Hatalmas szenzáció a Fallout sorozat

A Fallout rajongóit nem fogja váratlanul érni, hogy egy idilli családi rendezvényt megszakító atomháború képeivel találkozunk a prológusban. Majd ugrunk előre kétszáz évet, ahol megismerjük az új világot, illetve a főszereplőket. Lucy (Ella Purnell) egy földalatti menedékben, a 33-as Vaultban él, melyet a Vaul-Tec nevű cég gyártott arra az esetre, ha bekövetkezne a katasztrófa. Az eszkalált hely azonban nem feltétlenül nyújt biztonságot minden fenyegetés elől. A másik szálon a modernkori lovagoknak beillő Acéltestvériség egyik fegyverhordozója, Maximus (Aaron Moten) áll, illetve feltűnik egy sugárfertőzött „ghoul” (Walton Goggins), aki leginkább egy zombira emlékeztet, ám nem élőholt, csak másképp alkalmazkodott a poszt-apokaliptikus körülményekhez. Hármójuk sorsát követjük a pusztaságban, mindenkit más motiváció által vezérelve. 

Az alkotók elsősorban a rajongói bázisra kívántak hatni, de egyáltalán nem értették az alapanyagokat, így olcsó, gagyi, netán mindkettő lett egyszerre a végeredmény. Néhány kivétel akadt csak, a szakma pedig jobbára lefitymálva tekintett ezekre a próbálkozásokra. A múlt évtizedben kezdett el drasztikusan megváltozni a hozzáállás a témához, s noha továbbra is jönnek fércmunkák, egyre több a színvonalas játékfeldolgozás. 

A látvány egészen kiváló, mozivásznakon is megállná a helyét. A bombázás látképe, a díszletek, a „Power Armor” dizájnja, illetve a lerombolt városok mind segítenek az atmoszférateremtésben. Látszik, hogy számos helyen igyekeztek kedveskedni a rajongóknak, ugyanis rengeteg utalást, úgynevezett „easter egget” rejtettek el. A jelmezek, a Nuka Cola palackok, elsősegélycsomagok és az 50-es évek zenéi mellett már önmagában az is szuper kikacsintás, amikor Lucy a fő erősségeit sorolja. 

Kezdetben talán nehezen, a több szálon futó cselekmény, a furcsának ható összefüggések, megmagyarázatlan kérdések zavaróak lehetnek, mert bár a tempó nem siet sehova, az összkép igen tömény. A későbbiekben aztán összeérnek a szálak, így érthetőbb a történet és a miértek is egyre fogyatkoznak. 

Némi aggodalomra adhatott okot, hogy a játékok fanyar humora miként építhető bele a sorozatba, illetve nem lesz-e túl lazára véve a stílus. Szerencsére sikerült megtalálni a kontrasztot a poénosabb gegek és a fajsúlyosabb témák közt. Nincs elbagatellizálva a helyzet komolysága, s ha egy-egy viccesebb beszólás nem is mindig éri el a célját, azért nem estek át a ló másik oldalára. 

Néhány rajongónak biztosan kinyílik emiatt a bicska a zsebében, valamint akad pár olyan változtatás, amit nehezményezni lehet. Mégis kár lenne emiatt elverni a port a stábon, mert a végeredmény messze nem csak egy öncélú pénzszerzési forma, hanem igényesen tető alá hozott adaptáció. 

Ez egyrészt azért remek, mert kvázi folytatásként funkcionál, ugyanakkor aki most találkozik vele először, azt is beszippanthatja a világa. Mert bizony a Vaultok hangulata, a pusztaság kegyetlensége, az újdonságokra való rácsodálkozás mind az élmény része. Lehetetlen mindkét tábornak tökéletesen megfelelni és néhány porszem azért került a gépezetbe, az összkép azonban van annyira hatásos, hogy az egyik legjobb játékadaptációként emlékezzünk rá. Így kell értő kezekkel, aprólékos műgonddal hozzányúlni a témához, a Fallout pedig újabb bizonyítéka, hogy érdemes komolyan venni a videójátékok piacát.