Nézőcsúcs, őrület, tombolás és Kanada: elképesztő ünneplést kapott a világbajnok magyar hokicsapat

A Kanadát a csehországi világbajnokságon képviselő jégkorongozók listáját múlt héten pénteken ismerhettük meg. Vagyis túlzottan összeszokott csapatról aligha lehet beszélni, de ennek sokévtizedes hagyománya van arrafelé. Egy bizonyos (elég magas) szint fölött lévő hokisok közül többnyire azok utaznak el egy vb-re, akik ráérnek, kalandvágyók, lépni tudnak, nem égtek ki teljesen a szezon során, és kíváncsiak egy számukra alig ismert világra, amit Európának hívnak.

Ezen gondolatok járnak a fejemben, amikor a pakkejtés előtt bő két órával, a fáradt tavaszi napsütésben megérkezem hazánk legnagyobb csarnokához, az MVM Dome-hoz. 

Háromnegyed ötkor a népligeti aluljáróban már két árus szurkolói kellékeket kínál. A csarnok előtt még csak pakolják a termékeket, de már van mit csinálni a korán érkezőknek. 

és a szövetség alelnöke, Kovács Zoltán, aki évtizedeken keresztül főtitkárként oroszlánrészt vállalt a honi hoki felemelkedésében a „fanboni” nevű járműre utasokat keres. Amelyik fiatal már nem fér fel, az kap egy jégkorongos kifestőt. Egyszerre családias, és ünnepi a buli. 

Miközben nézegetem a fiatalokat, meg a játékoskedvű, már nemfiatalokat az eddigi Magyarország-Kanada hokimeccsekre gondolok. Összesen 14 hivatalos találkozó volt. 

NÉHÁNYSZOR JÓL "FELELTÜNK" A SPORTÁG TANÍTÓINAK

Az első egy tétmeccs volt, 1933. február 23-án, a prágai világbajnokságon. Tizenkét csapat nevezett, az erőnyerőként azonnal a legjobb nyolc között kezdő Kanada és az Egyesült Államok melletti hat további helyért küzdött 10 csapat (három csoportban), és 

Az ottani újabb csoportban már nem sikerült pontot szerezni, gólt ütni is csak egyet. Az a bizonyos korong Kanada kapujába került, és az őshaza hokisai elleni első randevú tisztességes, 3-1-es vereséget hozott. Ez annyira remek eredmény volt, hogy Kanada a vb öt meccse során csak három gólt kapott, kettőt később a döntőben az Egyesült Államoktól és ezt, melyet 

A magyar-kanada másnapján megjelenő Nemzeti Sport a címoldalon is hozta a szenzációt, azt írta, hogy „Csak mi ütöttünk gólt a kanadai korongbajnokoknak”, és az újság részletesen beszámol az 5.000 néző előtt lejátszott meccsről.

A három évvel későbbi, szintén prágai (nincs új a nap alatt?) vb-n vívott újabb magyar-kanadáról is írt a lap, ez – világszenzációt okozva! – 1-1-re végződött. Ezzel a meccsel foglalkoztak a cseh újságok is, egyikük azt a címet adta tudósításának:

Az eddigi öt hivatalos magyar-kanada tétmeccs közül ezen az egyen sikerült pontot szereznünk. A kilenc barátságos találkozó közül pedig egyet megnyertek a magyarok (2006. február 12-én) 6-4-re, míg 1934. január 27-én volt egy gól nélküli mérkőzés Budapesten.

A többiről a jelenlegi ünnepi hangulatban ne essen szó!

Mert itt tényleg igazi hokiünnep van! És tényleg családias a hangulat, nincs olyan szurkoló, aki ne ismerne valakit. A többség mindenkit ismer. Jómagam fél 6-kor a válogatott egyik másodedzőjével, Szilassy Zoltánnal futok össze a csarnok előtt, gratulálok a feljutáshoz, és a jövőjéről érdeklődöm. Megmondja, de hozzá teszi, hogy még nem publikus. 

Úgyhogy inkább arról tájékoztatom az érdeklődőket, hogy háromnegyed 6-kor

Csúszka meghívására hivatalos, baráti látogatásra érkezett a Budapest Jégkorong Akadémia, a Dunaújvárosi Acélbikák és a Szigeti Bikák hangulatfelelőse. Aztán sorban a többiek is. Ekkor már 45 perce nyitva vannak a csarnok bejáratai, sokan már 5-kor bementek. Bent „zizi-bambi-körhinta”, no, jó, utóbbi nincs, de a szeles időből jó bemenni.

