Vágólapra másolva!
A férfiaknál a jamaicai futó, Usain Bolt, míg a nőknél Jessica Ennis brit hétpróbázó nyerte a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díjat.

A 26 éves, 2009-ben és 2010-ben is győztes Bolt - aki csak hologramként volt jelen hétfőn a Rio de Janeiróban tartott ünnepségen - azzal érdemelte ki az elismerést, hogy tavaly a két sprintszámban, illetve a jamaicai váltó tagjaként 4x100-on is megvédte címét a londoni olimpián.

A hölgyeknél Ennis ugyancsak olimpiai aranyérmével szolgált rá a díjra. A csapatoknál a Ryder-kupán győztes európai golfcsapat kapta az elismerést, míg Michael Phelps amerikai úszófenomén - aki szemüvegben, szakállasan érkezett - különdíjat vett át összesen 22 olimpiai érmének köszönhetően.


Az év visszatérője Felix Sanchez dominikai atléta lett, aki 2004 után ismét olimpiai aranyat szerzett 400 gáton, a legjobb extrémsportolónak járó szobrocskát pedig az osztrák Felix Baumgartner vette át, aki tavaly 39 kilométeres rekordmagasságból hajtott végre ejtőernyős ugrást. A legjobbakról a Laureus Sportakadémia 47 tagja döntött.