Vágólapra másolva!
A McLarennél továbbra sem zárják ki, hogy megszabadulnak a küszködő japán autógyártótól. A Renault ügyfélcsapatai is elégedetlenek.

A Kanadai Nagydíjra ígért a Honda továbbfejlesztett motorváltozatot, miután az idei szezonra elkészített, teljesen újratervezett erőforrás eddig látványosan csődöt mondott. Stoffel Vandoorne már rajtbüntetéseket is kapott, mert elhasználta a teljes éves keretét bizonyos alkatrészekből, Fernando Alonso pedig a Spanyol Nagydíjon tudott az idén először célba érni.

Úgy volt, hogy mire Alonso visszatér az indianapolisi kalandjáról, a Kanadai Nagydíjra megérkezik a Honda új fejlesztése, azonban Martin Brundle, a Sky Sports szakértője a Monacói Nagydíj első szabadedzése után azt mondta, szerdán úgy hallotta, hogy elvetették a bevetést, mert az új változat nem bizonyult megbízhatóbbnak a mostaninál.

Monacóban nem lesz akkora hátrány a gyenge Honda motor, de utána ismét gondot fog okozni Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Már a szezon elején felmerült, hogy a McLaren kirúgja a Hondát, és visszatér a Mercedes motorjaihoz, de a határidőig ezt nem jelentették be az FIA-nak. Eric Boullier, a vállalat versenyigazgatója mégsem zárta ki ezt az eshetőséget, bár nem kezelte valószínű forgatókönyvként sem.

– ismerte el. – A Honda tiszta lappal kezdett, akkoriban újak voltak a szabályok, és a Honda megítélése jó. A végtermékre viszont nem kaphattunk garanciát, mert nem szabad elfelejteni, hogy mi nem fizetünk ezekért a motorokért.”

Optikai csalódás csupán, hogy a Ferrari a McLaren mögött van Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

A La Derniére Heure című lap megkérdezte Boullier-t, hogy várható-e ügyvédek bevonása, de a csapatvezető azt mondta, először köztes megoldást próbálnak találni, ezért folyamatosan ingázik Anglia és Japán között. Elismerte azonban, hogy

még mindig nehezére esik a kommunikáció a Honda embereivel, és még nehezebbnek tartja, hogy meggyőzze őket bármiről is.

„Úgy állnak az F1-hez, hogy amikor mindenki más jobbra megy, akkor ők balra. Ez kivételes, de végül is működőképesnek tűnik, mert Japán még mindig nagyhatalom – mondta. – Manapság viszont már minden az időzítésről szól. Előbb-utóbb ők is felzárkóznak, az előre várt három év helyett ez lehet, hogy hat-hét évig tart majd, közben viszont valahogy túl kell élni.”

A Hondával és a Renault-val is elégedetlenek az ügyfelek Forrás: AFP/Bertrand Langlois

Boullier kijelentette, jelenleg nem szándékoznak szakítani a Hondával, de elismerte, hogy ez nem az ő, hanem a McLaren tulajdonosainak a döntése.

A Renault ügyfelei is elégedetlenek

Egyre határozottabban követel fejlesztéseket a Renault-tól a Red Bull is. Christian Horner és Helmut Marko is emlegetni kezdte a független motorszállító belépének jelentőségét, és a Renault-t képviselő Cyril Abiteboul is kifakadt, mert szerinte ügyfelük megint befeketíti a folyamatosan javuló gyártót.

A Red Bull csapatai jobb motort akarnak Forrás: AFP/Pascal Guyot

Horner a motorfejlesztéssel kapcsolatban az F1 hivatalos weboldalának azt mondta: „Minden héten templomba megyünk, és imádkozunk, hogy minél hamarabb megtörténjen.”

Eddig elsősorban a Red Bull brit csapata panaszkodott,

de a Toro Rossónál versenyző Danyiil Kvjat is kijelentette, hogy több fejlődést akar. „Azt kell mondanom, alapvetően jó a motor, de remélhetőleg a Renault elkezd a hatékonyság javítására összpontosítani, mert nagy szükségünk lenne erre.”

Carlos Sainz hozzátette, ő nem is foglalkozik azzal, hogy mikor kapnak újításokat, mert ez úgysem rajta múlik. „Azt mondják, talán Bakuban vagy Ausztriában jön, de én ezt nem tudom pontosan.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!