NÉZŐCSÚCS SZÜLETIK

A jég negyed 7 után 5 perccel népesül be, 

A nézőtéren még alig vannak, úgyhogy viszonylag csendben kezdenek melegíteni. Akik bent vannak, azok fényképező üzemmódba állított telefonjaikkal a játékoskijárónál tolonganak, várva a kanadaiakat. Ekkor hasít belém a felismerés: 

A korábbi kanadai vizitek során sokkal többen voltak. Öt perccel a magyarok után jönnek a vendégek, az élükön egy Stanley-kupa győztes kapussal Jordan Binnington-nal. Mögötte a phoenix-i, Jack McBain jön, majd a buffalói Bowen Byram, és sorban a többiek is berobbannak. Nincs olyan hangrobbanás a nézőtéren, mint volt 2004-ben Fehérváron és később Budapesten, de a légy zümmögése nem hallatszik. 

Akkor „elájultunk” a kanadai mez láttán is, azóta tinédzserből felnőtt lett a sportág nálunk. Ma már a többség a magyarok miatt van itt. Ráadásul a hokiban kevésbé járatosak nem sok játékost tudnak megnevezni a vendéggárdából. Az utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy jön korunk legnagyobb sztárja, Sidney Crosby (hiszen csapata nem jutott a rájátszásba az NHL-ben), de végül inkább pihen otthon. Ezt péntek óta tudjuk, az viszont kellemetlenül érinti a sportágat nagyon ismerőket, hogy a vasárnap Bécsben játszó kanadaiaktól a jövő szupersztárjának kikiáltott 17 éves, 

az osztrák fővárosból nem a magyar felé indult, hanem hazarepült. Bécsben egyébként 5-1-re nyert Kanada, a gólszerzők, Grieg, Power, Zellweger, Cozens és Severson itt melegítenek. Eléggé kell ismerni a hokit annak, akinek az ő nevük sokat mond. Binningtonnak lőnek elsősorban, ebből kiderül, hogy ő kezd a kapuban. A három itt lévő egyike, aki ünnepelhetett a Stanley-kupával. 

 A melegítés közben kezd megtelni a nézőtér, amikor a kanadaiak talán legnagyobb sztárja a 18 éves Connor Bedard közülük utolsóként marad a jégen, és még kicsit bűvészkedik a koronggal, már félház van. Vagyis azonos a létszám a nézőtéren és a büfékben. 

Az arány érthetően folyamatosan javul az előbbi javára, amikor  jégre lépnek a szintén világelitbe jutó női válogatott tagjai, már elegen ünneplik őket. Aztán elbúcsúzunk attól az öt sráctól, Kóger Dánieltől, Magosi Bálinttól, Szirányi Bencétől, Nagy Gergőtől és Pozsgai Tamástól, akiket többé nem láthatunk válogatott mezben. Már majdnem teltház van, és amikor Team Passin 15 csinos hölgyének formációs előadása elkezdődik már mindenki elhagyja a büféket. Hét után hat perccel 

 és a kezdő ötösök felállnak pakkejtéshez, csakhogy az ünnepség során használt szőnyeg „beleragadt” a jégbe. Úgyhogy soron kívül érkezik az örökre Rolbanak hívott Zamboni, és újra rendbe teszi a jeget. Negyed nyolckor elkezdődik a meccs, és négy perc múlva már a fejünket fogjuk: 

Na, ez rosszul kezdődik! Szerencsére a vendégek kétkapus edzésre érkeztek, és nem erődemonstrációra, de nézzük inkább a dolgot onnan, hogy a mieink jól állnak a lábukon. Az első harmadban 11-szer lőnek Binnington kapujára, tavaly a vb-n a svédek elleni második harmadban egyszer sem sikerült ez. 

Most mi már túlvagyunk (sikeresen!) a mi világbajnokságunkon, a kanadaiaké meg csak bő két hét múlva kezdődik. Persze tudom, hogy hivatalosan már szombaton ebédidőben Prágában játszik Kanada, de a buta lebonyolítás miatt az első komoly meccse majd csak két hét múlva csütörtökön lesz. Mert Nagy-Britannia után jön számára a nyolcfős csoport további három gyenge csapata, majd miután ezen meccsek után már továbbjut, 

Jócskán van ideje formába hozni magát, aggódnának is a vezetői, ha már most maximumon pörögne. A magyar válogatott pedig a múlt héten pénteken és szombaton olyan teljesítményt nyújtott, amilyenből egy évben is ritkán jön össze három, nemhogy egy héten belül.

 utána pedig jön a „plüss-zápor”, az előre meghirdetett program keretében perceken keresztül repülnek a jégre a játékállatkák, mennyire fognak majd örülni nekik új gazdáik!

