Vágólapra másolva!
A bakui verseny nem vész el, csak átalakul. Változások jönnek Brazíliában és Portugália is kacérkodik F1-es futam rendezésével.  

Alapvetően változatlan marad az F1-es versenynaptár 2017-ben is, de a Speed Week szerint egy apró, elsősorban politikai szempontból mégis érdekes módosulás történhet: eltűnhet az Európa Nagydíj megnevezés. Az univerzális nevet az idén a bakui futam viselte, mert az azeriek az Európa Játékok után ezzel is próbáltak kötődni az öreg kontinenshez.

A rendezvény marketing igazgatója, Nigar Arpadarai megerősítette a Trend hírügynökségnek, hogy névváltoztatási kérelemmel fordultak a Formula One Managementhez, és akár már jövőre Azerbajdzsáni Nagydíj néven rendezhetik meg a második bakui futamot.

Sok kritika érte a bakui futamot a neve miatt Forrás: DPPI media/Vincent Curutchet

Az F1 szempontjából ez azért is érdekes, mert Azerbajdzsán földrajzilag Európához és Amerikához sem kapcsolható, márpedig Bernie Ecclestone vállalta, hogy a futamok legalább felét e két kontinensen rendezi meg. Baku „átállásával” ez már papíron sem lesz meg, de ez valószínűleg csak a világbajnokság további bővítésekor merülhet fel problémaként.

Annál is inkább, mert a brazíliai Sao Paulo új polgármestere, Joao Doria Jr. a Globo TV-nek elmondta, hogy privatizálná a Brazil Nagydíjat rendező interlagosi pályát, és a felújításra elkülönített pénzt az egészségügyre és az oktatásra fordítaná. Kijelentette, szeretné, ha megmaradna a verseny, de az ehhez szükséges befektetéseket egy magánvállalkozásra bízza, mert közpénzből nem vállalják.

Brazília és Kanada helye egyelőre inog a versenynaptárban, mindkét pályán felújítások szükségesek, hogy továbbra is fogadni tudják a mezőnyt.

Közben a portugáliai Algarvéban egy új, ötcsillagos szálloda átadásán Isilda Gomes, Portimao első embere azt mondta, „ideje elgondolkodni a Forma-1-en”, utalva a hotel szomszédságában álló, világszínvonalú versenypályára. Gomes elismerte, hogy ez „nem egy 100 méteres síkfutás, hanem egy hosszútávú verseny, amibe megéri befektetni.” António Costa, Portugália miniszterelnöke beszédében kitért az elhangzottakra, izgalmasnak találta a felvetést, „amiért megéri dolgozni.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!