Vágólapra másolva!
A wokingi csapat az alapító, Bruce McLaren első olyan versenyének állított emléket, amelyen a saját nevét viselő autóval állt rajthoz.

Szép jubileumot ünnepelt a McLaren a Monacói Nagydíj hétvégéje során. A csapatot alapító Bruce McLaren 1966. május 22-én állt először rajthoz az F1-ben saját nevét viselő autójával, a wokingi istálló pedig – egy technológiai vállalatcsoport részeként – a mai napig is oszlopos tagja az F1-es mezőnynek.

Az elmúlt 50 esztendős út eseményeit dolgozza fel a McLaren kisfilmje Bruce első „szivarjától” a Can-Am autón át az alapító halálos balesetének idejéig, amelyet követően a csapat tagjai nem ejtették el a jelképes villáskulcsot, hanem új korszakot kezdtek, és tovább vitték az alapító örökségét.

A McLaren – elsősorban Ron Dennis és a Marlboro beszállásának köszönhetően – azóta az F1 történetének második legsikeresebb csapata lett, és bár 2012 óta nem nyertek futamot, továbbra is a mezőny egyik alappillérének számít.

A videóban természetesen a Bruce McLaren-korszak utáni sikerek képviselői is feltűnnek, így rövidebb-hosszabb ideig látható Emerson Fittipaldi, Ayrton Senna, Mika Häkkinen, Lewis Hamilton és Fernando Alonso autója is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!