Vágólapra másolva!
Győzelemmel búcsúzott a Liverpooltól a 2015 novemberében kinevezett Jürgen Klopp: a német szakember együttese több mint egy órát emberelőnyben játszott a vendég Wolverhampton ellen, s Alexis MacAllister, valamint Jarell Quansah góljaival győzött. A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a 81. percben állt be, a Liverpool harmadik helyen zárta az idényt. Klopp pedig már a jövőre is gondolt, és Arne Slot nevét skandálta(tta) a szurkolókkal, illetve lefotózta az újságírókat is.

Nem telt eseménytelenül Jürgen Klopp búcsúja a Liverpolnál. A német szakember csapata 2-0-ra győzte le a Wolverhamptont az angol labdarúgó-bajnokság a 38., utolsó fordulójában vasárnap.

Jürgen Klopp, Liverpool
Jürgen Klopp elbúcsúzott a Liverpooltól 
Fotó: APaul ELLIS / AFP

Jürgen Klopp már az új edzőre is gondolt

Mint ismert, a jelenleg a Feyenoordot irányító holland Arne Slot váltja a távozó Jürgen Kloppot a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján. 

Klopp pedig úgy döntött, kicsit besegít az új edzőnek a szurkolóknál és Arne Slot nevét skandálta(tta) a szurkolókkal.

A 45 éves Slot 2016-ban a Cambuurnál kezdte edzői pályafutását, 2017-ben az AZ Alkmaar másodedzője, majd 2019 nyarától vezetőedzője lett, a Feyenoord innen vásárolta ki, és került a rotterdamiak élére 2021 nyarán. Arne Slot az idén a holland élvonalban biztosan a második helyen záró együttest mostanáig 149 mérkőzésen vezette, amelyek közül 23 vereség és 29 döntetlen mellett 97-et megnyert, és amellyel tavaly holland bajnok lett, idén pedig megnyerte a Holland Kupát.

A sajtótájékoztatón pedig "fordult a kocka", Jürgen Klopp 

ugyanis a sajtótájékoztatóján fényképet készített a sajtó munkatársairól, ez hosszú időn keresztül mindig fordítva volt. A német menedzsernek minden bizonnyal azért a média képviselői nem fognak annyira hiányozni, mint a klub, a játékosok, de egy emléket így is meg akart örökíteni magának.

Az 56 éves Jürgen Klopp januárban jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Liverpooltól, amelyet 2015 októbere óta irányított, s amellyel a többi között Bajnokok Ligáját, Premier League-et, FA-kupát és Angol Ligakupát is nyert.

Szoboszlai Dominik teljesítményére is jó hatással lehet majd Slot érkezése, ugyanis a holland edző alatt korábban is nagyon jól fejlődtek tovább a játékosok. A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon elején valósággal berobbant a Liverpoolba, ám az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kapott Klopptól. A 23 éves középpályásra vezérszerep várhat a minden bizonnyal jelentős megújuláson áteső angol sztárcsapatban.

A Liverpool a 2023/2024-es szezonban megnyerte az Angol Ligakupát, és a Premier League-ben is sokáig versenyben volt a végső győzelemért, ám már biztossá vált, hogy a harmadik helyen zárja az idényt.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.