Vágólapra másolva!
A versenyzők idén is szokatlan sisakokkal érkeztek Monacóba, Sebastian Vettel fejvédőén egy szőke szépség fürdőruhája válik egyre halványabbá, ahogy melegebb lesz.

Évek óta megszokott, hogy egyes versenyzők különleges sisakkal készülnek az idény legnagyobb felhajtással járó futamára, a Monacói Nagydíjra. A mezőny jelentős része idén is változtatott a szokásos sisakfestésén a monacói hétvégére, a legnagyobb figyelmet Sebastian Vettel fejvédője vívta ki.

A sisakja mintázatát egyébként is rendszeresen váltogató német ezúttal a nagy múlttal rendelkező Monacói Nagydíj előtt tiszteleg, felülnézetből a hercegségben futott régi versenyek elevenednek meg, a sisak hátulján pedig egy szőke pin-up lány pózol. A hölgy fekete fürdőruhát visel, hő hatására azonban halványodni kezd a ruha színe, míg végül az ábra egy szinte meztelen nőt ábrázol.

Egyedi sisakkal versenyez Kimi Räikkönen is, aki - 2012-höz hasonlóan - ismét James Huntnak állít emléket. Ez állítólag nem tetszik Bernie Ecclestone-nak, aki szerint a finn sisakfestése ingyen reklám a szeptemberben mozikba kerülő F1-es filmnek, a Rush-nak (magyarul: Hajsza a győzelemért). Az alkotás az 1976-os idényt dolgozza fel, amikor a bohém életmódjáról ismert Hunt szerezte meg a világbajnoki címet Niki Lauda előtt.

Forrás: Red Bull
A hőre vetkőző szépség Vettel sisakján

Lewis Hamilton a barátnőjéről, Nicole Scherzingerről, a kutyájáról és saját magáról készíttetett graffitit a sisakjára, Fernando Alonso pedig az eddigi 32 győzelmét jeleníti meg kirakójáték formájában. Räikkönenhez hasonlóan Jean-Eric Vergne is egy korábbi versenyző előtt tiszteleg, a francia sisakja az 1973-ban elhunyt honfitársa, Francois Cevert fejvédőjét idézi.

Forrás: Red Bull
Vettel sisakjának tetején régi monacói versenyek elevenednek meg

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!