Vágólapra másolva!
Hivatalosan a 2019/2020-as szezon kezdetén a Mercedes is beszáll az elektromos autóversenybe, ahol az Audi és a BMW is az ellenfele lesz. Legendás túraautó-programot áldoznak be.

Elhagyja a Mercedes a Német Túraautó Bajnokság (DTM) mezőnyét a 2018-as szezon végén, és a márka a 2019/2020-as szezontól a Formula E küzdelmeiben vesz részt. A német gyártók ezzel a túraautó versenyek helyett a Formula E futamaincsapnak össze, hiszen nemrég az Audi és a BMW is gyári programot jelentett be a nagyvárosok utcáin zajló sorozatban.

A stuttgarti vállalat eredetileg a 2018 végén kezdődő szezonra kötött opciós megállapodást a rendezőkkel, ezt egy évvel elhalasztva, 2019-től már ténylegesen is versenybe szállnak majd. Ez a Formula E hatodik szezonja lesz, ahol a manapság még kissé hiteltelen autócserékre már nem lesz szükség, mert a McLaren által fejlesztett akkumulátor már egy teljes futamot kibír majd.

A Mercedes-AMG elhagyja a DTM-et, a Mercedes EQ megy a Formula E-be Forrás: Daimler AG/Daimler AG

„Mint minden területen, a motorsportokban is mi akarunk a prémium szegmens mércéjévé válni, és innovatív, új projektekben is részt kívánunk venni – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója. – A Forma-1 és a Formula E révén ezt az összhangot el is érjük. A Formula E olyan, mint egy izgalmas startup vállalkozás, vadonatúj formátumot ígér és

„Az utcai autók világában teret nyer az elektromosság, és a Formula E izgalmas lehetőséget kínál a gyártóknak, hogy az új technológiát közel vigyék a közönséghez egy új típusú versenyzéssel, ami minden más sorozattól különbözik. Örülök, hogy egy évvel ki tudjuk terjeszteni az opciónkat a 2019/2020-as szezonra, így teljesen megérthetjük a sorozatot, és megfelelően felkészülhetünk.”

Lucas Auer, Gerhard Berger unokaöccse az idei egyik bajnokesélyes, a Hungaroringen a Force Indiánál is tesztelhet Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Uwe Anspach

A Mercedes a közeljövőben bevezeti az EQ almárkát, ami az elektromos autóik gyűjtőneve lesz, ennek érdekében beáldozzák az idén pont 50 éves Mercedes-AMG sportprogramjának egyik alappillérét, a DTM-beli szereplést. A Mercedes 1988-ban, az elsők között csatlakozott a DTM korábbi változatához, 1992-ben nyert nekik először bajnoki címet Klaus Ludwig, majd

Bernd Schneider összesen hat, Gary Paffett, Paul di Resta és Pascal Wehrlein egy-egy bajnokságot nyert meg nekik.

„Minden csapattagunknak köszönetet akarok mondani, aki hozzásegítette a Mercedes-Benzt, hogy a legsikeresebb gyártó legyen a DTM-ben. A távozás mindannyiunk nehezére esik, de mindent megteszünk az idei és a következő szezon során, hogy annyit nyerjünk, amennyit csak lehet, mielőtt elmegyünk. Ezzel tartozunk a rajongóinknak és saját magunknak is” – összegzett Wolff.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!