Vágólapra másolva!
Az éllovas kanadai labdarúgó-válogatott vasárnap nagy lépést tett a világbajnoki szereplés kivívása felé azzal, hogy hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Egyesült Államok csapatát a katari vb észak- és közép-amerikai selejtezőjében.

A zárószakasz vasárnapi rangadóján, a Hamiltonban, mínusz négy Celsius fokban rendezett találkozón a házigazdák már a hetedik percben vezetéshez jutottak, ami alapvetően meghatározta a meccs további menetét. A vendégek ugyanis ezt követően kénytelenek voltak kezdeményezően fellépni, fölényben is játszottak, de helyzeteiket nem tudták kihasználni, a ráadásban pedig a vendéglátók megadták nekik a "kegyelemdöfést".

Kanada vb-selejtezőn 1980 óta először győzte le az Egyesült Államok csapatát,

az elmúlt 37 évben pedig összességében csupán a második sikerét aratta ellene.

A kanadai nemzeti csapat előnye már négy pont a második amerikaiakkal és a harmadik Mexikóval szemben. Utóbbi előzhette volna az amerikai csapatot, de csak döntetlent ért el az ötödik helyen álló Costa Ricával.

Cyle Larin gólját ünneplik a többiek Forrás: Getty Images via AFP/2022 Getty Images/Vaughn Ridley

Amíg Kanada kényelmes helyzetből várhatja a folytatást, addig két üldözője nem nyugodhat meg,

mivel a negyedik Panama a papírformának megfelelően legyőzte Jamaicát, és egy pontra megközelítette őket.

A CONCACAF-zóna selejtezősorozatának utolsó, harmadik szakaszában már csak nyolc csapat szerepel, közülük az első három jut ki az év végén sorra kerülő katari vb-re, a negyedik pedig interkontinentális pótselejtezőt játszik majd. A küzdelemből még négy kör van hátra.

Eredmények, 10. forduló:

Kanada-Egyesült Államok 2-0 (1-0)
Mexikó-Costa Rica 0-0
Panama-Jamaica 3-2 (1-1)
Honduras-Salvador 0-2 (0-1)

Az állás: 1. Kanada 22 pont, 2. Egyesült Államok 18 (13-7), 3. Mexikó 18 (13-8), 4. Panama 17, 5. Costa Rica 13, 6. Salvador 9, 7. Jamaica 7, 8. Honduras 3