Heti összefoglaló: ezek voltak a legfontosabb hírek a héten

Vágólapra másolva!
Lassít kamatvágási ütemén a jegybank. A Standard & Poor’s (S&P) megerősítette Magyarország adósbesorolását, így hazánk maradt a legjobbak között, fontos feltétel került ki az otthonfelújítási programból, amitől bővül azoknak az ingatlanoknak a köre, amelyekre igényelhető. Még mindig a magyarok fizetik a legkevesebbet az áramért és a gázért. Álhír terjed a TikTokon. Májusban nyit az első hazai Primark.
Vágólapra másolva!

A várakozásoknak megfelelően lassított a kamatvágások ütemén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, amely a keddi kamatdöntő ülésén 50 bázisponttal, 7,75 százalékra mérsékelte az alapkamatot. Amennyiben nem történik semmilyen drámai esemény és nem súlyosbodik a helyzet a Közel-Keleten, akkor még két további kamatvágást hajt végre az MNB, amivel június végén 6,75 százalékkal zárhatja az első félévet. Nagy kérdés azonban a hogyan tovább, nem zárható ki, hogy ezt követően jó ideig nem látunk további kamatcsökkentést. Ezeknek azért van jelentősége, mert június végével ér véget a lakossági kamatstop, amelyet a tervek szerint fokozatosan vezet ki a kormány. 

Hitelminősítés: ítéletet mond a három óriás egyike 

A három nagy hitelminősítő közül a Standard & Poor’s (S&P) pénteken este tette közzé a Magyarország adósbesorolásáról szóló döntését. Az intézet legutóbb decemberben vizsgálta felül Magyarország hosszú távú szuverén adósbesorolását: akkor a hitelminősítés és a kilátás akkor nem változott, azaz maradt a jelenleg is érvényben lévő BBB mínusz osztályzat, stabil kilátással. A Standard and Poor's a héten a várakozásoknak megfelelően megerősítette hazánk adósbesorolását, azaz továbbra is befektetésre ajánlja és jóváhagyta a stabil kilátást, vagyis közvetlen fel- vagy leminősítésre a közeljövőben nem kell számítani. "A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban" – értékelte a  Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzője a péntek esti döntést.

Otthonfelújítási program: jönnek a részletek, változnak a feltételek 

Júniustól indul az a 108 milliárd forintos keretösszegű Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A program keretében nyújtott források június 3-tól igényelhetők. A közvetítői feladatok ellátásának jogát az MBH Bank, az OTP Bank és a Gránit Bank közös konzorciuma nyerte; a hitelintézetek a 2021–2027-es uniós fejlesztési ciklus lakossági hitelprogramjait összesen 266 bankfiókban teszik elérhetővé az ügyfelek részére. Az első 128 MFB Pont Plusz május 30-ig, a további 138 pedig június 30-ig nyílik meg. A szakmai egyeztetések és a lakosság részéről érkező megkeresések eredményeképp a pályázati felhívásból kikerült a családi házak esetében a gázhálózatra kötöttség feltétele, így jelentősen növelve az igénylők potenciális körét.  

Új otthonfelújítási program indul, mintegy 20 ezer ház energetikai korszerűsítéséhez nyújt támogatást a kormány.
Fotó: TM

A magyar családok fizetik a legkevesebbet az áramért és gázért Európában 

Az Eurostat közlése szerint 2023 második felében is Magyarországon volt a legolcsóbb a villamos energia és a földgáz a lakossági fogyasztók számára. Az uniós statisztikai hivatal kimutatása alapján az euróban kifejezett átlagárak hazánkban voltak a legalacsonyabbak a tavalyi második félévben. A német háztartásoknak az áramért három és félszer, a gázban sereghajtó hollandoknak hét és félszer többet számláztak – hívja fel a figyelmet legújabb Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium. 

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal naprakészebb ár-összehasonlítása szerint 2024 márciusában is a magyar családok rezsiterhei voltak a legkisebbek Európában. Az MVM-csoport összegzése szerint a gáz esetében tíz háztartásból kilenc, az áramnál tízből nyolc felhasználása maradt a rezsivédett sáv alatt. 

