Dana White, az UFC elnöke az első, 9-i esemény kapcsán már a résztvevőkről is lerántotta a leplet.
Az „őrült" becenévre hallgató Tony Ferguson a könnyűsúlyú köztes bajnoki övért Justin Gaethje ellen bunyózhat az este egyik fő meccsén. A másik nagy attrakció a korábbi olimpiai aranyérmes birkózó, jelenlegi harmatsúlyú bajnok, Henry Cejudo összecsapása lesz az egykori első, Dominick Cruz ellen.
Az UFC 249-en ezen kívül a világ egyik legnagyobb ütőerejű nehézsúlyú harcosa, Francis Ngannou is megméretteti majd magát a 10-0-s, hibátlan mérleggel álló Jairzinho Rozenstruik ellen.
A szervezet hivatalos tájékoztatása szerint a nézők nélküli rendezvényen mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a sportolókat megóvják a koronavírus-fertőzés veszélyétől.
A tervek szerint a másik két gála május 13-án és 16-án lenne.