A TikTok fellép a mesterséges intelligencia ellen

tiktok, mesterseges intelligencia
Vágólapra másolva!
A népszerű kínai videómegosztó, a TikTok vezetése szerint a mesterséges intelligencia használata árt a mentális egészségnek.
Vágólapra másolva!

A TikTok mostanra az egyik legnagyobb közösségi felületté vált, és napi szinten százmilliók használják. Egyre több rajta az olyan tartalom, amelyet mesterséges intelligencia segítségével állítanak elő, és ez bizony a platform vezetésének nem tetszik. 

tiktok, mesterseges intelligencia
A TikTokot elkezdte zavarni a mesterséges intelligencia

A TikTok megkezdi a mesterséges intelligencia által generált tartalmak címkézését

A meglátásuk szerint ugyanis ezek a nem "hiteles" videók rontják a felhasználók mentális egészségét. Emiatt aztán a konszern bejelentette, hogy elkezdi automatikusan felcímkézni az AI által generált tartalmat (AIGC), amikor bizonyos más platformokról töltik fel. Ennek érdekében együttműködnek a Coalition for Content Provenance and Authenticity (C2PA) szervezettel, és így  a TikTok lesz az első videómegosztó , amely bevezeti a Content Credentials technológiát. 
Ezzel egyébként a le is leplezték magukat, hiszen a bajuk nem alapvetően a mesterséges intelligenciával van, hanem azzal ha a tartalom más felületen készül el. Azaz például nem az alkalmazás saját szerkesztő felületén, hanem egy fejlettebb, sokoldalúbb külső appon. Ezáltal ugyanis a tartalomgyártók kevesebb időt töltenek el a TikTokon, ami értelemszerűen piszkálja a cég vezetésének a csőrét. 

tiktok, mesterseges intelligencia
A TikTok jelenleg a világ egyik legnépszerűbb videómegosztó oldala.

Az tény, hogy az AI által generált képek vagy videók károsak lehetnek. De ugyanígy káros az internetes zaklatás vagy a különféle tudatmódosítók népszerűsítése, de az ilyesmi ellen a jelek szerint nem nagyon akar eddig fellépni a TikTok. Gyakran előfordul, hogy emberek egymást fenyegetik veréssel, vagy dezinformációt terjesztenek, de az ilyen káros folyamatok megállítása érdekében egyelőre még nem mozgatott meg óriási energiákat a videómegosztó. Ezek pedig jóval problémásabb anyagok, mint a mesterséges intelligencia által generált képek. Az álhírek felismerése óvná inkább a felhasználók mentális egészségét, és nem a mesterséges intelligencia anyagok felcímkézése. 

Ez az egész tűnik hangzatos pótcselekvésnek, mint valódi lépésnek a problémák megoldása érdekében. A vállalat mindenesetre hivatalosan is bejelentette, hogy az alkalmazott Coalition for Content Provenance and Authenticity (C2PA) technológia úgynevezett Content Credentials metaadatokat csatol a tartalomhoz, amelyek segítségével azonnal felismerhető és felcímkézhető az AIGC, azaz a mesterséges intelligencia által kreált tartalom. Magyarán automatikusan nyúlnak bele az állományokba és azokat különféle digitális pecsétekkel látják el. Ez pedig egyébként biztonsági és morális aggályokat is felvet. Abban ugyanis senki sem lehet biztos, hogy pontosan milyen metaadatokat helyeznek el a fájlokban. De az már biztos, hogy ezek arról is információt szolgáltatnak majd, hogy ki, mikor és hogyan készítette el a különféle videókat. Magyarul ezt is arra használja fel a TikTok, hogy még több információt tudjon meg a felhasználókról. 
Arra pedig semmilyen garancia nincsen, hogy ezeket az információkat bizalmasan fogják kezelni. A közelmúlt adatszivárgási botrányai ugyanis arra világítottak rá, hogy a világot átszövő globális médiavállalatoknak a profit az elsődleges, a felhasználók védelme pedig valahol hátul kullog a fontossági listán. 

Mire képes a mesterséges intelligencia? Mi az az AIGC?

Az elmúlt néhány évben elképesztő evolúción ment át a mesterséges intelligencia segítségével történt kép- és videógenerálás. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenféle professzionális grafikai vagy programozói ismeret nélkül állíthat elő bárki a semmiből, néhány közérthetően kiadott utasítás segítségével remek minőségű álló- vagy mozgóképeket. Sőt, már létrehozható ily módon mesterséges hang is, valamint az is megoldható, hogy valakinek az arcát cseréljék ki.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!