Vágólapra másolva!
A Ferrari technikai igazgatója szerint így van, és ezt ő sem cáfolja. Szerinte a csapattársa még mindig a legjobb képességű versenyzők közé tartozik.

Mások talán fanyalogva fogadták volna, ha a főnökük azt állítja, csak ugyanolyan gyorsak, mint a csapattársuk, Sebastian Vettel viszont elismerésnek vette a Ferrari technikai igazgatójának a napokban tett kijelentését.

James Allison azt mondta, Vettel és Räikkönen valójában egyforma tempóra képes, amit az idén Maranellóba szerződött négyszeres világbajnok meg sem próbált cáfolni. Ellenkezőleg – a Hungaroringre a háromhetes szünet után szemlátomást jókedvűen és energikusan megérkező Vettel bóknak fogta fel Allison véleményét, és a felvetésre, hogy leginkább azért van több pontja, mert kiegyensúlyozottabban teljesít, illetve kevesebb hibát követ el, vidáman közbevágott: „Naná, mert német vagyok!"

– mondta az Origo GPhírek kérdésére Vettel. „Jól emlékszem azokra a napokra, amikor még otthonról, a tévében néztem Kimi belső kamerás felvételeit, és nagyon lenyűgözőnek találtam őket. Még mindig ugyanaz a srác ül az autójában. Kétség sem fér hozzá, hogy a paddockban Kimi a legtehetségesebbek egyike."

Vettel még mindig nagyra értékeli Räikkönen képességeit Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Vettel hozzátette, hogy Räikkönen WRC-be tett kitérőjét – amely sokak szerint balul sült el – ő sikerként könyvelte el. „Nem hiszem, hogy más pilóták a ralira váltva képesek lettek volna arra, amire ő" – magyarázta. „Persze mondhatjuk, hogy még többet vártak tőle, és nem teljesített, blablabla, de nézzük meg alaposabban, ott mennyire másképp csinálnak bizonyos dolgokat a versenyzők! Kimi pedig nem a raliban nőtt fel."

„Én lenyűgözőnek találtam, amit csinált, és azt is, hogy a kitérő után visszatérve az F1-ben újra versenyképes volt. Úgyhogy számomra hízelgő ez a nyilatkozat, jelenleg azonban nem az a legfőbb feladatunk, hogy az egyéni érdekeinket helyezzük előtérbe. Együtt kell dolgoznunk a csapatért."

Örülne, ha Räikkönen maradna

Vettel közismerten jó kapcsolatban van Räikkönennel, és nem rejti véka alá, hogy örülne neki, ha a Ferrari hosszabbítana vele. Azt viszont cáfolna, hogy nem lenne hajlandó újra tavalyi csapattársa, Daniel Ricciardo oldalán versenyezni.

„Nem én vagyok a projekt vezetője. Nem én döntök, ez a történet a Ferrariról, a csapatról szól. Jelenleg Kiminek és nekem is ők a legfontosabbak. Természetesen le akarjuk győzni egymást is, de ez teljesen normális" – vélte.

„Ugyanabba az irányba próbáljuk tolni a csapat szekerét."

Bár Allison biztatásként is felfogható nyilatkozata arra utalhat, hogy a Ferrari a paddockban keringő hírek ellenére még nem döntött Räikkönent menesztéséről, őt magát nem hatotta meg különösebben a dicséret.

„Mindenkinek megvan erről a saját véleménye" – mondta az Origo GPhírek-nek Allison állításáról a finn, akinek bizonytalan a jövője Maranellóban.

„Biztos vagyok benne, hogy megvan a tempóm, ahogy azt számtalanszor be is bizonyítottam, még ha az eredmények és a pontok néha nem is ezt mutatják."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!