Vágólapra másolva!
Spanyol források arról számoltak be, hogy a japánok megoldották az ERS-szel kapcsolatos problémáikat, és óriási lépést tettek előre a szünetben. A Honda szerint ez csak spekuláció.

A McLaren 1980 óta a leggyengébb idényét teljesítette 2015-ben, 27 pontot gyűjtve csak a konstruktőri bajnokság 9. helyén végeztek. A csapat elsősorban a megbízhatatlan és gyenge Honda motor miatt küszködött, de a 2016-os idényt optimistán várják, és bíznak az előrelépésben.

Több spanyol forrás szerint a Honda olyan jó munkát végzett a télen, hogy sikerült megoldaniuk az egész tavalyi idényben fennálló ERS-problémáikat, és a 2016-os idénynek egy több mint 200 lóerővel erősebb hajtáslánccal fognak nekivágni, sőt egyes híresztelések 220 lóerőt említenek.

A Honda nem erősítette meg, hogy több mint 200 lóerővel javultak Forrás: AFP

A Sky Sports azonban megkérdezte a Hondát a spanyol lapokban megjelent információkról, a japánok pedig tagadták, hogy a híreszteléseknek bármilyen valóságalapjuk lenne. „Mostanában arról írnak a sajtóban, hogy a McLaren-Honda óriást javult a lóerők terén a 2016-os szezonra. Ezek a híresztelések azonban megalapozatlanok, csupán találgatásról van szó. Megkérjük a sajtó képviselőit és a szurkolókat, hogy ők is ennek megfelelően kezeljék az információkat" – mondta a japánok szóvivője.

A McLaren ettől függetlenül többször hangoztatta, hogy a 2016-os idényben már nem a sereghajtókkal szeretnének harcolni, és a dobogót is megcélozzák. Az új autójukat egy nappal a téli tesztek kezdete előtt, február 21-én az interneten fogják bemutatni képek és videók segítségével.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!