Társoldalunk:

31,7 milliárdot kaszált Brawn a Mercedes GP eladásával

2011.03.09. 16:38

Összesen 100 millió fontot, azaz 31,7 milliárd forintot nyert Ross Brawn azzal, hogy eladta teljes Mercedes GP-tulajdonrészét a német autógyártónak és egy arab befektetési csoportnak. Az atomfizikus mellett Nick Fry csapatvezető is keresett 17,75 milliárdot.

2009 szeptemberében vásárolta meg a Mercedes és az Aabar Investment nevű abu-dzabi befektetési csoport a Brawn GP 75,1 százalékát. Ennek nagy része Brawné volt, de rajta kívül még a csapatfőnök, Nick Fry is rendelkezett egy tetemes részvényhányaddal, a maradék 15 százalékon négy másik vezető osztozott. Az akkori ügylet után már csak Brawn és Fry volt tulajdonos, összesen 24,9 százalék volt az övék. Múlt héten azonban ezt is eladták, de Brawn és Fry továbbra is az istállónak fog dolgozni.

Az angol Daily Mail információi szerint Brawn összesen 100 millió fontot kapott az 54 százalékos tulajdonrészért, Fry pedig 56 milliót a 31 százalékért. A szerződés annál is inkább jó üzletnek bizonyult, mivel Brawnék 2009 elején jelképes 1 fontért vásárolták meg a Forma-1-ből kivonuló Honda csapatát, miközben arra az évre még közel 100 millió dollár működési hozzájárulást is küldött a japán gyártó.

KAPCSOLÓDÓ CIKK