Vágólapra másolva!
Ha akkor elfogadja az ajánlatukat, ma már sokszoros világbajnok lehetne. Egy pletyka szerint Webber már a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíj után átadja a helyét Ricciardónak.

A spanyol El Mundo Deportivo című lap úgy tudja, a Red Bull 2008-ra Fernando Alonsót szerette volna leigazolni, ő azonban nemet mondott az ajánlatukra. A csapat 2007 végén kezdett tárgyalni vele, amikor már az ott töltött első szezonja során megromlott a viszonya a McLarennel, de Alonso végül úgy döntött, inkább visszatér előző alakulatához, a Renault-hoz, ahonnan aztán két évvel később, 2010-től igazolt át a Ferrarihoz.

Alonso állítólag hetekig egyeztetett a Red Bull-lal, közben még egy csúcstalálkozóra is sor került Dietrich Mateschitz, Gerhard Berger és a spanyol versenyző menedzsere, Luis Garcia Abad között. „Őt akarom, de legalább két évre, egy harmadikra szóló opcióval" – mondta akkor Mateschitz a lap szerint. „Úgy hallottam, Alonso más csapatokkal csak egyéves szerződésekről tárgyal. Akkor éninkább várok, amíg 2009-re építünk egy olyan autót, amely vonzza a paddock legjobb versenyzőit is."

Akár csapattársak is lehettek volna Forrás: AFP

A spanyol lap azt írja, „Alonso kezében volt a döntés, amellyel megváltoztathatta volna saját sorsát és a Forma-1 történelmét." A Red Bull 2008-ra végül megtartotta Mark Webbert és David Coulthardot, mielőtt az utóbbit egy évvel később lecserélte a saját nevelésű Sebastian Vettelre. Ha a kétszeres világbajnok Alonso csatlakozott volna hozzájuk, legalább néhányat jó eséllyel ő szerzett volna meg a négy, végül Vettelhez kerülő vb-cím közül.

Közben a Speed Week arról számolt be, hogy Webbernek a hétvégi Abu-Dzabi Nagydíj lehet az utolsó Forma-1-es futama. A jövőre már a Porsche Le Mans-i programjában versenyző ausztrál bevallottan motivációhiánnyal küzd, és a feltételezés szerint a Red Bull az utolsó két hétvégén már inkább a 2014-től egyébként is leigazolt Daniel Ricciardót ültetné a helyére. A csapat azonban határozottan cáfolta ezt, mondván, „a szezon utolsó három futamán is Mark Webber fog versenyezni nálunk."

Egyébként is kérdés, hogy a Toro Rossónál ki foglalhatná el Ricciardo helyét. A következő szezonra szerződtetett Danyiil Kvijat GP3-as idénye ezen a hétvégén, Abu-Dzabiban véget ér, de még nincs szuperlicensze, mert nem tett meg 300 km-t F1-es autóval. Habár ezt egy 2011-es Red Bull-lal elvileg pótolhatná a következő két hétben, nem lenne szerencsés 19 évesen, tapasztalatok nélkül bedobni a mélyvízbe. A terv hivatalosan az, hogy Austinban és Interlagosban a péntek délelőtti szabadedzésen fogja vezetni az egyik Toro Rossót.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!