Sokkoló horrorbaleset: levegőbe repült az autóversenyző, mentőhelikopter vitte kórházba - videó

Vágólapra másolva!
A Super GT japán autóverseny-sorozatban a Nissan versenyzője, Macuda Cugio összeütközött az egyik ellenfelével, majd a levegőben métereket repülve a korlátnak csapódott. A pilótát az összeroncsolódott járműből kimentették és mentőhelikopterrel kórházba szállították.

A 77 körből álló verseny 59. körében Macuda Cugio és Macura Koszuke autói az egyik kanyart követő egyenes szakaszban összeütköztek, és a Nissant vezető pilóta métereket repült a levegőben, majd kocsijával a jobb oldali korlátnak csapódott.

A japán versenyzőt - aki a brutális ütközés után nem veszítette el az eszméletét - gyorsan kiemelték a teljesen összeroncsolódott jármű pilótafülkéjéből, aztán mentőhelikopterrel kórházba szállították.

A Nissan Motorsports International később megerősítette, hogy Macuda csodával határos módon megúszta az esetet súlyos sérülések nélkül.

"Macudát a kórházban megvizsgálták, és nem találtak nála komolyabb sérüléseket. Megkönnyebbültünk a jó hír hallatán, de versenyzőnkre még további vizsgálatok várnak. Elnézést kérünk az aggodalomért, amelyet a szörnyű pillanatok miatt át kellett élniük a rajongóinknak" - áll a Nissan csapatának közleményében.

Forrás