Hamilton az idén szem elől tévesztette a célt

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes AMG Petronas, Bahreini Nagydíj
HAMILTON Lewis (gbr) Mercedes GP MGP W07 action during 2016 Formula 1 FIA world championship, Bahrain Grand Prix, at Sakhir from April 1 to 3 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő az idén eddig kettőből kétszer kapott ki csapattársától, és számottevő hátrányba került, de brit újságírók szerint Rosberg sikerei csak annak köszönhetők, hogy ő nem ad bele mindent.

A tavalyi szezon utolsó három futamát is beleértve zsinórban 5. győzelmét szerezte Nico Rosberg a múlt hétvégén, Bahreinben. A német pilóta az idén elsősorban rajtjainak köszönheti sikereit, hiszen Lewis Hamilton Ausztráliában és a múlt hétvégén is visszaesett az induláskor, de Rosberg két futam után így is 17 pont előnyre tett szert. „Szerintem a különbséget az okozza, hogy

– nyilatkozta Kevin Eason, a Times F1-es újságírója Hamiltonról a Sky Sportsnak. „Sokat beszélünk Lewisról és az életmódjáról, joga van így élni, és ez sok szempontból nagyszerű a Forma-1-nek, de érzek némi zavart körülötte. Nico talán rátalált egy résre Lewis pajzsán, és úgy gondolja, most eljött az ő ideje.”

Elhagyta a szerencséje vagy nem figyel eléggé? Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Eason szerint a tavalyi utolsó három verseny kihagyhatatlan ziccer volt Rosberg számára, most pedig két könnyű győzelmet aratott. „Ez azért van, mert a másik srác nem igazán pörgött fel” - véli. A Sun F1-es tudósítója, Ben Hunt rámutatott, hogy Hamiltonnak tavaly „nagyon sima útja volt a világbajnoki címig”, hiszen műszaki hibái és balesetei sem voltak, Rosbergnek viszont akadtak problémái.

Hamilton egy ettől független interjúban cáfolta, hogy tavaly könnyű éve lett volna: „Valamilyen okból kifolyólag küszködtem, és próbáltam rájönni, hogy miért. Aztán annyit tettem csak, hogy megemeltem az üléspozíciómat, és hirtelen kitárult a világ. Úgy éreztem, hogy végre kilátok, és ehhez annyi kellett csak, hogy 5 milliméterrel felemeljem az ülésemet.”

Nincs szüksége szakértőkre Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marijan Murat

A brit az elmúlt évek során nagy erőfeszítéseket tett, hogy a maga ura lehessen. Először édesapját választotta le a menedzseri feladatokról, majd mentorát, Ron Dennist és a McLarent is elhagyta, azóta fejest ugrott a nemzetközi celebvilágba, és önállóan intézi az ügyeit. Úgy véli, a pályafutásra terén sincs szüksége külső segítségre. „Az a gond a versenyzéssel, hogy

– jelentette ki. „Az önmagukban bizonytalan emberek azt gondolják, hogy szükségük van ezekre, pedig ez nem így van. Attól, hogy néha összezavarodnak, még nem kell külső segítséget igénybe venniük” – jelentette ki. „Az embernek bíznia kell saját magában, és ezt mindenki másképp éri el. Szerintem sokan rossz helyen keresgélnek, és elvesznek az apróságok között, nem a fontos dolgokkal törődnek.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!