Vágólapra másolva!
A Red Bulltól soha sem álltak távol a határokat feszegető akciók, de ezúttal ők is meglepő ötlettel rukkoltak elő. Látott már Aston Martinokat lakókocsikkal driftelni?

A holland fiatalok szeretnek lakókocsival nyaralni, de a Red Bullnál nem nézték ki Max Verstappenből, hogy ő is kapható lenne erre. A marketing részleg ezért az F1-es csapat színeire festetett két lakókocsit, és meghívták Daniel Ricciardót is, hogy együtt csapassanak a hamarosan következő Osztrák Nagydíj helyszínén, a Red Bull Ringen.

„Nem tudtam előre, hogy csak a fotók kedvéért kell majd ezt csinálnunk vagy tényleg mókázhatunk is. Szerencsére játszhattunk egy kicsit – mondta Ricciardo. – Olyan ez, mint amikor cukorkát adunk egy gyereknek, mindig többet akar! Mi is addig nyomtuk, amíg elhagytuk a lakókocsikat. Max sírt a röhögéstől, akárcsak én.”

„Eléggé biztosak voltunk abban, hogy össze fogjuk törni őket – tette hozzá Verstappen a lakókocsikról. – Nem ez volt a célunk, de amikor elkezdtünk driftelni az autókkal, hirtelen láttam a tükörben, hogy a lakókocsi csak az egyik kerekén gurul!”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!