Vágólapra másolva!
Pár héttel ezelőtt ők javasolták, de az ötlet máris megbukott. Elsősorban nem azért, mert veszélyes és drága, hanem mert egy tanulmány szerint negatívan befolyásolta volna az előzések számát.

Máris megbukott a futam közbeni tankolás visszahozására irányuló indítvány, a csapatok ugyanis Montrealban egyhangúlag leszavazták. Habár feltehetően maga a javaslat is tőlük származott – pontosabban a Forma-1 Stratégiai Munkacsoportjától, amelyben az FIA és a FOM mellett a hat legnagyobb istálló képviselteti magát –, az utóbbi hetekben összeállított tanulmány alapján végül arra a következtetésre jutottak, hogy rossz hatással lenne a versenyzésre.

Az ellenérvek között szerepeltek egyrészt a tankolással kapcsolatos biztonsági kockázatok, az üzemanyagot ugyanis a korábbinál jelentősen nagyobb átfolyási sebességgel töltötték volna az autókba, hogy a bokszkiállások hossza ne nőjön a mostanihoz képest. Másrészt becslések szerint a költségek is emelkedtek volna, mégpedig az első évben csapatonként 1 millió, utána pedig fél millió dollárral.

Úgy tűnik, nem fogják visszahozni a tankolást Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Mindennek ellenére a Motorsport.com úgy tudja, elsősorban nem ezért mondtak le a futam közbeni tankolásról, hanem azért, mert a tanulmány arra jutott, hogy az negatívan befolyásolná az előzések számát. A statisztikák szerint 2010-ben, miután legutóbb betiltották, kétszer annyi lett az előzés a pályán, mint amennyi egy évvel korábban volt.

Az Autosport idézte egy meg nem nevezett bennfentes forrását, aki azt mondta: „Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy nincs miről beszélni. Ezt a vak is láthatta." A csapatok álláspontját most az FIA részéről Charlie Whiting fogja a Stratégiai Munkacsoport elé tárni a következő ülésen, ahol így a tankolással kapcsolatos javaslatot várhatóan annak ellenére le fogják venni a napirendről, hogy Bernie Ecclestone állítólag mellette áll.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!