Kormányinfó: Gulyás Gergely váratlanul több alaptörvény-módosítást is bejelentett 

A gyermekvédelem mellett az uniós hitelfelvétel és a honvédség működése kapcsán is alaptörvény-módosítást készítenek elő. Utóbbihoz csak a parlamenti képviselők kétharmadára lesz szükség egy közös uniós hitelfelvételhez. Azzal folytatta, hogy az Európai Unióból sokak hitelközösséget akarnak csinálni, a magyar kormány ilyet viszont sosem akart, mert ez az eszköz nem vált be – indokolta Gulyás Gergely. Azt is megemlítette, hogy a SPAR ellen valószínűleg jó hírnév megsértése miatt indul majd per, amikor ez megtörténik, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.  

"Az államkincstár meg fogja vizsgálni, hogy Budapest csődben van-e vagy sem"– ezt egy újságírói kérdésre árulta el. 

Elege lett a kormánynak, figyelmeztette az üzemanyag-kereskedőket 

A kormány szerdán felszólította az üzemanyag-kereskedőket az árcsökkentésre, ugyanis a kormányzati jelzések ellenére, a hazai üzemanyagárak a régió átlagához képest jelentősen megnőttek. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a gázolaj esetén még mindig 10 forint, a benzin esetén még mindig 27 forint az eltérés a KSH alapján végzett számítás szerint. "Elvárjuk az üzemanyag-kereskedőktől, hogy a velük folytatott korábbi megbeszélés szerint csökkentsék az árakat a régiós átlagár szintjére" - ezt már a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója mondta Facebook-oldalára feltöltött pénteki videójában. Menczer Tamás kijelentette, ha ez nem történik meg, akkor támogatják a kormányt a szükséges lépések megtételében. A kormányban pedig újratárgyalják a szabályozási eszközök bevetésének lehetőségét, és lépni fognak. 

"A benzin árát 24, míg a gázolajét 11 forinttal kellene csökkenteni" - tette hozzá. 

Hangsúlyozta, hogy a magyar családoknak háborús inflációt, háborús árakat kellett és kell elszenvedni, erre pedig a megoldást csak a béke jelenti. De a jelenlegi háborús időkben is az a céljuk, hogy minden eszközükkel és erejükkel megvédjék a magyar családokat. A kabinet két hetet adott a kereskedőknek az árak csökkentésére, ezután újra előveszi ezt a kérdéskört.

tankolás benzinkút gázolaj dízel üzemanyag
A kormány szerdán felszólította az üzemanyag-kereskedőket az árcsökkentésre.

A kiskereskedőknek már megvan a válaszuk: vegyen vissza a kormány az érintett termékek adójából. Erre valóban lenne lehetőség, a hazai üzemanyagok adótartalma régiós összevetésben a középmezőnyben van. De ezzel szemben amellett is szólhat érv, hogy vannak tartalékok a benzinkutasok árrésében, azaz vannak ötvenforintos eltérések is, az autópályák mellett ugyanis jellemzően jóval drágább az üzemanyag. 

Az MNB cáfol és feljelentést tesz a TikTokon terjedő álhír miatt 

Hamis az állítás, és semmiféle valóságalapja nincs annak, amit egy ismeretlen személy a TikTokon terjeszt arról, hogy az önkormányzati választások után bizonyos összeghatárig befagyasztják a lakossági bankbetéteket Magyarországon – szögezte le csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). 

Ez az alaptalan riogatás ugyanakkor megzavarhat egyes ügyfeleket, és alkalmas a pénzügyi stabilitásba vetett bizalom megingatására is – tették hozzá. Ezért a jegybank a KiberPajzs együttműködés keretében a nyomozó hatósághoz fordult, illetve bűncselekmény elkövetésének gyanújával haladéktalanul feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Az MNB megerősítette: a bankbetét az egyik legbiztonságosabb megtakarítási formának számít Magyarországon. 

Hivatalos: májusban nyitják meg az első budapesti Primark-üzletet 

Az első magyarországi üzletének nyitási időpontját szerdán jelentette be a divatáruház.  A Primark új üzlete Budapesten május 28-án, kedden, 10 órakor nyitja meg kapuit a vásárlók előtt az Arena Mallban. A cég közlése szerint több mint 3100 négyzetméternyi területet foglal magában az új üzlet. A nyitás mintegy 180 munkahelyet teremt Magyarországon. A régióban szinte már csak Magyarországon nem volt boltja az üzletláncnak.