Társoldalunk:

A Mercedes bábként rángatta a Lotust, hogy megállítsák Vettelt

2017.11.09. 13:08

Eddig titokként kezelt részletek láttak napvilágot arról, ahogy a Mercedes az F1-es motorjait üzemelteti. Egy korábbi, ma már az F1-ben nem érdekelt csapatfőnök szólalt meg.

Az aktuális motorszabályok 2014-es bevezetése óta titkok és szóbeszédek övezik a Mercedes F1-es erőforrását, ami a V6-os hibrid korszak eddigi legkiválóbb fejlesztése. A teljesítmény terén valószínűleg már nincsenek jelentős előnyben a Ferrarihoz képest, a megbízhatóság és a bevethetőség szempontjából azonban még mindig az övék a legjobb motor.

Az új motorkorszak eljövetele helyzetbe hozta a gyári Mercedes-csapatot is, hiszen 2014 óta csak ők tudtak nyerni a saját erőforrásukkal, a McLaren inkább a Hondához menekült, a Williams, a Force India, valamint a korábbi Lotus és a Manor nem tudott labdába rúgni mellettük. Matthew Carter, a Lotus korábbi ügyvezetője a Missed Apex podcastnak el is mondta, hogy miért.

Nem csak az idén kiélezett a küzdelemForrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

„Amikor az első évemet töltöttem (a Lotus élén), Renault motort használtunk, aztán Mercedesre váltottunk. A szerződésben az állt, hogy egyenértékű (motort) kapunk a Mercedes (csapattal), de ellentmondásos volt a bekezdés, mert az is benne volt, hogy bármilyen fejlesztést először az Ezüstnyilak kapnak meg, így tulajdonképpen le tudják tesztelni azt” – mondta.

Az soha sem hangzott el, hogy hozzájutunk a következő versenyen vagy az azt követőn, vagy amikor az adott évi harmadik motort használatba vesszük vagy ilyesmi

– emlékezett vissza. – Mindig is tudtuk, hogy nincs egyenlőség, és ez érdekes dolog, mert Ron Dennis a McLarennel pont ezért indult el másik irányba, és most, hogy távozott, úgy tűnik, visszatáncolnak” – utalt arra, hogy a McLaren jövőre a gyári Honda motor helyett a Renault erőforrását fogja használni a gyári istálló és a Red Bull mellett, ügyfélként.  

Nagy kérdés, hogy nyerhet-e a McLaren akkor, ha a gyári Renault is sikeres leszForrás: LAT Images/Steven Tee

„Van egy őszinte kérdésem, amire nem tudom a választ: Ha és amennyiben a Renault felzárkóztatja az enstone-i csapatot, és az élmezőnyben küzdenek majd, vajon megengedik egy Renault motorral szerelt autónak, hogy legyőzze őket? Vajon a Mercedes megengedné, hogy a Force India hétről hétre maga mögé utasítsa? Mindannyian tudjuk, mi az igazság.”

Carter egy konkrét példát is említett, szerint a Mercedes a 2015-ös Belga Nagydíjon felgyorsította Romain Grosjean autóját, hogy a bajnoki címre akkor egyébként nem veszélyes Sebastian Vettel ne tudja elérni a 3. helyet.

„Romain (Grosjean) dobogós helyet szerzett nekünk, amikor Lotusnál már egyáltalán nem volt pénzünk. A táv vége felé a 4. helyen haladtunk. Amikor egy csapat Mercedes vagy Renault motort használ, az adott gyártó emberei a garázs végében üldögélnek. Folyamatosan figyelik, hogy mi a helyzet az erőforrással, milyenek a beállítások, és egyebek” – magyarázta.

Vettel egy kiállással akarta teljesíteni a 2015-ös Belga Nagydíjat, de defektet kapottForrás: AFP

„A 4. helyen haladtunk, és nem akarták, hogy Sebastian Vettel dobogóra álljon Spában. Látták, hogy Romain újabb gumikon kezdi utolérni őt, ezért adtak nekünk egy másik motor-üzemmódot – jelentette ki. A verseny után Romain azt mondta, hogy az autó még soha sem ment úgy, mint ott, az utolsó 10-15 kör alatt. Azon gondolkodtam, hogy mi változhatott, és ez logikusnak tűnt.”

Carter szerint a megnövekedett teljesítmény az aerodinamikának és a gumiknak is jót tett, de a Mercedes később nem ismerte el, hogy különleges üzemmódba állították az erőforrást.

A korábbi ügyvezető elmondta, a Mercedes erőforrást csak a pályán kapták meg üzem- és kenőanyagokkal együtt, a saját gyárukban soha sem kísérletezhettek vele. Elárulta, Spa után többször kérte a Mercedest, hogy újra használhassák a különleges üzemmódot, „de azt mondták, hogy az csak Spához kapcsolódott meg XYZ-hez. Soha sem láttuk újra.”

Grosjean alatt megtáltosodott a Lotus a Belga NagydíjonForrás: AFP/Andrej Isakovic

Azt is elárulta, hogy amikor a Lotus véletlenül eljutott az időmérő harmadik szakaszáig, akkor „a műszereinken megjelent egy extra beállítás, ami egy új üzemmódba helyezte a motort.” Carter úgy vélte, Grosjean nagyszerű pilóta, de nincs Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szintjén, Pastor Maldonadót pedig úgy jellemezte, hogy „nem olyan jó versenyző.”

Kijelentette, az, hogy a Lotus gyenge anyagi helyzetben, ilyen pilótákkal is versenyben volt az ellenfelekkel, a Mercedes motornak köszönhető,

és szerinte a Williams szerencsés, hogy már 2014-ben, az új szabályok bevezetésekor ezt az erőforrást használhatták, mert a Force Indiához hasonlóan már több, mint három szezont tölthettek azzal, hogy kiismerjék az aktuális változatokat, és optimalizálják hozzá az autót, míg a Lotusnak és a Manornak erre mindössze egy szezonja volt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!