Az első szünet így 6-7 perc csúszással indul, és mivel 17 perc kell a jég rendbehozására, így majdnem félórát tölthetnek a csapatok az öltözőben.

A második játékrészben előbb a jövőt jelentő Bedard ad gólpasszt a jelen sztárjának, Byramnak, majd Owen Power „incselkedik” kicsit a Bálizs Bence helyére a kapuba álló Horváth Dominikkal, majd 3-0-ra változtatja az eredményt.

 ami kimarad, de ezért nem kell bosszankodni. Lényeg, hogy az amerikai egyetemen pallérozódó csatár szombaton, amikor nagyon kellett, Szlovénia ellen betalált a hajrában. Ezzel „fellőtte” a csapatot az A-csoportba. 

Egyetlen harmad marad a magyarok 2023-24-es szezonjából, ezt már félkorcsolyával is kibírják a „bolzanói hősök”. Ugyanennyi marad a szurkolóknak is, nehéz eldönteni, hogy ők fáradtabbak, vagy a játékosok. Furcsa ezt leírni: nincs olyan hangulat, amilyen 20-22 éve megszokott a magyar hokiválogatott meccsein! Vagy amilyen az 1983-as vb-n volt a régi BS-ben. A Bolzanóban jártak már „kiszurkolták magukat”, a többiek meg nem érzik a tüzet a jégen, és nem teszik magukévá az egykori Piramis-dal refrénjét:

Tavaly Tampereben, vagy 2009-ben a Zürich melletti Klotenben többen buzdították a válogatottat, mint most Budapesten. Pedig ennyi ember még soha nem járt nálunk hokimeccsen, a hivatalos nézőszám:14.925. 

Sokan unalmukban papírrepülőt hajtogatnak, az egyik olyan hosszú röppályára indul, hogy majdnem „berepüli” az egész csarnokot. A felsőbb szektorokban helyet foglalók az ételük csomagolását összegyűrve az alattuk ülőkre dobálják. Nekik biztos szórakoztató, akit fejbe találnak annak kellemetlen, mégha fájdalmat nem is okoz. Még wc-papír guriga is repül, 

Sőt, látunk egy szép Terbócs-kiugrást, sajnos kimarad. Viszont ettől fellelkesülnek a nézők. Ám csak rövid időre.

Az utolsó 70 mp-es szünet alatt sokan elindulnak haza, így ők nem látják, amint a meccs második (!) emberelőnye során az arizonai „prérifarkas”, Dylan Guenther közelről gólt lő a néhány percre kapuba álló Farkas Rolandnak. 

4-0-ra nyer Kanada.

SIKERES VB-T, KANADA!

A mérkőzés utáni koreográfia a megszokott: köszöntik a két csapat legjobbját, Owen Powert és Papp Kristófot, majd jön a győztes csapat himnusza. Közös fotók a leglelkesebbek előtt, majd a vendégjátékosok elindulnak az öltöző felé. Ám mielőtt elhagynák a jeget, felfigyelnek valamire. A magyar játékosok állnak a tábor előtt, akik énekelnek egy kanadaiak által nem ismert dallamot. Nemzetünk himnuszát. A kanadaiak leveszik a sisakjukat, némán állnak, majd megtapsolják a jelenetet.

A magyar játékosok körbe korcsolyáznak, megköszönik a szezon során az irányukba áradó szeretetet. Ekkor már csak a nézők tizede van a lelátókon, ők igazán rajonganak ezekért a remek sportemberekért, akik 

Tíz óra előtt tíz perccel üressé válik a jég, a leglelkesebbek is elindulnak haza. A kanadaiak (hivatalosan) a szállodájukba indulnak, hogy volt-e közöttük olyan, aki igennel válaszolhat majd a(z általa aligha ismert) régi magyar dalban feltett kérdésre, miszerint „látta-e már Budapestet éjjel?”, arra csak napok múlva kapunk választ.

Az biztos, hogy 

Csütörtökön megy a vb helyszínére, Prágába és szombaton dél után nem sokkal meg is kezdi ott a szereplését. Mint már szóba került folyamatosan erősödő ellenfelekkel.

Jó, hogy itt volt ez a csapat, de ami ennél jobb, hogy 

 Mert jégkorong-sportunk egyre erősebb, és ugyan tudjuk, hogy egy éles vb-meccsen nem így játszana Kanada ellenünk (ahogy tavaly nem is így játszott ellenünk Finnország, Svédország, Németország és az Egyesült Államok), de ez a meccs nekünk most egy szezonvégi gálaelőadás volt, míg jövő ilyenkor az elit-vb-re készülünk majd.

Akkor is várjuk Kanadát, mert ha majdnem 15.000 ember fizet egy előadásért, azt érdemes megrendezni minden évben.