Vágólapra másolva!
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 10. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Real Madrid 1-1-es döntetlent játszott a Sevilla vendégeként.

A Real Madrid jól kezdte a Sevilla elleni rangadót, már

a 4. percben megszerezhette volna a vezetést, azonban hiába talált a kapuba Federico Valverde, a találatot les előzte meg, így maradt a 0-0-s állás.

Bár az első félidő folytatásában is mindkét oldalon adódtak még jó lehetőségek - a Sevilla nyolc próbálkozásból háromszor talált kaput, míg a Real háromból kétszer - nem talált be egyik csapat sem, így gólnélküli döntetlennel mentek a félidőre.

Sergio Ramos nem finomkodott a korábbi csapata ellen sem Forrás: AFP/Cristina Quicler

A második félidőben többet birtokolta és többet is próbálkozott a Real Madrid, többek között Camavinga és Modric is beállt a 41 212 néző előtt lejátszott rangadón.

A 74. percben tört meg a jég, amikor David Alaba öngóljával

vezetést tudott szerezni a Sevilla. A hazai csapat azonban nem sokáig örülhetett,

ugyanis a 78. percben Kroos jobb oldali szabadrúgása után Daniel Carvajal öt méterről, a rövidről fejjel egyenlíteni tudott.

A 81. percben ismét megszerezhette volna a vezetést a Sevilla, de Sergio Ramos közeli fejes után Kepa hatamas bravúrral védeni tudott. Ramos a 95. percben is nagy helyzetben rontott a korábbi csapata ellen, újabb gól már nem esett, így maradt az 1-1-es döntetlen.

A királyi gárdának ez az idénybeli első döntetlenje a bajnokságban.

La Liga, 10. forduló, szombat:
Real Sociedad-Real Mallorca 1-0 (0-0)
Getafe-Real Betis 1-1 (1-1)

1. félidő
4Federico Valverde
2. félidő
97Erik Lamela
94Eduardo Camavinga
88Vinicius Junior
88Ferland Mendy
87Boubakary Soumare
87Youssef En-Nesyri
87Djibril Sow
86Vinicius Junior
86Lucas Ocampos
79Rodrygo
78Daniel Carvajal
78Toni Kroos
77Jesus Navas
77Nemanja Gudelj
76Sergio Ramos
74David Alaba
67Aurelien Tchouameni
67Federico Valverde
67Dodi Lukebakio
Összeállítások
Sevilla4-3-3
Real Madrid4-1-2-1-2
Football Pálya
13
Oerjan
Haaskjold Nyland
16
Jesus
Navas
6
Nemanja
Gudelj
4
Sergio
Ramos
19
Marcos
Acuna
10
Ivan
Rakitic
24
Boubakary
Soumare
18
Djibril
Sow
11
Dodi
Lukebakio
15
Youssef
En-Nesyri
5
Lucas
Ocampos
1
Thibaut
Courtois
3
Eder
Militao
6
Nacho
Fernandez
24
Arda
Guler
19
Daniel
Ceballos
25
Kepa
Arrizabalaga
2
Daniel
Carvajal
22
Antonio
Ruediger
4
David
Alaba
23
Ferland
Mendy
18
Aurelien
Tchouameni

Sevilla

Kezdők
13Oerjan Haaskjold Nyland
16Jesus Navas
77
6Nemanja Gudelj
77
4Sergio Ramos
76
19Marcos Acuna
10Ivan Rakitic
24Boubakary Soumare
87
18Djibril Sow
87
11Dodi Lukebakio
67
15Youssef En-Nesyri
87
5Lucas Ocampos
86
12Mariano Diaz
1Marko Dmitrovic
3Adria Pedrosa
7Suso
8Joan Jordan
9Rafa Mir
14Tanguy Nianzou
17Erik Lamela
97
20Fernando
21Oliver Torres
22Loic Bade
25Adnan Januzaj
26Juanlu Sanchez
Cserék

Real Madrid

Kezdők
1Thibaut Courtois
3Eder Militao
6Nacho Fernandez
24Arda Guler
19Daniel Ceballos
25Kepa Arrizabalaga
2Daniel Carvajal
78
22Antonio Ruediger
4David Alaba
74
23Ferland Mendy
88
18Aurelien Tchouameni
67
15Federico Valverde
67
4
8Toni Kroos
78
5Jude Bellingham
11Rodrygo
79
7Vinicius Junior
88
86
13Andriy Lunin
10Luka Modric
12Eduardo Camavinga
94
14Joselu
17Lucas Vazquez
20Francisco Garcia
21Brahim Diaz
26Diego Pineiro
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 38 29 1 8 87-26 61 95
GY
GY
GY
D
D
2.
Barcelona 38 26 5 7 79-44 35 85
V
GY
GY
GY
GY
3.
Girona 38 25 7 6 85-46 39 81
GY
D
V
GY
GY
4.
Atletico Madrid 38 24 10 4 70-43 27 76
GY
GY
GY
V
GY
5.
Athletic Bilbao 38 19 8 11 61-37 24 68
GY
D
V
GY
GY
6.
Real Sociedad 38 16 10 12 51-39 12 60
GY
V
GY
GY
V
7.
Real Betis 38 14 9 15 48-45 3 57
GY
GY
D
V
D
8.
Villarreal 38 14 13 11 65-65 0 53
V
GY
GY
D
D
9.
Valencia 38 13 15 10 40-45 -5 49
V
D
V
V
D
10.
Deportivo Alaves 38 12 16 10 36-46 -10 46
GY
D
V
GY
D
Teljes lista