Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

agresszió
Alapvető etológiai fogalom. Ha azonos fajú egyedek erőszakkal igyekeznek egymást valamilyen erőforrás közeléből eltávolítani, vagy ennek megszerzésében, illetve elfogyasztásában a másikat megakadályozni, agresszióról beszélünk.

az ember evolúciója
Biológiai szempontból az ember csupán az emberszabású majmok egyike, akit csak a saját magunk iránti szentimentális érzelmek miatt szoktunk valamiféle egészen különálló és különleges lénynek tekinteni. A legújabb evolúciós taxonómia, különösen a molekuláris biológia szolgáltatta hasonlósági adatokra támaszkodva, teljesen egyértelmű ebben a kérdésben.

emberi szocialitás
Az emberi szocialitást, a társadalom kialakulásának módját és az emberi természet milyenségét évszázadok óta két összeegyeztethetetlen szemlélettel igyekeznek megmagyarázni. A megfelelő biológiai ismeretek hiányában a természeti embert kétféleképpen írták le: vagy szörnyűséges vadállatnak, vagy pedig már állatkorában erkölcsös, nemes lénynek.

etológiai módszer
Az etológiai vizsgálatok négy alapvető szempontja a következőkben határozható meg: a viselkedési mechanizmus természete, a viselkedés funkciója, a viselkedés ontogenezise és a viselkedés evolúciója.

kommunikáció
Az állatok már réges-régen feltalálták a kommunikációt, legalábbis azt a viselkedést, amit így nevezünk, de ellentétben a közhittel, egyáltalán nem beszélgetnek. Az etológiai definíció szerint a kommunikáció az állat olyan viselkedési aktusa, ami megváltoztatja egy másik állat magatartásának valószínűségi mintázatát olyan módon, hogy az a kommunikáló állat számára, sok eset átlagában, adaptív értékű.

konstrukciós képesség
Az ember legbonyolultabb, legátfogóbb, legmeghatározóbb tulajdonsága az élete minden területén megnyilvánuló konstrukciós képessége.

szabálykövetés
Sokat vizsgálták az állatok és az ember taníthatóságát, és kitűnt, hogy a legfejlettebb állatokat és az embert a tanulóképesség egy különleges fajtája is elválasztja. Az állatok éppoly gyorsan megtanulnak jeleket, időpontokat, könnyen társítják a jeleket eseményekkel, következményekkel stb., mint mi. Csak az ember képes azonban bonyolult szabályokat megtanulni és követni.

csimpánzkultúrák
A főemlősök etológiai vizsgálatai néhány évtizede egy teljesen új irányzattal, a különböző főemlős-, legtöbbször csimpánzpopulációkban megfigyelhető, eleinte protokultúrának vagy prekultúrának nevezett viselkedéskomplex felderítésével bővült.

fajspecifikus emberi viselkedésjegyek
Az emberi fajspecifikus viselkedési jegyek nagyjából három főcsoportra oszthatók. Az elsőbe a szocialitással kapcsolatos viselkedésformák, a másodikba a csoportszinkronizációs mechanizmusok, a harmadikba a különböző konstrukciós képességek tartoznak.

humánetológia
Az etológia az állatok, a humánetológia az ember fenotípusának viselkedési kategóriáival foglalkozik.

primatológia
Az állattan főemlősökkel foglalkozó területe.