Vágólapra másolva!
Már három hónap sincs a 2024-es párizsi nyári olimpia kezdetéig. A francia fővárosban a hangulat egyre nyomottabb, a szervezők beismerték, hogy nagyon sok minden nem úgy lesz, ahogy azt ők megálmodták. De kell-e félni mindazoknak, akik idény nyáron elutaznak Párizsba? Elmondjuk.

Minden kezdet gyönyörű

2017. augusztus 13. Ezen a napon tudta meg a világ, hogy a 2024-es nyári olimpiát Párizs, a 2028-ast pedig Los Angeles rendezheti meg. A döntés után Anne Hidalgo, Párizs polgármestere azt mondta:

Varázslatos olimpiát fogunk rendezni. Olyat, amit még nem látott a világ.

Ehhez csatlakozott a szervező bizottság elnöke, Tony Estanguet. Márpedig ha egy háromszoros (kajak-szlalom) olimpiai bajnok ezt ígéri, akkor abban nem lehet hiba.

Amikor még minden szép és jó volt. A szervező bizottság elnöke (balra), Tony Estanguet. Mellette Anne Hidalgo, Párizs polgármestere
Fotó: AFP/Eric FEFERBERG)

A grandiózus - mert a tervek tényleg ilyenek voltak - elképzelések megvalósítását először a 2019-ben kirobbant koronavírus-járvány akasztotta meg. A következő esemény, amely nagyban befolyásolta az előkészületeket az Izrael és Gáza között kitört háború volt. De nem tett jót a felkészülésnek az sem, hogy pár héttel ezelőtt komoly merénylet törént Oroszországban. 

Ez volt az az esemény, amely arra késztette Franciaországot, hogy a lehető legmagasabbra emelje a terrorkészültséget.

Ez a lépés pedig már komoly hatással van az olimpiai rendezésre - elsősorban a Szajnán tervezett megnyitó ünnepségre. Ezen felül volt még néhány olyan ígéret, amelyet szinte biztosan nem lehet már megvalósítani.

Aranyra festett Eiffel-torony

A nagyravagyó elképzelések között az első helyen szerepelt, hogy az olimpia ideje alatt a francia főváros jelképét, az Eiffel-tornyot aranyszínűre festik. Ma már biztos,hogy ebből nem lesz semmi. Legkorábban 2025-ben, de inkább 2026-ban ragyoghat új színében a torony. 

OLYMPIC GAMES - LOGO PARIS 2024 - ARC DE TRIOMPHE
A Diadalív már olimpiai színekben
Fotó: PHILIPPE MILLEREAU / DPPI Media / DPPI via AFP

A 330 méter magas emlékmű átfestése 2019-ben elkezdődött. 

Úgy gondolták, hogy a munkálatok 2023. december 27-re fejeződnek be - a tervező Gustav Eiffel halálának 100. évfordulójára.

Ám előbb a koronavírus-járvány akadályozta meg, hogy idően haladjanak a dolgok, majd az, hogy a jelenlegi festékréteg alatt ólmot találtak. 

Úszható lesz-e a Szajna?

Ismert, hogy két olimpiai versenyszámot, a hosszútávúszók 10 km-es viadalát és a triatlonosok úszását a város folyójában, a Szajnában rendeznék meg. Korábban arról volt szó, hogy az olimpia kezdetére sikerül az amúgy szennyezett folyót annyira megtisztítani, hogy abban sportolók ússzanak. Mára szinte biztos, hogy ez a terv is dugába dőlt, ennek ellenére 

a szervezők nem mondtak le arról, hogy a Szajnába küldjék az olimpikonokat.

A folyó 100 évvel ezelőtt még úszható volt, ezt az állapotot akarták most visszaállítani. Annyira hittek ebben, hogy Emmanuel Macron francia elnök és Anne Hidalgo,Párizs polgármestere azt mondta: ők úszni fognak a Szajnában. Arra gondoltak, ha számukra ez nem veszélyes, akkor a sportolók számára sem.

FRANCE-CHINA-OLY-RWB
A Szajna és az olimpia
Fotó: AFP 

Csakhogy kiderült, hogy a víz rendkívül szennyezett. Elsősorban coli-baktériumokkal van tele, de más olyan szennyeződést is kimutattak, amely veszélyes lehet a sportolókra. A szervezők csak nagy késéssel ismerték el, hogy a Szajna megtisztítása sokkal bonyolultabb projekt, mint azt elsőre gondolták. Erre utalt az is, hogy 2023-ban két tesztversenyt is le kellett mondani. Az egyik a hosszútávúszók Világkupa versenye volt, de nem lehetett megrendezni a triatlonosok előolimpiai versenyét sem. 

