Hihetetlen, de már Szibériában is korlátozni akarják a turisták számát

Bajkál-tó
Vágólapra másolva!
Amikor a világon mindenfelé gondot okozó tömegturizmusról van szó, keveseknek jut eszébe Szibéria. Pedig az ott található Bajkál-tó pontosan ezzel küzd.
Vágólapra másolva!

Az Oroszországban, Dél-Szibériában található Bajkál-tó a világ legnagyobb tömegű édesvizű tava, és egyben a legmélyebb tó is a maga 1642 méterével.

Hossza 636 km, területe pedig nagyobb, mint Belgiumé, Örményországé vagy Albániáé.

A tavat és a környező területet egyedi ökoszisztémája miatt 1996-ban felvették az UNESCO világörökségi listájára.

Mivel viszonylag nehezen megközelíthető, és az időjárás sem épp kegyes – télen több hónapra befagy a víz – az ember azt gondolná, hogy kevesen keresik fel ezt a természeti csodát. Pedig ez óriási tévedés. Csak tavaly január és augusztus között 1,6 millióan látogatták meg a Bajkál-tavat – írja a Telegraph. Nyolcvan százalékuk belföldi turista volt, de egyre többen érkeznek Kínából is. Ráadásul nemcsak nyáron, de télen is özönlenek oda, amikor a másfél méter vastag jégen terepjárók és hómobilok dübörögnek.

– idézi a lap Szergej Ivanovot, aki Vlagyimir Putyin elnök tanácsadója környezetvédelmi ügyekben. A tó partján sorra épülnek a hotelek, amelyek szennyvíz- és hulladékkezelése nem megoldott. Hogy mekkora a szennyezés, azt jól mutatja az Orosz Tudományos Akadémia tisztviselőjének minapi nyilatkozata, aki szerint

a Bajkál vize emberi fogyasztásra alkalmatlanná vált.

Hogy a korlátozásokból mi válik valóra, meglátjuk. Addig is kattintsanak az alábbi képre, és nézzék meg, miért olyan népszerű a Bajkál-tó a turisták körében!

Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Bajkál-tó
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!