Új gumitípusok jelennek meg jövőre az F1-ben

Forma-1, Pirelli, USA Nagydíj
Circuit of the Americas, Austin, Texas, United States of America. Thursday 19 October 2017. World Copyright: Sam Bloxham/LAT Images ref: Digital Image _J6I5929
Vágólapra másolva!
A Pirelli új abroncsokat vet be jövőre az F1-ben, a kínálat a lágyabb és a keményebb keverékek irányába is bővül.

Hétre nő az F1-ben használható, száraz pályás gumikeverékek száma a 2018-as szezontól, erősítette meg a Pirelli csütörtökön. Az F1 kizárólagos gumiszállítója az eddigi kemény, közepes, lágy, szuperlágy és ultralágy abroncsok mellé jövőre szuperkemény és hiperlágy gumikat is készít majd, és azt ígérik, hogy az egész készlet jóval lágyabb lesz az idei kerekeknél.

A gyártó szerint az új, szuperkemény gumi „biztosíték” lesz, mert a többi keverék az eddigieknél sokkal puhábbnak ígérkezik, a rózsaszín hiperlágyról pedig annyit árultak el, hogy ezt a nevet a közösségi médiában a szurkolók szavazták meg, 62%-ot kapott, és az „extrémlágy”, valamint a „megalágy” neveket verte.

Jönnek a rózsaszín gumik Forrás: Sam Bloxham/LAT Images

„Ez a legpuhább keverék, amit valaha készítettünk az F1-nek – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli versenymenedzsere. – Nem csupán lágyabbá tettük az egész kínálatot, hanem egy szinttel lágyabb keveréket is bemutatunk. Ez a rózsaszín hiperlágy – tette hozzá. – Ezt nyilvánvalóan nagyon alacsony terhelésű pályákhoz fejlesztettük.”

„A 2018-as szezonra szánt abroncsaink megoldják ezt, és azt a célt is szolgálják, hogy nagyjából a legtöbb versenyen két kerékcserénk legyen. Ugyanakkor, a gumik alapvető tervezési koncepciója nem változott a jövő évre, megőriztük azokat a tulajdonságokat, amiket a pilóták kedveltek az idén, és lehetővé tesszük nekik, hogy minden etap elejétől a végéig nyomhassák.”

A szivárvány színeiben pompáznak Forrás: Pirelli

Mivel a Pirelli is kezd kifogyni a színekből, a jövő évi kemény slick gumi és az esőgumi is kék feliratokat kap, az intermediate marad zöld, a közepes slick fehér, a lágy sárga, a szuperlágy piros, és a lila ultralágy színe is változatlan. A mezőny először a jövő heti gumiteszten próbálhatja ki az új keverékeket.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!