Új szenvedélye van Tóth Andinak

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Az énekesnő saját maga számolt be az új szokásáról a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben egyre kevesebbet hallani Tóth Andiról, aki tavaly márciusban jelentette be, hogy visszavonul az énekléstől, amivel nagy port kavart. Sokan nehezen fogadták el a döntését, rajongói cserbenhagyva érezték magukat. Tóth Andi később elárulta, mi vezetett a nehéz döntéshez, amit úgy tűnik, hogy máig sem bánt meg.

Ez szerintem életem legjobb döntése volt. Fájdalmas, de nagyon jó döntés volt

- jelentette ki majdnem egy évvel visszavonulását követően Tóth Andi, aki  elmondta, hogy más dolgokra szeretne koncentrálni, amelyek valóban boldoggá teszik. Természetesen nem hagyott fel a dalok írásával sem, de ezeket nem szeretné egyelőre nyilvánosságra hozni.

Tóth Andi
Már több mint egy éve, hogy felhagyott a zenéléssel
Fotó: instagram.com/tothandi.andee/ 

Nem vagyok hajlandó többet harcolni magammal vagy az érzéseimmel. Úgy fogok élni és úgy fogok dönteni, ahogy belül azt érzem, hogy az helyes vagy egészséges. El kell engednünk egymás kezét, mert ez toxikus sajnos, Mr. Zene

 - magyarázta az énekesnő, akinek az elsődleges problémája az volt, hogy számára nem testhezálló dalokat kellett írjon, a közönség pedig azokat értékelte, amiket ő valójában nem szeretett, és ez számára valóságos kínzás volt, mert úgy érezte, senki sem érti őt valójában. 

Ezt követően megalapította saját ruhamárkáját és ideje nagy részét a ruhák tervezésének és a vállalkozásának szenteli, de időközönként még vállal egy-két fellépést, vagy tévés szereplést is. Így több ideje jut saját magára, a pihenésre is, amire saját bevallása szerint nagy szüksége volt az utóbbi időben, főleg a Marics Petivel történt szakítását követően, amiről bár nem sokat beszéltek, de szemmel láthatólag nagyon megviselte a fiatal énekesnőt.

Tóth Andi most egy újabb szokásáról számolt be a közösségi oldalán, melyről eddig nem igazán beszélt, de most boldogan újságolta, hogy mennyi örömöt és sikerélményt okoz neki a kertészkedés.

Rég posztoltam bocsánat, de új hobbiba kezdtem. Sosem voltam nagy növényes, most viszont időt szakítottam a “kertészkedésre” és nagyon büszke vagyok minden kis gyümölcsre, zöldségre, levélre, új hajtásra vagy virágra.

Gondoltam megosztom veletek életem első saját eper szüretelését. Természetesen rengeteg dolgot elrontok még, de tanulok belőle, újra kezdem és türelmesen várok. Mindez pedig nem sikerülhetne a nálam még türelmesebb tanácsadóim segítsége nélkül" - írta a kertészkedés közben készült fotói mellé Tóth Andi.


 A képek között lapozhat: