Vágólapra másolva!
De nem ez a német versenyző egyetlen meglepő kijelentése. Mindketten azt állítják, az Olasz Nagydíjon látott csatájuk valódi volt, Räikkönen nem direkt engedte el a vb-címre esélyesebb csapattársát, aki szerint azonban nem is ez a lényeg, hanem az, hogy „működik a kémia” közöttük a Ferrarinál.

Sebastian Vettel a monzai hétvégén tett megkérdőjelezhető kijelentésével, miszerint a Ferrarinál nincs csapatsorrend, jó pár embert megbotránkoztatott, vagy legalábbis meglepett. Az Olasz Nagydíjon a kétkedők gyanúja látszott beigazolódni, amikor a verseny 3. körében Vettel a Variante della Roggiából kigyorsítva elhúzott Kimi Räikkönen mellett, aztán gyorsan meg is lépett tőle, de mindketten azt állítják, éles előzésről volt szó.

A rajtnál Räikkönen jól jött el, még Bottast is megelőzte Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Úgy tűnt, Räikkönen a sikán bejáratánál valóban védekezni próbált, a kijáratánál azonban kisodródott a rázókőre, és ezzel lendületet vesztett, ahogy a két Ferrari kilőtt az első Lesmo felé. „A kanyar első részében én voltam belül, így viszont kigyorsítani ő tudott jobban – mondta Räikkönen Vettelről az Origo GPhírek-nek.

Räikkönennek a rajtnál még Valtteri Bottast is sikerült megelőznie, de a kör végére újra elvesztette a pozícióját, és miután a csapattársa elment mellette, vele sem tudta tartani a lépést: 50 kör alatt 23 másodpercet kapott tőle. Vettel tehát – ahogy az esetek többségében – egyértelműen gyorsabb volt, és ő is azt állította, a 3. körben tisztességes küzdelem zajlott közöttük, még ha Räikkönen nyilvánvalóan elég kesztyűs kézzel is bánt vele.

„Az ember mindenekelőtt a csapatáért versenyez, és csak azután önmagáért, de nem hiszem, hogy Kimi elengedett. Ezt nem is vártam el tőle – mondta a német versenyző, akit csak harmadikként intettek le a két Mercedes mögött, így az idén először elvesztette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. – A csatánk kiélezett volt. Akkortájt én voltam a gyorsabb, ezért jó volt, hogy meg tudtam őt előzni, mert utána feljebb kapaszkodhattam a mezőnyben.”

„Akik egyforma autót vezetnek, értelemszerűen sokszor összekerülnek a pályán. Ha ilyen közel vagyunk egymáshoz, kulcsfontosságú előrébb végezni az időmérőn, és jól teljesíteni az első köröket, mivel egyértelmű, hogy a csapat stratégiája szerint utána kinek lesz elsőbbsége. Ez egy ilyen játék.”

Bagoly mondja verébnek? Vettel szerint Räikkönen bőbeszédű Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Mivel Vettel az első tizenhárom futamon 97 ponttal többet szerzett, mint Räikkönen, a Ferrari ettől függetlenül nyilván elsőbbséget fog biztosítani neki, ha kell. Úgyhogy ő könnyen beszélt, amikor azt mondta, hogy „az egyéni pontok helyett sokkal fontosabb a csapaton belüli kémiát nézni.”

De aztán elárult Räikkönenről valami olyasmit is, ami még meglepőbben hangozhat, mint a csatájuk valódiságára vonatkozó kijelentés.

– jelentette ki a hosszú monológjairól híres Vettel, akibe tényleg nehéz belefojtani a szót, ha elengedi magát. – Remekül kijövünk egymással.”

Amíg Räikkönen olyan előzékeny marad vele, mint amilyen Monzában volt, ez alighanem így is marad – nem titok, hogy ez az egyik fő ok, amiért nemrég egy újabb szezonra hosszabbítottak a veterán finnel.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!