Vágólapra másolva!
A Liberty Media kapcsán újra fellángolt a vita arról, hogy a maranellói istálló megérdemli-e a kiemelt bánásmódot és a plusz pénzeket.

A Ferrari régóta kihasználja a népszerűségét és a presztízsét arra, hogy megpróbáljon nyomást gyakorolni a Forma-1 szabályalkotóira és menedzsmentjére. A világbajnoki sorozatban kezdettől fogva, azaz 1950 óta jelenlévő csapat a státusza révén már a teljesítményétől függetlenül is több pénzt kap a sport kereskedelmi bevételeiből, mint a riválisai, és Bernie Ecclestone nemrég azt állította: az FIA elnökével, Max Mosley-val mindig igyekeztek a Ferrari igényei szerint alakítani a szabályokat.

A Forma-1 nem is lenne Forma-1 a Ferrari nélkül? Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Erre építve a maranellói nagykutyák rendszeresen zsarolták azzal az F1 vezetését, hogy ha nem tesznek eleget a követeléseiknek, kiszállnak a sorozatból. Legutóbb a cég jelenlegi elnöke, Sergio Marchionne tett ilyen kijelentést a 2021-től tervezett, egyszerűsített motorok bevezetése kapcsán (ami ellen egyébként a Renault és a Mercedes is tiltakozik), és Ecclestone úgy vélte, a fenyegetést komolyan kell venni.

Ennek kapcsán újra fellángolt a vita arról, hogy melyik félnek van nagyobb szüksége a másikra: az F1-nek a Ferrarira, vagy a Ferrarinak az F1-re.

A Sky Sports-on a sport egyik legismertebb veterán szakújságírója, a brit Peter Windsor azt mondta, az olasz istálló megérdemli a kiemelt bánásmódot. Ő egyébként az 1980-as/90-es években dolgozott a Williams csapatmenedzsereként, illetve a Ferrari nagy-britanniai főhadiszállásának egyik vezetőjeként is, és ott ült Frank Williams mellett az autóban, amikor a legendás alapító elszenvedte azt a balesetet, amelytől lebénult.

„Nem szabad lebecsülnünk Bernie erőfeszítéseit, hogy a Ferrarit az évek során végig elégedetté tegye – mondta Windsor. – A Forma-1-ben mindennek ez a kulcsa: a Ferrari igényeinek kielégítése is a feladat része. Az igazság az, hogy a Ferrari azért cserébe akar ennyi pénzt, amit az F1-nek ad. A motorokkal kapcsolatos helyzet csupán egy ürügy számukra, hogy kinyilvánítsák: hacsak nem tesznek a kedvünkre, könnyen leléphetünk, mert fontosabbak vagyunk, mint a Forma-1. És ez így is van."

Windsor azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a maranellói istálló kiszáll, és saját bajnokságot alapít. A vitapartnere, Marc Priestley – aki korábban a McLaren szerelője volt, de már évek óta a Sky Sports szakértőjeként dolgozik – ugyanakkor nem ért egyet vele, és úgy véli, a sport túlélné a Ferrari elvesztését.

„Értem, hogy történelmi okokból mennyire fontosak, de előnyt adtunk nekik azzal, hogy több pénzt kaptak, mint bármelyik másik alakulat – jelentette ki. – Ez az én szememben olyan, mintha egy focicsapatnak megengednénk, hogy tizenkét emberrel játsszon. Ha okosan költik el, a plusz pénz közvetlenül sikerekre váltható a pályán, azaz igazságtalan előnyben voltak."

Rövidlátó gondolkodás

Windsor szerint azonban a Forma-1 új tulajdonosának, a Liberty Mediának muszáj tekintettel lennie a Ferrari státuszára. „Úgy érdemes gondolni az F1-re, mint egy téglafalra: nagyon erős, nagyon magas, nagyon nagy, de ha egyetlen téglát kivesznek belőle, összeomlik az egész" – mondta.

Szavazzon!

Érdekes maradna-e a Forma-1 a Ferrari nélkül?

Az F1 kereskedelmi főnöke, a Liberty Media által kinevezett Sean Bratches ugyanakkor kitart a mellett, hogy bár ők sem akarják „homogenizálni" a világbajnoki sorozatot, a csapatoknak túl kell lépniük a saját önzésükön.

– nyilatkozta a Racernek. – A Forma-1 ma meglehetősen kiszámítható – majdnem biztosan lehet tudni, ki nyeri a versenyt, vagy ki végez a dobogón."

„Bár azok a cégek, amelyek rengeteg pénzt fektetnek a csapatukba, élvezik ennek a gyümölcseit, a hozzáállásuk a sport szempontjából rövidlátó gondolkodásra vall. Végső soron mindenki jobban járna, ha szorosabb lenne a verseny a mezőny tagjai között."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!