Vágólapra másolva!
Herbie Blash fél évszázada dolgozik az F1-ben, 1996 óta a versenyigazgató helyettese. A veterán szakember feladatait Baumgartner Zsolt egykori versenymérnöke, Laurent Mekies veszi át.

A szezon végén elhagyja az F1-et a sport egyik veteránja, Michael „Herbie” Blash, jelentette be az FIA. Blash 1996 óta Charlie Whiting versenyigazgató helyetteseként dolgozik, de már 1965 óta a futamok állandó szereplője.

Akkoriban a privát Lotusszal versenyző Rob Walker oldalán dolgozott, majd a Lotus csapatnál a legendás Jochen Rindt versenymérnöke volt. 1972-től ’88-ig a Brabham csapatmenedzsere, majd a ’90-es évektől a Yamaha sportigazgatója volt.

Herbie Blash kevésbé ismert háttérember, de fontos szerepe van a versenyek lebonyolítása terén Forrás: ph-stop / flickr.com

„Személyesen is szeretnék köszönetet mondani Herbie-nek az FIA-nál az elmúlt 21 év alatt végzett kemény munkájáért” – nyilatkozta Jean Todt, a szövetség elnöke. „Különösen azért, mert hozzájárult ahhoz, hogy a Forma-1 az autósport csúcsa maradjon. Charlie mellett Herbie is alapember annak érdekében, hogy a nagydíjak az elmúlt két évtized során zavartalanul zajlottak. Nagyon örülünk, hogy a jövőben is együttműködik majd az FIA-val.”

Blash utódja az FIA biztonsági igazgatója, Laurent Mekies lesz, aki 2004-ben Baumgartner Zsolt versenymérnöke volt a Minardi csapatnál. Mekies 2001-ben az Arrowsnál kezdte F1-es pályafutását, majd a Minardinál, és jogutódjánál, a Scuderia Toro Rossónál egészen a vezető versenymérnöki pozícióig jutott. Az FIA-hoz 2014-ben csatlakozott, jelenleg egyebek mellett a bukókeret bevezetésével is ő foglalkozik.

Blash, Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke és Jo Bauer, az FIA technikai megbízottja az 1999-es Malajziai Nagydíjon, ahol technikai szabálytalanság miatt kizárták a Ferrarikat, így a McLaren ideiglenesen világbajnok lett, de Jean Todt, az Ferrari akkori csapatfőnöke megfellebbezte a döntést, és nyert Forrás: DPA/AFP/Oliver Multhaup

„Tisztelettel köszönöm Herbie hosszú évek óta tartó, fáradhatatlan munkáját, amit a sportunkért végzett” – mondta Whiting. „Nagy öröm volt mellette dolgozni az elmúlt majdnem két évtized során. Természetesen nehéz lesz Herbie-t pótolni, de Laurent F1-es tapasztalatával biztos vagyok benne, hogy megszolgálta ezt. Ő egyben új színt is hoz majd az F1-es tisztségviselők körébe.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!