Vágólapra másolva!
A McLaren főnöke elismeri, hogy ő vétózta meg a partnerségüket. Szerinte a japánok is tisztában voltak vele, hogy hátráltatná őket, ha két csapatnak szállítanának motort.

Miután a Red Bull kapcsolata megromlott a Renault-val, a Mercedes és a Ferrari pedig nem volt hajlandó motort adni nekik, felmerült, hogy az osztrákok a Honda erőforrásaival folytathatják. A Honda a hírek szerint örült volna az együttműködésnek, a McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis azonban a vétójogát kihasználva megakadályozta a partnerkapcsolat létrejöttét.

Dennis az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén magára vállalta a felelősséget, és megindokolta a döntését: szerinte nemcsak a McLaren, hanem a Honda szempontjából is hátrányos lett volna, ha az idei problémáik után egy második csapatnak is elkezdenek motort gyártani. "Leültünk a Hondával, és kielemeztük, hol tartunk, és vajon gyorsíthatnánk-e a fejlődésünkön. Arról is beszéltünk, hogy nagyobb nyomást helyezne-e ránk, ha egy másik csapatot, például a Red Bullt is ellátnánk erőforrásokkal" - magyarázta.

Dennis elismerte, hogy tényleg személyesen ő vétózta meg a Red Bull-Honda frigyet Forrás: AFP/Andrej Isakovic

"A jelenlegi rendszerben, figyelembe véve, hogy most hol tartunk a motorral, és mennyi idő van hátra az első versenyig, fizikailag lehetetlennek tűnt, hogy fokozzuk a termelést. Azt sem tudtuk, hogy ők mit szeretnének."

Dennis elmondta, a Honda az idei kudarc után mindenképpen javítani fog a motorprogramján, de ahhoz, hogy a maximumot tudják kihozni a fejlesztéseikből, nem tudják egy másik csapat ellátását vállalni. "A megemelt F1-es költségvetés miatt gazdasági szempontból a Honda sem tartotta logikusnak, hogy egy másik csapattal is kapcsolatba lépjen" - mondta Dennis.

Érthető módon így a kritika is engem ért."

A brit szerint a Honda "teljes mértékben egyetértett" azzal, hogy jelenleg nincs kapacitásuk több motor gyártására, nem arról volt szó, hogy a McLaren akadályozta meg az együttműködést. Az FIA egyébként a jövőben szeretné elkerülni a hasonló eseteket, és szabályba foglalná, hogy igény esetén minden gyártó köteles legalább két csapatnak motort szállítani. Dennis szerint azonban alaposan át kell gondolni ezt a döntést.

"Persze más lesz a helyzet, ha megváltoztatják a szabályokat, hiszen akkor mindenki ugyanonnan indul, és a megfelelő módon tud reagálni" - mondta. "Mi viszont a felzárkózás fázisában vagyunk, egy olyan időszakban, amikor a hajtásláncok hihetetlenül bonyolultak. Nem tudunk elég gyorsan reagálni, mert néhány beszállító nincs hozzászokva az F1 tempójához. Minél többen csatlakoznak hozzánk, annál lassabb lesz a reakcióidőnk. Semmi értelme nem lenne, ha lelassítanánk a munkánkat, miközben azon dolgozunk, hogy versenyképesebbek legyünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!