Vágólapra másolva!
Ezt ő maga ismerte el. Az F1 ügyvezetője kritizálta az Egyesült Államokat, és kijelentette, hogy az F1-ben nincs helye a demokráciának. Lewis Hamiltonról viszont elismerően nyilatkozott.

Mélyinterjút készített Bernie Ecclestone-nal az orosz RT újságírója, a politikai riportjairól ismert Sophie Shevardnadze. A beszélgetés során Ecclestone „szupernek”, és a „tökéletes vezetőnek” nevezte Vlagyimir Putyint, saját magát pedig az orosz elnök „legnagyobb támogatójának” titulálta. „Úgy vélem, Oroszország nem aggódik a nyugat miatt” – mondta, a műsorvezető pedig megerősítette ebben. „Talán a nyugat igen, és jól teszi” – tette hozzá a brit, majd bírálta az Egyesült Államokat is.

„Nem vagyok túl lelkes Amerikával kapcsolatban. Az a legnagyobb baj velük, hogy azt hiszik, ők a legerősebbek a világon. Ez nehéz helyzetet teremt, mert ők csak egy nagy sziget, eléggé elzártan élnek, így lassan értik meg, hogy mi folyik a világban” – mondta, az öreg kontinensről pedig úgy vélekedett: „Európa a múlté. A kínaiak, és akár (az oroszok) is eljöhetnének, hogy megnézzék, milyenek voltak a régi idők. A dolgok (Európában) nem mennek semerre” – vélekedett.

Ecclestone nem csak politikai kérdésekben foglalt állást, kiállt a korrupció miatt felfüggesztett FIFA elnök, Sepp Blatter mellett is. „Nem hiszem, hogy le kellett volna mondania, sőt megvádolni sem lett volna szabad, mert neki köszönhető, hogy ilyen sok országban fociznak manapság. Ha ezeket az embereket korrumpálták, és így mozdítottak meg dolgokat országokban, hát csak rajta. A focinak ezt az árat meg kellett fizetnie” – mondta Blatterről.

Az F1 ügyvezetője ismét kijelentette, hogy „az F1-ben nincs helye a demokráciának”, és úgy vélte, elképzelhető, hogy az ő posztját is egyszer olyasvalaki veszi át, „aki talán sokkal jobb munkát végez majd, mint én tettem eddig. Talán más formában. Lehet, hogy demokratikusabb ember lesz.” Ő maga viszont úgy tartja, hogy

Hozzátette, annak köszönhető, hogy 40 éve vezeti az F1-et, hogy az „talán demokráciának tűnik”, de szerinte „ha az ember el tudja érni, hogy a többiek többé-kevésbé támogassák és egyetértsenek vele, akkor úgy tűnhet, mintha a demokrácia valójában az is lenne” – szólt kissé zavaros érvelése.

„Talán én is hibás vagyok”

A 84 esztendős Ecclestone ismét kritizálta az F1 „túl szigorú” technikai szabályait, amelyeket egy öreg házhoz hasonlított, „amihez mindig hozzáépítenek, de senki sem tudja, hogy miért.” Elismerte: „Én ugyanúgy hibás vagyok, mint bárki más, szóval szerintem újra kellene írnunk a szabálykönyvet. A túl sok szabály miatt túl sterillé váltunk, szerintem a versenyzőket magukra kellene hagynunk, amikor elrajtolnak a futamon. Nem kellene segítséget kapniuk a bokszból” – vélte.

A sok kritika mellett elismerés is jutott, ezúttal Lewis Hamiltonnak, akit Ecclestone „nagyon nyitott, szabadon gondolkodó embernek” festett le, és elmondta, „szerintem őszintén jót akar tenni a Forma-1-nek. Nagyra értékeli az üzletet, amelynek ő is a részese” – mondta a britről, majd hozzátette: „Nemrég beszéltem vele olyan dolgokról, amelyekkel foglalkozni szeretne. Hosszú távon gondolkodik, és jó érzés, hogy ezt ösztönözhetjük” – többet viszont nem árult el Hamilton terveiről.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!