan bővítjük a cikket.

20:11
május 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az összefoglaló

Szokatlan holtversennyel végződött a mugellói tesztsorozat második, szerdai napja, amikor Kamui Kobajasi az utolsó percekben ezredmásodpercre azonos, 1:21.603-as kört futott a lényegében egész nap vezető Romain Grosjeannal. A csapatok kihasználták, hogy a keddi eső után ezúttal végig zavartalan volt a napsütés a festői Mugellóban, és optimálisan alakultak a pályaviszonyok: Michael Schumacher 755 km-t, azaz két és fél versenytávot teljesített a Mercedesszel.

Grosjean már az első óra után az élre repítette a Lotust, aztán egész nap megtartotta a vezetést. Először adatokat gyűjtött, amiket a mérnökök összehasonlíthattak a szimulációk során szerzettekkel, majd a beállításokat igyekezett a pályához igazítani, és kipróbált néhány olyan alkatrészt is, amelyeket a nagydíjak pénteki edzésnapján a csapat nem tud bevetni, mert túl kevés szett gumi áll a rendelkezésére.

Kobajasi idézte elő az egyetlen megszakítást a nap folyamán, amikor a felerősödő szél miatt kicsúszott a 12-es kanyarnál. Az autója azonban nem sérült meg, ezért később folytatni tudta a munkát. Miután reggel teljesen felszáradt az aszfalt, a Sauber elkezdett a beállításokkal foglalkozni, és a mérnökök elégedetten nyugtázták, hogy az új aero-csomag a várakozásoknak megfelelően működik. Kobajasi később az új karosszéria-borítást és a hűtést tesztelte, majd jutott ideje fékekkel kapcsolatos feladatokra is. A legjobb idejét ugyanakkor a lágy gumikkal érte el, míg Grosjean a keményekkel.

Forrás: AFP

A 3-4. helyen a Red Bull párosa végzett, délelőtt ugyanis Mark Webber, délután pedig a vb éllovasa, Sebastian Vettel vezette az RB8-at. Végül a német érte el a jobb köridőt, igaz, csupán 0,172 másodpercet vert a csapattársára. A Red Bull délelőtt az autó első kerekei mögé szerelt áramlásmérő szenzorokat, míg a Williams az oldaldobozára, a McLaren pedig a diffúzorára.

Felipe Massa az 5. helyre kormányozta a Ferrarit, a csapat legújabb aerodinamikai fejlesztései mellett a gumik viselkedésére koncentrálva. Több istállóhoz hasonlóan a Ferrari is többször bekente a neonzöld áramlásjelző festékkel az autója különböző részeit. Fernando Alonso közben Maranellóban múlatta az időt, ahol néhány barátját látogatta meg.

A Red Bullhoz hasonlóan a kistestvér, az új aero-csomagot tesztelő Toro Rosso is mindkét versenyzőjének lehetőséget adott a vezetésre. Daniel Ricciardo ugyan csak 22 kört tölthetett a pályán, de így is közvetlenül a háromszor akkora távot teljesítő Jean-Eric Vergne mögött zárta a napot, 0,166 másodperccel maradva le tőle.

Michael Schumacher az időeredménye alapján csak 8. lett, ám a kilométerlistán ő végzett elöl, és elégedett volt a Mercedes fejlődésével. "Annak idején rengeteg kilométert teljesítettem ezen a csodaszép pályán, és azt hiszem, ma is elég sokat!" - utalt a ferraris korszakára. "A tegnapival ellentétben most tényleg rengeteg adatot tudtunk gyűjteni, és ennek köszönhetően egyre többet tudunk meg az autónkról, ami nagyon hasznos." Schumacher többnyire hosszú etapokat tett meg, és 1,801 másodperccel volt lassabb Grosjeannál.

A Marussiánál Charles Pic-nek jó napja volt, hiszen a többek között új első szárnnyal szerelt autót a 9. helyre kormányozta. Timo Glock azonban, aki délután váltotta volna, az ellenőrző körét követően sokáig kénytelen volt a garázsban vesztegelni, mert meghibásodott a kormányszervója.

A Caterhammel Vitalij Petrov rótta a köröket, mégpedig 112-t. A csapatnál úgy érezték, az új hátsó szárny és az új kipufogó előrelépést hozott, mert növelték a leszorítóerőt. Petrov szerint az autó balansza javult, és nagyobb lett a tapadás, a pályáról viszont megjegyezte: "Nem tudom, hogy a mai F1-es autóknak megfelel-e - néhány helyen nagyon közel kerülünk a falhoz, talán már kicsit túl szűk, de az igaz, hogy kihívás összerakni rajta egy jó kört."

A McLaren volt az egyetlen, amely nem a versenyzőire, hanem egy tesztpilótájára, a DTM idénynyitóját megnyerő Gary Paffettre bízta a munkát. A britnek magányos napja volt a tabella alján, sokáig csak ellenőrző köröket teljesített, és meg sem próbált feltűnősködni az időeredményekkel.

Ám még így is megelőzte Paul di Restát, aki megbízhatósági problémák miatt egész nap mindössze 14 kört tudott megtenni a Force Indiával. A csapatnál hidraulikai hibára gyanakodtak, ezért lecserélték az autóban a teljes hidraulikus rendszert, aztán előrehoztak egy későbbre tervezett motorcserét is. Di Resta így csak az utolsó félórában térhetett vissza a pályára.

A tabella alján Bruno Senna végzett, a Williamsnél mégis elégedettek voltak az elvégzett munkával, és a Twitteren azt írták, "a garázsban mindenki mosolyog" a teszten elért eredményeknek köszönhetően. Senna 3,239 másodperces hátránnyal zárta a napot.

A csapatok Mugellóban csütörtökig folytatják az év egyetlen szezon közbeni éles tesztjét.

A tesztnapról élőben készült egész napos tudósításunkat a tabella alatt olvashatják.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_24_2.html