Vágólapra másolva!
Schumacher szerint nem érkeztek túl nagy elvárásokkal Montrealba, ennek ellenére bíztató volt a csapat pénteki szereplése, hiszen délelőtt Rosberggel mindketten befértek a három leggyorsabb pilóta közé.

Elképzelhető, hogy végre tényleg meglepetést okozhat a Mercedes GP a kanadai hétvégén, az első szabadedzés eredményéből legalábbis ezt lehet levonni következtetésként. Nico Rosberg nagy fölénnyel nyerte a délelőtti gyakorlást a még poros pályán, ideje még délután, a már kissé felgumizott aszfalton is elég lett volna a legjobb háromba kerüléshez. Reggel Schumacher is befért a legjobb háromba, bár egy másodpercet kapott csapattársától.

Délután a csapat már a versenytempó javítására koncentrált, ezért csak magas üzemanyagszinttel köröztek az autóik, ami nagyjából három másodperccel rontotta le a köridőket. Terveztek szuperlágy gumikon futott időmérő-szimulációt is, de ezt végül keresztülhúzták a balesetek miatti edzésmegszakítások.

"Ez pozitív rajt volt a hétvégéhez, mivel úgy tűnt, javítottunk valamit a versenytempónkon. Kényelmesen éreztem magam az autóban, sok kört tettünk meg a megszakítások ellenére is"- nyilatkozott Rosberg a nap végén.

"Reggel ígéretes kezdésnek tűnt a helyzetünk egy olyan hétvégéhez, amelynek nem vágtunk neki a legnagyobb reményekkel. Most leülünk és elemezzük a helyzetet. Reméljük, hogy holnap hasonlóan bíztató napunk lesz" - tette hozzá Schumacher.

Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója elárulta, hogy Rosberg köridői az összes fajta gumin kiegyensúlyozottak voltak, ellentétben Schumacherrel, akinek az autóján még tökéletesíteni kell majd a beállításokat. Haug szerint érdekes időmérő edzés várható, mert szombat délután "75 százalék" az esély az esőre.