Többé nem Mr. X építi az F1-es Ferrarit

Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Ferrari
Scuderia Ferrari's German driver Sebastian Vettel races at the Hockenheim circuit, southern Germany, on July 31, 2016 during the Formula One Grand Prix of Germany. / AFP PHOTO / SASCHA SCHUERMANN
Vágólapra másolva!
Maurizio Arrivabene elárulta, inkább a McLaren működéséhez hasonlóan szétosztják a feladatokat, és nem egy adott technikai igazgató köré szervezik a munkát.

A Német Nagydíj előtt jelentette be a Ferrari, hogy azonnali hatállyal távozik technikai igazgatójuk, James Allison, a helyére a korábbi motorfőnököt, Mattia Binottót nevezik ki. A pályán zajló mérnöki munkáért felelős Jock Clear már Hockenheimben elmondta, hogy Binotto segítségre szorul majd, mert a szakmai háttere eltér Allisonétól. Maurizio Arrivabene elárulta azt is, hogy átszervezik a Ferrarit.

„A csapattal közösen fog dolgozni az autó fejlesztésén” – mondta Binottóról. „Az összes technikus egyeztetni fog egymással, de nagyon fontos változás lesz: többé nem Mr. X autója épül, hanem az a projektben résztvevő munkacsoportok együttműködésének eredményeként készül majd el.”

A vártnál gyengébbek a Ferrari eredményei Forrás: AFP/Sascha Schuermann

A Forma-1-ben megszokott, hogy egy-egy ismert tervezőzseni köré épül a csapat, és az adott szakember egyéni képességei és ötletei határozzák meg egy adott autó koncepcióját. Colin Chapman, John Barnard, Adrian Newey vagy Rory Byrne és Ross Brawn kettőse számos világbajnok autót adott az F1-nek, de manapság inkább az jellemző, hogy

az óriásira nőtt csapatokban inkább szétosztják a feladatokat, ez figyelhető meg a Red Bullnál vagy a McLarennél is.

„Módosítunk a technikai struktúránkon, de ezt csak akkor véglegesítjük, ha rájövünk, hogy vannak-e mérnökeink, akik kihasználatlan kapacitásokkal rendelkeznek” – felelte Arrivabene, amikor arról kérdezték, hogy várható-e előléptetés a csapaton belül.

Arrivabene és Clear a barcelonai rajtrácson Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

„Szerintem vannak tehetségeink, de felteszem magamnak a kérdést, hogy ez miért nem nyilvánul meg? Ha a jó mérnökeink elpazarolják az idejüket, nyilvánvaló, hogy elszalasztjuk a lehetőségeinket.”

Arrivabene leszögezte, hogy nem keresnek „mega tehetséget”,

és úgy véli, hogy a menedzsment feladata az iránymutatás, ha ez hatékonyan történik, akkor szerinte „nem kell Maranellón kívül mérnökök után kutatnunk.” Azt azonban elismerte, hogy az új struktúra azért alakul ki, mert már nem rendelkeznek „mega tehetségű figurával”, így inkább egy új, horizontális felállás mellett döntöttek, amelyet Binotto fog koordinálni.

A Ferrarit gyakran bírálják azért, mert nehezen vonnak be külső szakembereket, és az olasz mentalitás miatt nem dolgoznak elég hatékonyan. Az F1-ben híresen nehéz mérnököket igazolni, általában ugyanis több hónapos kényszerszabadságra kell menniük az előző munkáltatójuktól. Úgy tudni, Ross Brawn, a Ferrari korábbi technikai igazgatója és James Key, a Toro Rosso szakembere is elutasította a Ferrari ajánlatát.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!