Vágólapra másolva!
A Nemzeti Sport Angliából származó értesülései szerint az angol bajnoki címvédő Manchester Cityt is működtető City Football Group holding is érdeklődik az MTK Budapest 17 éves támadója, Vancsa Zalán iránt.

A Nemzeti Sport értesülése szerint a támadó szerződtetéséről előrehaladott tárgyalások folynak. A lap úgy tudja, hogy az angol sztárcsapatot is működtető City Football Group szerződtetni szeretné Vancsa Zalánt, aki ősszel az ifjúsági Bajnokok Ligájában négy mérkőzésen öt gólt lőtt és négy gólpasszt adott.

Vancsa Zalán letette a névjegyét az UEFA Ifjúsági Ligában Forrás: mtkbudapest.hu

Állítólag Vancsáért nem csak a City Group érdeklődik, hanem több angol klub is szívesen látná a magyar tehetséget, akinek az átigazolási ügyében előrehaladott tárgyalások folynak, és jó eséllyel a téli átigazolási időszakban megegyezés is születhet az ügyében.

A Nemzeti Sport kiemeli, hogy a City Group is több klubot működtet világszerte, így Vancsa Zalán egy esetleges Manchesterbe igazolással korántsem biztos, hogy az angol csapatban futballozna, hanem kölcsönben egy kisebb csapathoz kerülhetne. A belga Lommel is ehhez a cégcsoporthoz tartozik, akárcsak a spanyol Girona vagy a francia Troyes is. Ugyanakkor a szélső menedzselésében segédkező ICM Stellar ügynökség egyik vezetője, David Manasseh októberben azt mondta a lapnak, hogy Vancsa Zalán a tehetsége alapján bármelyik európai topligába eljuthat.