Vágólapra másolva!
Az FIA ismertette a vizsgálatok eredményét, amelyeken keresztül meghozták a megosztó döntést a fejvédő bevezetéséről. A versenyzők továbbra is eltérő véleménnyel vannak róla.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a múlt héten bejelentette, hogy 2018-tól kötelező lesz a glória néven ismertté vált elem az autókon, és a biztonságért felelős képviselői a Magyar Nagydíj előtt részletes prezentációt tartottak a sajtónak a pilóták még hatékonyabb védelmét célzó többéves kutatás lépéseiről, amelynek végeredményeként meghozták a megosztó döntést.

Az elemzések a glória semmilyen hátrányát nem fedték fel - az esztétikait kivéve Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Laurent Mekies, az FIA biztonságért felelős részlegének vezetője elmondta, hogy kezdetben számos koncepció volt a pakliban, ezek közül a glória, a Red Bull által erőltetett aeroscreen, valamint az első pályateszten nemrég átesett „pajzs" jutott át a szűrőkön.

Az előnyök és hátrányok alapos mérlegelése után arra jutottak, hogy a glória a legjobb választás 2018-ra, és az esettanulmányként felhasznált balesetek közül egyikben sem rontott volna a fejsérülés veszélyének kitett pilóta helyzetén. Bizonyos esetekben, például Michael Schumacher ütközésénél a 2010-es szezonzárón nem lett volna befolyása az incidensre, egyes karamboloknál még nem sikerült végső megállapítást tenni a hatásáról, de a legtöbbször segített volna.

Az esettanulmányokhoz különböző versenysorozatok baleseteiből merített az FIA:

vizsgálták két autó ütközését, egy autó és egy külső tárgy veszélyes találkozását (beleértve a gumifalnak csapódást), valamint olyan eseteket, amikor kisebb tárgy repül a pilótafülke felé. Matematikai modellek segítségével megállapították, hogy ha nem is jelentősen, de utóbbi szituációban szintén jobb eséllyel megvédheti a versenyzők fejét a glória, mintha nem lenne.

Növelik a tömeghatárt és a menekülési szintidőt

A megoldással szemben az egyik leggyakoribb ellenérv, hogy lassítja a menekülést az autóból, de Charlie Whiting versenyigazgató azt mondta, növelni fogják az előírt, jelenleg 5 másodperces szintidőt. A szimulációk szerint egy felborulásnál még jól is jöhet a keret, mert kicsit megemeli a fejtetőn álló autót, így könnyebben kibújhat alóla az érintett versenyző.

Az Auto Motor und Sport úgy tudja, a próbákon átlagosan 8 másodpercig tartott, mire egy pilóta kikászálódott az üléséből, Whiting azonban felhívta rá a figyelmet, hogy a glória korábbi változatában nem volt „valódi", rendesen megerősített a védőkeret, ezért a versenyzők nem kapaszkodhattak bele, hogy kihúzzák magukat a pilótafülkéből.

A végső változatba a pilóták már belekapaszkodhatnak majd Forrás: Sahara Force India/Sahara Force India/James Moy Photography

A végső konstrukcióval – melyet mindegyik csapatnak közös, de még nem kijelölt gyártó fog szállítani – ezt már megtehetik, ami gyorsíthatja a folyamatot. Whiting az Origo GPhírek kérdésére elárulta , hogy a szerkezet tömege nagyjából 9 kilogramm lesz, és meg fogják emelni miatta az autók jelenlegi – pilótával együtt mért – 728 kg-s minimális tömegét is.

Hozzátette, hogy a glória vázán 2 centiméter vastagságban mindegyik csapat szabadon barkácsolhat,

azaz aerodinamikai elemeket, a karosszériához igazodó kozmetikai panaleket, szponzori matricákat helyezhet el rajta, és kedve szerint lefestheti. Ez szerinte javítani fog az autók kinézetén.

Csak ne kancsalítsanak tőle a pilóták

A versenyzők véleménye megoszlik az új elemről, de a szakszervezetük egyik igazgatója, Romain Grosjean nem tudta megmondani, mennyi a támogatók és az ellenzők aránya. Ő maga az utóbbi táborhoz tartozik.

- jelentette ki a Hungaroringen. - A glória hatékony védelmet nyújt számos veszély ellen, ugyanakkor bizonyos esetekben tovább ronthat a helyzeten."

A végső változat jobban fog kinézni az FIA szerint Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A Haas versenyzője, aki kicsit lefagyott az FIA bejelentésétől, a tavalyi Brazil Nagydíj edzésnapján kóstolt bele a glória előző változatába, és az nem tetszett neki, bár elismerte, hogy "mindenhez hozzá lehet szokni."

"Remélem, hogy nem leszünk tőle olyan rosszul, mint amennyire én Brazíliában. Pocsékul lettem tőle - mondta. - Keresztbe álltak a szemeim, furcsa volt." A potenciális problémák kapcsán a korábbi példákon túl megemlítette, hogy azt még nem vizsgálták, a rajtlámpákat például rendesen látni lehet-e a glória alól.

Az eszközt a biztonsági prioritások miatt többek között Lewis Hamilton és Felipe Massa is támogatja.

A hivatalos csütörtöki sajtótájékoztatón csatlakozott hozzájuk Fernando Alonso, aki azt mondta, "nem foglalkozom a látvánnyal, és különben is, első F1-es évemben, 2001-ben is teljesen másképp néztek ki az autók."

"Örülök a további fejvédelem bevezetésének" – tette hozzá, azonban nem értett vele egyet Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen sem. Előbbi nem hisz benne, hogy a glória növelné a biztonságot, mert nagyon ritkán történik olyan szerencsétlen baleset, ami ellen kitalálták, míg a dán szerint az F1 "már most is elég biztonságos."

"Szerintem nem jó irányba tartunk. Van egy határ, amelyen túl veszítünk az izgalomból azzal, hogy mindent túlbiztosítunk. A Forma-1 azért is népeszerű, mert van benne veszély" - mondta Magnussen.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!