2024 áprilisának elején a Surfrider nevű szervezet azt közölte, hogy - megvizsgálva a 2023-ban elvégzett teszteket, a mintákat - a víz még mindig szennyezett. A coli és az enterococcus-baktériumok jelenléte azt mutatja, hogy a víz fekáliás. Csak abban reménykednek, hogy a tesztek egy részét akkor végezték el, amikor sokat esett az eső. 

Szárazabb időben csökken a szennyezés mértéke - na de ki garantálja, hogy idén nyáron nem fog esni az eső?

A hónap végére a Szajna új csapadékvíz-szűrő berendezéssel lesz felszerelve. Ami ennél sokkal nagyobb baj, hogy a szervezők még mindig nem rendelkeznek B-tervvel, azaz kitartanak az álláspontjuk mellett: a hosszútávúszók és a triatlonosok a Szajnában fognak úszni. Benjamin Maze, a francia triatloncsapat technikai igazgatója is optimista. Szerinte 2021-ben Tokióban és 2016-ban Rióban is hasonló gondokkal küzdöttek a szervezők, mégsem maradtak el a versenyek. 

Mi lesz a város tömegközlekedésével?

A közel 9 millió (eddig) eladott jegynek köszönhetően már most tudni lehet, hogy Párizsra soha nem látott tömeg zúdúl rá 2024. július 24. és augusztus 11. között. Most minden szem a város elöregedett metróhálózatára szegeződik. Már csak azért is, mert a szervezők szinte mindenkit arra biztatnak, hogy az olimpia ideje alatt a metrót használva utazzanak egyik helyszínről a másikra. 

Egyes számítások szerint a napi 650.000-es utazási szám akár 800.000-re is emelkedhet a vonalakon. 

2017 után felgyorsultak azok a tervek, amelyek az öreg metróhálózat felújítását kezdeményezték. Akkor úgy gondolták, hogy az olimpia miatt négy teljesen új vonalat kell építeni. Ám a koronavírus-járvány itt is beütött: a Charles de Gaulle repülőtérről a városközpontba tervezett gyorsvasút már biztosan nem készül el az olimpia idejére. Az új vonalak közül a 15, 16 és 17-es metróvonal biztosan nem épül meg, azaz ezeket a terveket már most elvetették. A 14-es vonal, amely az olimpia szempontjából talán a legfontosabb lesz, elkészül, a próbafutások június végén indulhatnak el. Nyugodtan mondható: ez nem csak próbafutás, hanem versenyfutás lesz az idővel.

FRANCE - ILLUSTRATION OF THE PARISIAN METRO AT FELIX FAURE STATION
Elbírja-e a párizsi metró az olimpiai tömeget?
Fotó: Hans Lucas via AFP 

Ezzel együtt már biztosan lesznek olyan olimpiai helyszínek, amelyek nehézkesen lesznek megközelíthetőek. Ilyen például a teniszversenyeknek otthont adó Roland Garros. 

A francia kormány azonban már most arra kéri az embereket, hogy az olimpia ideje alatt, aki csak teheti, válassza az otthoni munkavégzést, 

mert a metrók zsúfoltságát mindenképpen csökkenteni kell. Különösen a reggeli és kora esti csúcsidőben alakulhatnak ki kaotikus állapotok. Azt ugyanis mindenki elismeri, hogy a párizsi metróközlekedés egy normál, azaz olimpiamentes napon is káosz.

Hazudtak: nem lesz ingyenes metrózás az olimpia alatt

Vagy fogalmazzunk finomabban: megszegett ígéret. Mert az eredeti elképzelések úgy szóltak, hogy az olimpia ideje alatt mindenki ingyen használhatja majd a városi tömegközlekedést, így a metrót is. Erre mi történt? Nemhogy ingyenes nem lesz, hanem még jegyáremelés is történt - nem is kicsi. 

Az eddigi 2,15 eurós jegyeket majdnem a duplájára, azaz 4 eurósra emelték.

(1600 forint egy metrójegyért - maradjunk annyiban, ez az arcátlanság kategóriája.) Ugyanakkor, ha valaki előre megveszi a jegyet (az eredeti áron, azaz 2,15 euróért), akkor azt a játékok ideje alatt is használhatja. Csodálatos kegy. 

