Vágólapra másolva!
Korábbi ellenfele és barátja, Fernando Alonso szerint a tavaly októberi balesete óta kórházban fekvő Jules Bianchi a Monacói Nagydíj sztárja lett azzal, hogy két pontot szerzett a később a szakadék szélére kerülő Manor-Marussia csapatnak.

Nem feledkezett meg az F1 világa a tavalyi életveszélyes balesete óta kórházban ápolt Jules Bianchiról, aki a Manor-Marussia történetének egyetlen pontszerzője. Versenytársai pedig emlékeik felidézésével méltatták a francia pilótát Monacóban. A mezőny egyik legjobbjának tartott Fernando Alonso úgy véli, a fiatal tehetség tavaly kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hercegség utcáin.

„Nehéz megérteni (az érzést), amikor az embernek nincs versenyképes autója, mégis pontokat szerez. Az ilyen alkalmak csodaszámba mennek, és Jules tavaly csodát tett itt, amikor 9. lett. Ő volt a verseny sztárja” – jelentette ki Alonso, aki szerint „nagyon szomorú”, hogy Bianchi már nem lehet a mezőnnyel, és Monacóban ezt még nehezebb feldolgozni a francia tavalyi eredménye miatt. „Most Nizzában van, alig félórányira innen, úgyhogy remélhetőleg érez némi többlet erőt, amit küldünk neki.”

Bianchi és Alonso jó barátok Forrás: NORTHFOTO/Asset Bernard

Bianchi honfitársa, Romain Grosjean nemrég levelet küldött a fiatal pilóta édesapjának, amit fel is olvastak az agysérüléssel kezelt versenyzőnek. Grosjean elárulta, hogy „továbbra is azt az emléket próbálom megőrizni, amikor Jules a pontokra hajtott Monacóban, és boldog volt.” A francia versenyző üzenetet hord a sisakján Bianchira emlékezve, és „reménykedik a csodában.”

A család is reménykedik

Ebben bízik a fiatal pilóta édesapja is: Philippe Bianchi szerint „amíg élet van, remény is van, még akkor is, ha egy ilyen súlyos csapás után a csodára kell várnunk”, de a Canal+-nek elismerte, hogy kénytelenek gondolni Jules elvesztésére is. Ugyanakkor ismét kiemelte, hogy a közönség szeretete sokat jelent a család számára. „Csodálatos, nagyon hálásak vagyunk az üzenetekért, hiszen azért Jules nem Michael Schumacher. Nagyszerű érezni a támogatást.”

Philippe Bianchi is visszaemlékezett a tavalyi monacói futamra. Azt mondta, fia egyik álma az F1-es pontszerzés volt, ami a Marussiánál beteljesedhetett. „Szerencsés voltam, hogy én lehettem az első, aki átölelhette a verseny után, különleges pillanatok voltak. Azt a képet őrzöm róla, amikor kiszállt az autóból, és elmondta, hogy mennyire örül. Igazán, nagyon boldog volt.”

A Marussia-jogutód Manor a hétvégére egyedi kiadású, "MONACO 2014. P8. #JB17" feliratú szilikon karkötőket készíttetett, hogy megemlékezzen Bianchi eredményéről, amely a csapat megmentéséhez is hozzájárult, hiszen jelentős pénzdíjat kaptak miatta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!