Mi lesz a megnyitó ünnepséggel?

A grandiózus elképzelések csúcspontja az, hogy az olimpiai megnyitó ünnepségbe bevonják a Szajnát, azaz a folyón úsztatják le az országok képviselőit, a sportolókat. E nagyravágyó terv miatt az idei olimpia nyitó ünnepsége 8 órás lesz - ez maga az agyrém kategóriája. A csodás elképzeléseket azonban nagyban fenyegeti a terrror jelenléte és az, hogy ez esetben nagyon nehéz szavatolni a résztvevők és a nézők teljes biztonságát.

A megnyitó ünnepség egy illusztráción
Fotó: AFP /Paris 2024

Az eredeti elképzelés az volt, hogy a 2024-es olimpián a stadionon kívül is rendeznek megnyitó ünnepséget. Először arról lehetett hallani, hogy a Szajna-mentén összesen 600.000 néző lehet jelen. Ezt később - a biztonságra hivatkozva - a felére csökkentették. A sportolókat továbbra is 6 km hosszan úsztatnák le a folyón. A tervek szerint 45 ezer rendőr és 2500 különleges biztonsági ügynök figyelne az eseményekre. (Gondoljunk csak bele: 45 ezer rendőr és 10 ezer sportoló - mert ennyien vesznek részt az olimpián.) A nyitóünnepség alatt Párizs fölött teljes légtérzár lépne életbe. 

Emmanuel Macron francia elnök idén tavasszal beszélt először nyilvánosan arról, hogy a nyitóünnepséget akár le is lehet fújni, ha a biztonsági kockázatok túl magasak lesznek. 

Az egyik lehetőség szerinte lerövidítik a felvonulást, és a Trocadéro környékére korlátozzák, amely közvetlenül az Eiffel-toronnyal szemben van, vagy egyszerűen áthelyezik a megnyitó ünnepséget a Stade de France nemzeti stadionba, s ekkor elmarad a Szajnán való úsztatás. Kiderült az is, hogy a terrorelhárító drónrendszer próbáján a szerkezet nem úgy működött, ahogy azt elképzelték. Magyarul a tesztelés kudarcba fulladt. 

Zöld olimpia?

A szervezők többször beszéltek arról, hogy karbonsemleges, vagyis zöld olimpiát terveznek. Később kiderült, hogy ez a hagymázas álom sem valósítható meg. Sebaj! Elég volt csak a szlogent átírni: ez lesz a történelem legzöldebb olimpiája. Az eredeti cél az volt, hogy felére csökkentsék a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpia szén-dioxid kibocsátását. 

Ma már azt is tudni, hogy ez az elképzelés sem valósul meg.

Egekben a jegyárak, megfizethetetlen szállások

A világ nagy sporteseményeit jellemző harácsolás a 2024-es párizsi olimpiát sem kerüli el. Az esemény ideje alatt a szállásárak az egekbe lőttek, de ugyanez a helyzet az olimpiai belépőkkel is. Furcsa, hogy a legolcsóbb jegyeket (ezek 24 eurósak) a szervező bizottság felvásárolta és kiosztotta - nem tudjuk, kiknek, Ennek ellenére az érdeklődés óriási, a legdrágább jegyek is gyorsan fogynak. Ebben minden bizonnyal az is közrejátszik, hogy 2021-ben nézők nélküli oimpiát kellett rendezni a koronavírus-járvány miatt Tokióban.

Ami a szállodák árait illeti, ott aztán tényleg nem lehetett megfékezni a tulajdonosokat. 

Egy normál esetben 80 eurós szobáért (reggeli nélkül) most 400 eurót kérnek el. A rengeteg látogatónak és sajtó munkatársainak (ne feledjük, az összes média munkatárs száma meghaladja a 10 ezret) valahol lakniuk kell, így aztán a harácsolás és a nyerészkedés soha nem látott méretekbe szökött Párizsban.

Nézze meg az erről szóló videónkat:

A párizsi olimpia nyitóünnepségét 2024. július 26-án tartják, az első versenynapra másnap, július 27-én kerül sor. Ám a megnyitó előtt már 2 nappal, július 24-én és július 25-én is lesznek versenyek.

A cikk megírásában a France 24 oldal összeállítása nyújtott segítséget.